Ments meg minket az ügyvédektől és a maradiaktól

Szerző: Irdial

John Matonis újabb kiváló írással állt elő a blogján, melyben logikusan körüljár többet is a Bitcoin nagy kérdései közül. Melegen ajánlott olvasmány. Jelen posztot azonban egy bizonyos része ihlette, mégpedig Vili Lehdonvirta elképzelései a “virtuális árucikkekről”:

[…]

Tartok tőle, hogy a Bitcoin már egy kissé túl messzire megy, mivel még a demokratikus kormányoknak sem hagy lehetőséget a törvényeik érvényesítésére. Erről a témáról nagyon szívesen beszélgetnék a közösség tagjaival, és nagyon kíváncsi lennék az ellentétes nézetekre is. Úgy vélem, egy kimerítő eszmecsere nyomán mindannyian jobban átláthatnánk ezeket a dolgokat, és még közelebb kerülhetnénk annak megértéséhez, hogy hogyan élhetünk együtt harmonikusan egy demokratikus vezetéssel.

Bámulatos. “Túl messzire megy”? Pontosan mi felé is, vagy mitől el? Nem akarunk harmonikusan együttélni egy demokratikus vezetéssel. Számunkra a demokratikus vezetés eredendően illegitim, gonosz, erkölcstelen és abszolút igazolhatatlan. Sokan épp azért vonzódnak a Bitcoinhoz, mert az kívül esik a “demokratikus vezetés” hatáskörén. Ami pedig a túl messzire menést illeti, jusson eszünkbe, hogy senki nem kényszerít senkit a Bitcoin használatára. Egyedül te magad döntöd el, hogy akarod-e használni, és ennek megfelelően egyedül te magad leszel a felelős azért is, ha a Bitcoin felfut, és ezáltal te is jól jársz, és azért is, ha kudarcot vall, és így te is veszítesz vele. Persze az erőszakos etatisták vehemensen ellenzik a szabadságot, a szabad kereskedelmet és az önkéntes cserét. A Bitcoin az az etatisták számára, ami a napfelkelte Drakula számára.

Ahogy Matonis is megjegyzi…

Bár nagyrészt tiszteletben tartom Vili Lehdonvirta virtuális áruk tulajdonlása terén végzett tudományos munkásságát, a Bitcoin szélesebb körű elterjesztését illetően mégis meglehetősen zavarosan gondolkodik. Összetéveszti a virtuális árucikkek jogi elismerését a virtuális pénzek jogi elismerésével […]

Lenyűgöző. “For a New Liberty” (= Egy új szabadságért) c. könyvében Murray Rothbard a következőképpen festi le a jogi szakma etatistáit:

Világos, hogy az államnak szüksége van az értelmiségiekre – de az értelmiségieknek mi szükségük az államra? Egyszerűen fogalmazva, a szabadpiacon soha nem túl biztos az értelmiségiek megélhetése, mivel ahogy mindenki másnak, úgy nekik is embertársaik tömegeinek értékeire és választásaira kell támaszkodniuk – márpedig e tömegek számára általában jellemzően érdektelenek az értelmiséget foglalkoztató témák. Az állam azonban – ezzel szemben – meleg, biztonságos és állandó menedéket kínál az értelmiségieknek, szép jövedelmet biztosít számukra és presztízzsel vértezi fel őket.

[…] az állam uralkodói a kezdetektől fogva igyekeztek mindig szövetségre lépni a társadalom értelmiségijeivel, mivel azok pótolhatatlan szerepet játszanak az állam uralmának megszilárdításában. A tömegek ugyanisnem alkotnak maguknak elvont eszméket, és másokéit sem gondolják át magukban, önállóan; ehelyett passzívan követik az értelmiségiek testülete által hirdetett eszméket, akik így lényegében a társadalom “véleményformálóivá” válnak. Mivel pedig az állam már-már szinte kétségbeesetten igényli az uralmát igazoló és alátámasztó véleményformálást, így minden alap eleve adott az értelmiségiek és az állam uralkodóinak ősi, sziklaszilárd szövetségéhez, amivel mindkét fél jól jár: az értelmiségiek a maguk részéről elterjesztik a tömegek között az államot és annak az uralkodóit jónak, bölcsnek, néha egyenesen isteninek, de legalábbis minden más elképzelhető alternatívánál jobbnak lefestő nézeteket, az állam pedig ezért az ideológiai támogatásért és védelemért cserébe beemeli az értelmiségieket az uralkodói elit köreibe, megadva nekik is az ezzel járó hatalmat, státuszt, presztízst és anyagi biztonságot. Mi több, az értelmiségiekre nagy szükség van a bürokratikus gépezetek működtetéséhez, valamint a gazdaság és a társadalom “megtervezéséhez” is.

