Hollandia három legnagyobb bankja a bitcoint teszteli
2014-12-04Hollandia három legnagyobb bankintézete, az ABN Amro, az ING és a Rabobank is tanulmányozza a Bitcoin technológiáját, derült ki a holland RTL Z hétfő esti tudósításából.
Mark Buitenhek, a holland ING bank pénzforgalmi műveletek részlegének vezetője elmondta, hogy vállalata jelenleg azt a tranzakció feldolgozási rendszert használja, amelyet még a ’70-’80-as évek folyamán dolgoztak ki. Természetesen folyamatosan voltak kisebb-nagyobb fejlesztések az elmúlt 30 év folyamán, például a műveletek gyorsaságát illetően, de technológiájuk modernizálása ma sem tekinthető befejezettnek. A Bitcoin technológiája számtalan előnnyel járhat egy pénzügyi intézet számára, például a tranzakciók gyorsaságát, vagy a hálózat folyamatos működését illetően, mondta Buitenhek.
Ismeretes, hogy a Bitcoin hálózata megszakítás nélkül, folyamatosan, nonstop 24 órában működik, míg a pénzintézetek az esti órákban illetve munkaszüneti napokon nem fogadnak-indítanak tranzakciókat.
Wiebe Draijer, a Robobank képviselője is úgy nyilatkozott, hogy vállalata jelenleg tanulmányozza a blokklánc technológiáját, illetve a benne rejlő lehetőségeket, hiszen mindenféleképpen hasznos ismerni a legújabb pénzügy innovációkat.
Arról, hogy a holland ABN Amro bank teszteli a bitcoint, illetve a digitális fizetőeszközöket már korában is lehetett hallani, hiszen az intézet innovációs menedzsere, Menno van Leeuwen, még júniusban tett említést arról, hogy az ABN Amro teszteli a digitális fizetőeszközöket, mintegy elébe menve a pénzügyi szektor esetleges változásainak.
Maga a tény, hogy egy bankintézet tanulmányozza, vagy teszteli a Bitcoint nem meglepő, sőt valószínűsíthető, hogy számos pénzügyi intézetnek van hasonló célú kutatása, csak nem feltétlenül hozza azt nyilvánosságra. Vannak azonban olyan független bankintézetek is, amelyek nyíltan felvállalják, hogy támogatni kívánják a bitcoin ökoszisztémáját (pl.: spanyol Bankinter, német Fidor, észt LHV).
Bár a Holland Központi Bank (DNB) a világ többi központi bankjához hasonlóan, kiadott egy a virtuális valutákkal kapcsolatos figyelmeztetést még ez év júniusában, azonban az RTL riportban elhangzottak szerint nem talál semmi kifogásolnivalót abban, hogy az ország bankintézetei megvizsgálják, hogyan tudják javítani fizetési rendszerüket, illetve, hogy ehhez a Bitcoin technológiáját is tanulmányozzák.