Adatvédelem, Bitcoin és Facebook

Szerző: Amir Taaki

Rendszerként a Bitcoin technikailag nem névtelen, adatvédelmi modellként azonban messzemenően jobb és erősebb minden más eddig ismert rendszernél. A Bitcoin egyebek mellett azért is vonzza az adatvédelem híveit, mert kulcspozíciót foglal el a névtelenség áramkörében.

A netes technológia és kultúra egyre jobb és hatékonyabb adatvédelmi eszközöket fejleszt ki, a felhasználók pedig egyre szakavatottabbá válnak a kódolási eszközök alkalmazása, és egyre tudatosabbakká a jogaik kikövetelése terén. A fejlesztők egyre jobban kezelhető eszközökkel állnak elő, egyre újabb ötleteket és algoritmusokat fejlesztenek. Mindeközben pedig az EU is olyan szabálytervezeteken dolgozik, amelyek kemény büntetéseket rónak ki majd az ügyfeleik adataival visszaélő vállalatokra.

Ezzel együtt azonban nem pihen a másik oldal sem: egyre újabb eszközökkel törnek a névtelenség ellen, mintegy ellensúlyozva annak a fejlődését. Az elmúlt évek során például számos új, zártkörű rendszer jelent meg: a közösségi oldalak.

Bizonyos értelemben a közösségi oldalakat tekinthetjük akár az internet mainstremmé válásának egyik lépcsőfokának is. A Facebook születése, robbanása és felemelkedése eleinte még a technikában járatosakat is zavarba ejtette. Korábban senki nem csinált ilyesmit, mert nem volt nyilvánvaló, hogy pontosan mire is lehetne felhasználni egy ilyen rendszert. Ez még ma sem teljesen tiszta. Miért is alkották meg a Facebookot? Itt a nagy kihívást a közösségi oldalak céljának vagy szerepének – vagyis konkrétabban, a sokféle, decentralizált kommunikációs protokollról a központosított rendszerű kommunikációra való váltás (amely már első ránézésre is szinte feleslegesnek tűnik) – megértése jelenti. Elvégre ami centralizált, az veszélyeztetett, és előbb-utóbb el fog bukni. A Facebook azonban mindeddig rácáfolt erre az elméletre, és rendkívüli sikert aratott.

Ezzel pedig új irányt szabott a net fejlődésének és társadalmi elfogadottságának is. Mára a web közhely, mindennapjaink szerves része. A régi rendszereket technikai szakik építették, technikai szemszögből; sem a protokolljaikat, sem a rendszereiket nem készítették fel a technikában járatlan felhasználók igényeinek kielégítésére. Ezt saját magamon is tapasztalom: én is rendre olyan grafikus felületeket tervezek, amit a technikában járatos felhasználók imádnak, viszont a technikában járatlan, alkalmi felhasználók meg nem tudnak mit kezdeni velük, mert számukra túl bonyolultak és összetettek. Ha magyarázok valakinek valamit, akkor is hajlamos vagyok feltételezni a részükről bizonyos fokú jártasságot az adott témában, persze sokszor alaptalanul. Nem tudok elvonatkoztatni a saját technikai képzettségemtől és jártasságomtól. Pedig próbálkozok folyamatosan.

A Facebook több, mint 800 milliós felhasználótáborának egy tekintélyes hányada számára a Facebook maga az internet: kizárólag azon belül kommunikálnak, és annak a zárt környezetében is töltik a netes idejük legnagyobb részét. Ez a steril, zárt, cenzúrázott környezet pedig mentes minden kultúrától, és nagyon is konkrét határokat szab az önkifejezésnek.

Minőségellenőrzés vagy szabad önkifejezés

A moderált környezetek nem feltétlenül rosszak, és azoknak is megvan a maguk helye a produktív eszmecserék lehetőségének biztosítása, és a már beindultak további előmozdítása terén, lévén a minőségellenőrzés közvetlenül segíti elő az eszmecsere vagy az önkifejezés valós produktivitásának fokozását. A túlzott moderálás azonban már semmiképpen sem jó, mivel egyrészt elszektásodáshoz vezet, másrészt pedig nem hagy teret a szabad gondolkodásnak sem. Beltenyésztett csoportgondolkodást eredményez. Bizonyos mértékben a Bitcoin közössége is szenved ettől a moderációs kórtól, mivel intoleráns a külső véleményekkel szemben, és valóban felfedezhető egyfajta kultuszszerűség is a közösség viselkedésében.