[…]

Minden társadalomban az értelmiség formálja a közvéleményt, mivel a legtöbben nem alkotnak és nem is terjesztenek eszméket és elgondolásokat; épp ellenkezőleg, leginkább csak átveszik a hivatásos értelmiségiek által terjesztett eszméket. Amint azt lentebb láthatjuk is majd, a történelem során a despotáknak és az államok uralkodó elitjeinek mindig sokkal nagyobb szükségük volt az értelmiségiek szolgálatára, mint egy szabad társadalom békés polgárainak.

[…]

Mert az államoknak mindig is szükségük volt véleményformáló értelmiségiekre, akik elhitették a nyilvánossággal, hogy az állam uralma bölcs, jó és elkerülhetetlen – hogy “a császár fel van öltözve.” Ezt a szerepet a modern kor hajnaláig az egyháziak (vagy sámánok, stb.), a vallás őrei töltötték be. Az állam és egyház ezen ősi szövetsége módfelett kényelmesnek bizonyult; az egyház tájékoztatta megtévesztett híveit a király uralmának isteni eredetéről és az engedelmesség erényéről, a király pedig cserébe az adóbevételek tekintélyes hányadát áramoltatta az egyház kincstárába. Ezért is bír olyan nagy jelentőséggel a libertariánus klasszikus liberálisok számára az állam és az egyház szétválasztása terén elért sikerük.

For a New Liberty

Az egész “digitális árucikk”-koncepció eredendően, alapjaiban hibás. Ezt a fogalmat csak azért találták ki az etatista hivatásosok, hogy megvethessék a lábukat az egyre fejlődő digitális gazdaságban, amely egyre vészesebben fenyegeti a hatalmukat és sok területen teljesen fel is válthatja a hagyományos, régi gazdaságot, különs tekintettel a filmek, könyvek és zenék piacára – most pedig már, a Bitcoin révén a globális pénzmozgatásra is.

A “digitális árucikkek” hibás fogalma a szerzői jog szintén államilag, mesterségesen kreált fogalmának állítólagos legitimitására és logikusságára épül. A szerzői joghoz hasonlóan a digitális árucikkek eszméje is a valós világ fizikai árucikkei esetében helytálló tulajdonjogi eszmét akarja kiterjeszteni a puszta információ kézzelfoghatatlan világára, ahol veszteség nélkül másolható, továbbítható és alakítható-formálható minden.

Minden eszmének, ötletnek és elgondolásnak megvan persze a maga kiagyalója, de amint ez az illető megosztja az elképzelését valaki mással is, onnantól kezdve az már a másik személy fejében is létrejön, és saját életet kezd élni ott. Ezt a második személyt pedig így már csak erőszak alkalmazásával akadályozhatná meg az ember abban, hogy ilyen vagy olyan formában felhasználja a vele megosztott elképzelést. És már önmagában ezen az egy tényezőn is megbukik a szerzői jog állítólagos legitimitása, mivel ez sérti az erőszakmentesség axiómáját. E témakör további feltárását rád bízom. Ajánlom továbbá figyelmedbe az Against Intellectual Monopoly-t (= A szellemi monopólium ellen) is.

A Bitcoin egy rendkívül fontos innováció. Ez az első olyan rendszer, amelyben nem lehetséges egy “digitális árucikk” többszöri elköltése. Ez pedig azt jelenti, hogy bár az adatok továbbra is tetszés szerint sokszorosíthatóak a végtelenségig, az egyes bitcoinokat egyszerre mégis csak egy adott tranzakcióhoz lehet felhasználni egy küldő és egy fogadó között.

És bár a bitcoinok megőrzik az információ minden jó tulajdonságát (közel ingyenes szállítás, korlátlan átalakíthatóság és veszteségmentes sokszorosíthatóság), a Bitcoin ökoszisztémája emellett mégis felruházza őket a fizikai létezők bizonyos tulajdonságaival is. Így például abban a biztos tudatban birtokolhatod a bitcoinjaidat, hogy hiába láthatja őket bárki más is a blokkláncban, hiába készíthetnek róluk másolatokat, mert amíg gondoskodsz a tárcád biztonságáról, addig a bitcoinjaidat sem lophatják el tőled és nem is költhetik el helyetted. Annyi másolatot készíthetsz az adatokról, amennyi csak tetszik, de bármit is teszel, értékük és hasznuk akkor is mindig csak a rendszer keretein belül lesz, ahol pedig egyszerre csak egyvalakihez tartozhatnak. A bitcoin az első olyan digitális tényező, ami rendelkezik egy fizikai áru ritkasági tényezőjévél.