Pedig a jó ötletek és a kulturális felvirágzás magvait legjellemzőbb módon, az esetek döntő többségében az össztársadalmi szemszögből különcöknek és kívülállóknak bélyegzettek hintik el, akik egészen másképp állnak a dolgokhoz, mint a status quo. Hogyan lehetséges például az, hogy a kismillió weboldal közül mégis egyetlen, jól beazonosítható, abszolút moderálatlan képtárból, a 4chan-ról származik az új mémek és általában véve a netes kultúra legnagyobb hányada?

Pedig a 4chan trollok, tobzódó újraposztolások és ipari mennyiségű szemét pöcegödre. De valahogy mégis ebből a trágyadombból hajtott ki a netszerte leginkább élvezett kulturális elemek és mémek szinte mindegyike. Nem is szólva az immár világméretűvé duzzadt Occupy mozgalmak egyik legfőbb támogatójáról, a világméretű társadalmi változásért küzdő, globális hacktivista csoportról és mozgalomról, az Anonymous-ról. Senkinek sem kell egyetértenie vagy helyeselnie a 4chanon elérhető tartalmak teljes összességét ahhoz, hogy azt viszont mégis beláthassa és elismerhesse, milyen nagyszerű és fontos értékeket is termelt ki magából ez a laza közösség, ékesen bizonyítva, hogy a kultúra legjobb táptalaja valóban a névtelenség, a szabad önkifejezés és a vélemények sokszínűsége.

Nos, ha a 4chan az egyik véglet, úgy a Facebook a másik. Minden tagját kötelezi a valós neve használatára, és a tartalmait is moderálja – miközben a 4chan jelenleg igyekszik lenevelni a felhaználóit még a felhasználói nevekről is azon azalapon, hogy az igazság hordozója maga a szó, nem pedig a személy. Amire a valós név-irányelvek hívei pedig azt mondják, hogy hiteles, alátámasztó forrás nélkül bármely kijelentés üres pletyka csupán.

Ennek a vitának pedig nagyobb a tétje, mint gondolnánk; a felhasználók netes magánszférájának és adatvédelmének jövőbeli lehetőségei függenek tőle. Az egyik oldal regisztrált webshopokat teljes biztonságban böngésző, regisztrált felhasználókat képzel el, míg a másik egy kaotikus anómiás-kiegyensúlyozott anarchista netes vadnyugatot.

Az internet alapját adó TCP/IP protokkoll teljes egészében redundanciáról, a kieső csomó- és közvetítőpontok megkerüléséről, alternatív útvonalak kereséséről és használatáról szól. A puszta véletlennek és jó szerencsének köszönhetjük, hogy egy eredetileg a szovjetek ellen tervezett védelmi rendszert utóbb egy ennyire sokrétű, redundáns, ellenálló és rugalmas világhálóvá fejleszthettünk tovább. Nem elképzelhetetlen azonban a net fejlődésének egy olyan alternatív útja sem, amely nem önvezérlő, hanem irányított csomagokra épül. Amelyben az egész hálózat már eleve, szerkezetileg felügyelt és ellenőrzött.

Még egy ilyen internetnek is meglenne a maga haszna: még így is működhetne a tévé és más hagyományos médiumok alternatívájaként, azok versenytársaként – viszont korántsem lenne olyan eleven és izgalmas, mint a jelenlegi. A már meglévő vállalatok nyújtanának ugyan rajta mindenféle hasznos szolgáltatásokat és kínálnák a portékájukat, és a híreket is szállítanák a már befutott hírszolgáltatók, viszont például semmilyen olyan szoftvert nem engednének be erre a szabályozott a platformra, ami ellen bármiféle kifogása is támadna az illetékeseknek.

Szerencsére azonban szerencsénk volt, és a net mégsem ilyen lett, hanem olyan, amilyennek most is ismerjük és szeretjük.

Visszaélési lehetőségek

A Facebook nem kufárkodik a felhasználói adataival – ehelyett célzott hirdetéseket szállít. Ahogy azt Richard Allan, a Facebook illetékese is megfogalmazta ( 2:30 ) :

K. Gondoltatok már arra, hogy eladjátok a felhasználóitok adatait?

V. Nem… Megvan az üzletmodellunk. Fontolóra vettük a lehetőségeket, és választottunk. És nem is volt valami nehéz választás, mivel egy olyan szolgáltatást, mint a miénk, csak háromféleképpen üzemeltethet az ember.

Az első lehetőség az, hogy fizetőssé tesszük az egész rendszert – erről azonban már a kezdet kezdetén eldöntöttük, hogy számunkra ez semmiképpen sem alternatíva és soha nem is lesz az. Mindig ingyenesek fogunk maradni.

A második lehetőség ez, amiről a kérdés is szól, hogy eladjuk a felhasználóink adatait. De ez sem lenne egy jó üzletmodell, mivel ha eladnánk a felhasználóink adatait, akkor senki nem bízna meg bennünk.

Így hát kizárásos alapon marad a harmadik lehetőség, a hirdetések és reklámok: mindenki ingyen használhatja a szolgáltatást, csak épp reklámokat és hirdetéseket kap az oldal szélén. És pontosan így is működik a Facebook. A hirdetéseket aszerint célozzuk, hogy ki hol él, hány éves, mi érdekli, stb. – de ezek az adatok mindvégig megmaradnak nálunk, a hirdetőkhöz soha nem jutnak el. Nekik mindössze arra van lehetőségük, hogy rajtunk keresztül eljuttathassák a hirdetéseiket a felhasználóinkhoz.

Richard Allan egykori szabad demokrata brit parlamenti képviselő, pártja a kultúra és az állampolgárok szabadságának elkötelezettje. Most a Facebook munkatársa – a Facebook körül pedig jelenleg heves viták zajlanak azt illetően, hogy konkrétan maga a Facebook és más hozzá hasonló oldalak pontosan milyen szerepet is játszanak a szólásszabadság és a szabad önkifejezés terén.

Allannek az ingyenességgel kapcsolatos megjegyzése azt látszik sugallni, hogy egyszerűen azért elkötelezettek e megoldás mellett, mert ezt súgja a szívük, mert tényleg egy ingyenes szolgáltatást szeretnének működtetni. Ami azonban jelentős torzítása az igazságnak, miszerint a Facebook és a hozzá hasonló oldalak azért működhetnek olyan jól, ahogy, mert a saját hatáskörükben monopolizálhatják a kommunikációt. Ha viszont bármit is felszámítanánk a felhasználóiknak a szolgáltatásukért, úgy azzal máris elvennék a kedvüket annak a használatától, csorbítva így a saját monopol-lehetőségeiket is.

Mondhatnánk úgy is, hogy ha te nem a gazda vagy, akkor kizárásos alapon csak a disznó lehetsz.

Ingyen pia, koszt és kvártély?!!? Ugyan mi baj lehetne ebből?
~ whav felhasználó a Slashdotról

Még ha a Facebook tényleg nem is szolgáltatja ki az adatainkat üzleti entitásoknak, politikaiaknak már annál inkább. A rendőrség külön interfésszel böngészheti a Facebook felhasználóinak profiljait, és hatékony eszközökkel, gyorsan elemezhet óriási adattömegeket is.

2011 áprilisában részt vettem egy amszterdami tüntetésen (narancssárga kalap). Amikor aztán már lecsengtek az érzelmek, szerveződési kérdésekről kezdtünk tárgyalni. Az általános konszenzus az volt, hogy a Facebookon keresztül tartsuk a kapcsolatot. Ennek hallatán szóltam néhány szót arról, hogyan sérti meg a Facebook nagyon is szándékosan a magánszféránkat, és arról, hogy vállalatellenes tüntetők semmiképpen sem őrizhetik meg a függetlenségüket ezen a vállalati platformon.

A hallgatóság természetesen szkeptikus volt. Láttam rajtuk, hogy egyszerű összeesküvés-elméletnek hitték azt, hogy a Facebook szabad hozzáférést enged a felhasználói minden adatához a rendőrségnek. Valaki még a fejét is ingatta, és forgatta a szemét. Jómagam is hasonlóképp állnék a dolgokhoz, ha másoktól hallanám, és nem lennék programozó, akinek történetesen van is rálátása minderre.