Érdekes módon ugyanezt az alapelgondolást a zene-, kép- vagy filmfájlok esetében nem lehet alkalmazni, mivel egy film, zene vagy könyv digitális változatának birtoklása nem képvisel értéket, így a másolás útján való többszöri felhasználásuknak (“többszörös elköltésüknek”) sem lehet elejét venni.

Képzeljük el most egy pillanatra azt, hogy bitcoinok helyett a Bitcoin blokklánca aláírt MP3-fájlokat kezel. Ez esetben lenne egy olyan ökoszisztémánk, amelyben különböző zeneszámok egyedi (abban az értelemben, hogy digitálisan aláírt, hamisíthatatlan és ellenőrizheti tulajdonviszonyú) példányait cserélgethetik egymás közt a felhasználók fizetés gyanánt. Ezzel csak az lenne a baj, hogy így a zenének két felhasználási módja lenne (tárolás és lejátszás) – miközben továbbra is megmaradna csak egy egyszerű számsornak. “Gondot” okozna továbbá a zeneszerzők ama szándéka is, hogy egyszerre többen is hozzáférhessenek ugyanahhoz a zeneszámhoz.

Ezzel szemben a bitcoinoknak semmi egyéb felhasználási módja nincs a tulajdonviszony igazolásán túl. Ezért is használhatjuk őket netes pénzküldésre. És bár ezzel kicsit eltértünk a témától, mégis érdemes ezzel a vonallal is foglalkozni, mivel ennek mentén kellene gondolkodniuk a nagy médiavállalatoknak is (vagy fizetniük másoknak azért, hogy gondolkodjanak helyettük) akkor, ha még a következő évtizedet is túl akarják élni valamilyen formában.

A Bitcoin ökoszisztémájában keringő bitcoinok egyedi és forradalmi esetén kívül egyetlen más digitális eszme-reprezentációnak sincs egyáltalán semennyi saját, önmagából fakadó értéke, mivel erősen a nullához konvergáló költséggel sokszorosíthatóak tetszőleges mennyiségben. Mi több, minél több példány áll rendelkezésre belőlük, annál olcsóbban is lehet hozzájutni azokhoz, mivel annál több tárhelyre jutnak el, és annál hamarabb meg is lehet találni és be is lehet szerezni őket. Ezt valamilyen szinten felfogja a jogi ipar is, ezért folyamatos nyomást gyakorol a Google-ra az olyan keresési találatok eltávolítása érdekébenn, amelyek szerintük az ügyfeleik “szellemi tulajdonát” tartalmazzák.

A digitális technológia végleg és visszavonhatatlanul megváltoztatta a világ információkezelését. Felesleges és emberellenes az elavult, nevetséges és alapjaiban hibás 19. századi üzleti és tulajdonjogi gondolkodásmód mai emberekre való ráerőltetése – és még csak nem is fog senkit becsületesebbé, sem pedig az üzletet hatékonyabbá tenni. Nézd csak meg az eBay és az Amazon vitafeloldó mechanizmusait, és máris fogalmat alkothatsz róla magadnak, hogy hogyan is véd meg mindenkit és válik hasznára mindenkinek a szabad piac. Az állam nem üti bele a taknyos orrát ezeknek az online szolgáltatásoknak a vitafeloldó rendszereibe, és a tranzakciók legnagyobb hányada minden gond nélkül is kerül lebonyolításra. Ahol pedig mégis adódnak gondok, azokat e mechanizmusok keretein belül rövid idő alatt meg is oldják mindenki megelégedésére.

A fejlődés meghaladta az ostorkészítőket, a jégfejtőket és számos más iparágat is. Elképesztő gonoszság ahhoz ragaszkodni, hogy márpedig maradjon ritka minden könyv, zene és minden más, egyébként minden további nélkül digitalizálható alkotás. A mai és a lovaskocsik korában élő emberek között láthatólag mindössze annyi a különbség, hogy a maiak nem eléggé rugalmasak, egy részük pedig egyszerűen nem hajlandó alkalmazkodni és hozzáigazítani az üzleti modelljét a változó világ valóságához. Ennek az oka feltehetőleg a változás rendkívül gyors ütemében keresendő, valamint abban a tényben, hogy láthatlóag egyáltalán semmiféle jövő nem vár az információt ritka fizikai tárolóegységeken felhalmozó és forgalmozó üzletek és iparágak képviselőire. Éppen ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy az utolsó csepp vért is kifacsarhassák a régi, elaszott modelljükből, mielőtt az teljesen tarthatatlanná válna.