A Facebook felhasználóit túlságosan is lefoglalják a számlák, a munka, a pletykák, a gyerekek és az élet megannyi más apró-cseprő dolga ahhoz, hogy átlássák, megértsék és felfogják az adatbányászat és a kapcsolati hálók elemzésének mélységeit, kiterjedtségét és következményeit. Mindezt csak az értheti meg teljes egészében, aki alapos rálátással bír a netes kultúrára, és kellőképpen járatos annak a rejtelmeiben.

A rendőrségnek nem lenne szabad ilyen könnyű, egyszerű és azonnali hozzáféréssel rendelkeznie a személyes adatainkhoz, mert az ilyen kényelem mindig égbekiáltó visszaélésekhez vezet. Nem véletlenül kell bírói végzés például házkutatáshoz. Nem véletlenül tart hónapokig csak egyetlen ember alapos átvilágítása… hagyományos eszközökkel. Ma azonban egy interfészen mindössze néhány kattintással fésülhetjük át felhasználók millióinak életét vagy tölthetjük le ezrek profiljait egyetlen mozdulattal.

Jobban meg kell érteniük az embereknek, hogy ha nem vesznek tudomást az adatvédelem fontosságáról a mindennapi életünket egyre jobban átszövő technológiák fejlesztése terén, akkor azzal egyenesen felkínálják a személyes terüket, adataikat és biztonságukat mindenkinek, aki csak hozzá akar férni azokhoz, és botrányos visszaélések sorozatai előtt tárják szélesre a kaput.
– EFF (Electronic Frontier Foundation)

Mondhatnánk tehát azt is, hogy a Facebook a tudatlanok vámszedője. Eleve kompromittáló helyzetben tartja a felhasználóit, ahol bármikor visszaélések áldozatává válhatnak. Amint hatalmat adsz valakinek a kezébe, máris kiszolgáltatod magad a jóindulatának és a kegyelmének. Ezért nem bízom én egyáltalán semmiféle hatalomban. A hatalom mindig megront. Éppúgy, ahogy a méz vonzza a medvéket, a vér pedig a cápákat, vonzza a hatalom is az eleve romlottakat és a romlást az odakerülő még romlatlanokhoz.

A jövő

Holnap a web már másmilyen lesz, és mi sem leszünk ugyanilyenek. A kérdés csak az, hogy mi fog változni, miként, merre és hogyan. Az eleven és szabadelvű, valamint a tiszteletreméltó és fennhatóságon alapuló kultúrák éppúgy nem férnek meg egymással, ahogyan a tűz és a víz sem. Szimbiózisra sem igen léphetnek, mivel mindkettőnek a léte fenyegetést jelent a másikra nézve. Nem kizárt az sem, hogy mindkettőnek kialakul majd úgyszólván a saját netje, és egyre jobban elkülönülnek egymástól.

A közösségi tér jelenleg különösen felkapott témának számít. Lehet, hogy sokáig megmarad, de az is lehet, hogy rövidesen a múlt homályába veszik. Tim Berners-Lee szerint hosszú távon mindig a nyílt protokollok és a szabad rendszerek nyernek egyszerűen azért, mert hatékonyabbak és sokkal több mindenre használhatóak, mint a zártak. És bár egy pillanatra sem vonja kétségbe a Facebook és az Apple jelenlegi sikerét és felkapottságát, azt is megjegyzi, hogy ez csak egy átmeneti állapot.

A Google sem akart teljesen kiszorulni a kondér mellől, úgyhogy már ők is kihozták a saját a közösségi hálójukat: a Google+ bizonyos részletekben valóban különbözik a Facebooktól. Bár eleinte valóban azt próbálták valahogyan koppintani, végül – szerintem, legalábbis – mégis valami más lett belőle. Míg ugyanis a Facebookon az emberek elsősorban az életük eseményei tárgyalják meg egymással, addig a Google+ mintha egyre inkább egyfajta médiaplatformmá válna. De persze lehet, hogy csak én látom így, és nem volt még szerencsém elég sok Google+-felhasználóhoz.

Forrás: Bitcoin Media

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.