Az etatisták és az állam önérdekű és félretájékoztatott cinkosai mindig azon munkálkodnak, hogy még akkor is lovaskocsikban tartsák az embereket, amikor pedig már minden háznak van garázsa, benne belsőégésű motoros autóval. Ez az igyekezet teljesen értelmetlen és erkölcstelen – és kizárólag azért úszhatják meg mégis büntetlenül, mert maguk mögött tudhatják az állam erőszakmonopóliumának támogatását. Ennek hiányában senki oda se figyelne az etatistákra, az MPAA/RIAA-ra, a maradiakra, az ügyvédekre és az ostorgyártókra. Mivel semmiféle értéket nem kínálnak fel, ezért egyszerűen figyelmen kívül is hagynák őket.

El fog jönni az az idő, amikor egyáltalán senkit nem fognak már komolyan venni az előbbiek közül, végleg keresztülnéznek rajtuk és leszorítják őket a pályáról. A világ egyszerűen nem hagyja, hogy erőszakkal marasztalja a kőkorban egy maroknyi haszonleső, erőszakos és tudatlan ember és a szemellenzős apologétáik. A jelenleg még az Amazon, az eBay és más hasonló oldalak fejlődő tulajdonát képező vitafeloldó rendszerek el fognak terjedni a világban, feleslegessé téve az államot és a propagálóit. Fantasztikus projekt lenne ezeknek a döntéshozó-szolgáltatásoknak az általánosítása és széleskörű kiterjesztése olyannyira, hogy már az állami bíróságok helyett is használhassák őket az emberek.

Lényeg tehát az, hogy az ügyvédeknek semmi joguk nincs előírni senkinek, hogy pontosan hogyan és milyen keretek között, milyen árukat cserélhetnek egymás között önkéntesen. Mindössze annyi a feladatuk, hogy bíráskodjanak olyan vitás kérdésekben, ahol mindkét fél megegyezik abban, hogy hajlandó alávetni magát a döntésüknek – és semmi több. Mivel az emberek elsöprő többsége viták nélkül is le tudja bonyolítani egymás között a cseréit, ezért az ügyvédek kénytelenek konfliktusokat gerjeszteni ezen a területen ahhoz, hogy fenntarthassák a táradalmi státuszukat és a bevételi forrásukat az állam segítségével. Ezért támogatják az ügyvédek a szerzői jog hibás eszméjét, és ezért akarják kiterjeszteni ezt a betegséget a Bitcoinra és minden más online területre is.

Az etatisták nem hajlandóak elfogadni a valóságot, nem értik, vagy értik ugyan, de aktívan és erőszakosan küzdenek az irányításáért. Az ügyvédek az abszurd, logikátlan és erkölcstelen szerzői jogi törvények hatályban tartásából húzzák a legnagyobb hasznot.

Vagy mégsem?

Ha ugyanis a szerzői jogi tervényeket eltávolítjuk a törvénykönyvekből, attól az ügyvédeknek nemhogy kevesebb, de egyenesen több dolguk lesz, ahogy a kreatív emberek alkalmazkodnak az új üzletmodellekhez.

Senkinek nincs joga például ahhoz, hogy bárkitől is ellopjon egy fizikai CD-t. Ha létrehoznak egy zenei alkotást, rögzítik egy fizikai médiumon, majd eladják annak az elsőkénti eladásának jogát valaki másnak, akkor ha egy harmadik fél ellopja ezt a CD-t és közzéteszi a tartalmát, úgy mindkét szerződő fél beperelheti és követelhet tőle kártérítést.

Egy kiadatlan, sokak által várt és előrendelt mesterművet tartalmazó CD-nek lehetne tehát egy szerződésben meghatározott értéke és egy előrendelés-értéke. Amint ellopják és kiszivárogtatják fizetés nélkül, máris megállapítható a károkozás tényállása a kreatív fél sérelmére, mivel a tolvaj megtörte a kizárólagosságot. Ebben az esetben a kártérítés összegét nem aszerint állapítják meg, hogy pontosan hány másolat készült, hanem aszerint, hogy elloptak egy fizikai CD-t, kiszivárogtatták a tartalmát és ellehetetlenítették az előrendelések teljesítését. És mindez teljesen független magától a CD-n tárolt alkotástól és annak a lemásolásától. Ez így teljesen legitim az Against Intellectual Monopoly-ban világosan megfogalmazott okok miatt.

Ez ugyanaz a helyzet, mint amikor valaki betör egy ékszerészhez és ellop egy gyémántnyakláncot. Amint ellopta, onnantól értelemszerűen már nem is lehet eladni. A fent vázolt CD esete pedig még ennél is súlyosabb, mivel ott az elsőkénti eladás lehetősége veszett el végleg és visszavonhatatlanul. A tényleges, valódi kár forrása azonban mindkét esetben ugyanaz; egy ilyen lopás értékét tényszerűen és objektíven fel lehet mérni, és valós erkölcsi követelést is lehet támasztani a megtérítésére a tolvajjal szemben. Ennek azonban továbbra sincs semmi köze ahhoz, hogy ezt követően hány másolatot készítenek az adatról mindazok, akik ilyen vagy olyan úton-módon hozzájutnak.

Szándékosan választottam a nyaklánc példáját, mivel a szerzői jogi monopólium is rendszeresen próbálja ugyanezzel igazolni az általuk birtokolt tartalmak másolásának tiltását. Az előbbiekben azonban megmutattam, hogy a szabályszerűen megvásárolt tartalom lemásolása teljesen elkülöníthető egy lopott CD idő előtti, engedély nélküli kiadása által, az eladási lehetőségek tönkretételével okozott kártól.

Számtalan egyéb ponton lehet még hibáztatni számos más embert is ebben a helyzetben. Ha például az egyik szerződő fél elmulasztja a megfelelő biztonsági intézkedések betartását, és ez teszi lehetővé a kiszivárgást, akkor ott hibázott valaki, akinek szintén meg kell fizetnie ezért. Az ilyen és ehhez hasonló bizánci részleteket is le lehet fektetni jó előre a szerződés(ek)ben, és ez is ki másnak lenne a feladata, mint az ügyvédeknek: nekik kell mindezt kidolgozniuk, eltervezniük és megszervezniük, meghatározniuk a feltételeket és a büntetéseket, valamint bármilyen szerződésszegés esetén felkutatni a vétkeseket. Óriási, összetett feladat ez, amiben rengeteg pénz rejlik. Az ügyvédek egy szerzői jog nélküli világból húzhatnák a legnagyobb hasznot.

Persze ha egy zeneművet, könyvet vagy más információt egyszer már közreadtak, úgy az onnantól kezdve a végtelenségig sokszorosítható, de ez nem is baj, mivel a közönség mindig az újra vágyik; a frissen kiadott anyag rövidesen régivé válik, a közönség pedig kiéhezve várja az újabb újdonságot. Ezt az éhséget pedig soha nem lehet megszüntetni. Ez szintén számos lehetőséget rejt magában, amit a kreatív gondolkodásúak megint csak kiaknázhatnak. Mivel pedig kreatívak, ezért annak a módozatait is nekik kell kiötölniük, hogy milyen új módokon lehet megközelíteni a piacot egy olyan világban, ahol minden ötlet pillanatok alatt lemásolható és elterjeszthető.

A tudatlan, fantáziátlan etatisták azonban ennek a fantasztikus bőségre épülő üzletmodellnek a teljes kibontakozását is meg akarják akadályozni. Minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy tönkretegyék az exponenciális fejlődés eszközeit, szerződéseit és technológiáit, amelyekkel pedig az egész bolygó jól járhatna, pusztán egy maroknyi tudatlan, kényelmes és maradi ember miatt, akik nem tudnak mit kezdeni a számítógépekkel.

Balszerencséjükre azonban minél keményebben lépnek fel a net ellen, az annál ellenállóbbá válik velük szemben. Minden szolgáltatás, amit csak megpróbáltak megnyomorítani, csak megerősödött, továbbfejlődött vagy új változatokat szült: BBS-ek, IRC DCC-csatornák, Napster, Gnutella és BitTorrent mind kiváló példák (kronológiai sorrendben) arra, hogyan hagyja le és utasítja maga mögé a szoftver a maradiakat (és akkor még nem is beszéltünk az olyan, új szolgáltatásokat ihlető perifériális újításokról, mint például az MP3).

Ezt a háborút nem nyerhetik meg, és nem is szabad megnyerniük, mivel nincs is rá egyáltalán semmi erkölcsi alapjuk.

Forrás: BLOGDIAL

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.