Hollandia lesz a bitcoin európai fellegvára?
2014-12-01Úgy tűnik Hollandia jó úton halad afelé, hogy a bitcoin európai fellegvárává váljon, hiszen már több mint egy tucat bitcoin ATM automata működik az országban; számos vendéglátóipari és kereskedelmi egység is elfogadja a kriptopénzt; az egyik legnagyobb bitcoin váltó (Bitpay) európai székhelye is Amszterdamban van, ahol napokon belül egy Bitcoin nagykövetség is megnyitja majd kapuit.
Még tavasszal indult útjára a hágai „bitcoin körút” projekt, amellyel egy időben hasonló kezdeményezések születtek Amszterdamban és Arnhemben is. Ezekben a „bitcoin-negyedekben” gyakorlatilag minden vendéglátóipari és kereskedelmi egységben lehet már kriptopénzzel is fizetni, és a nyár folyamán az országban működő easyHotel szállodalánc is csatlakozott a kezdeményezéshez.
A minap új taggal bővült a kriptopénzt elfogadó arnhemi boltok listája, csatlakozott ugyanis a Spar nemzetközi kereskedelmi üzletlánc arnhemi leányvállalata, a Spar Arnhem Centraal is. Az élelmiszer-üzletlánc tagja a holland fizetésfeldolgozóval, a BitKassa-val kötött partnerségi megállapodást. A boltvezető tájékoztatása szerint az első két nap során mintegy tízen éltek a kriptopénzes fizetés lehetőségével, ami biztató arány.
Ezen kívül az elmúlt hetekben kormányzati szinten is szóba került a bitcoin, illetve a bitcoin tranzakciók áfa mentessé tétele. A lehetőségről a holland pénzügyminisztérium egyik képviselője, Jakob Kamminga beszélt egy bitcoinnal kapcsolatos amszterdami konzultáción.
Az áfa mentesség azt jelentené, hogy a bitcoin tranzakcióknál (hasonlóan a hagyományos valuta tranzakciókhoz) csak a vásárolt javak és szolgáltatások lennének adókötelesek. A bitcoin tranzakciók áfa mentességét az az elgondolás támasztja alá, hogy hasonló elbírálás alá esnek a különböző pénzügyi eszközök tranzakciói, amelyekbe tágabb értelemben a kriptopénz is beletartozik.
A kezdeményezést természetesen egyhangúan támogatja a holland bitcoin közösség. Egy hivatalos útmutató kidolgozásához azonban számos részletet is tisztázni kell, például, hogy az áfa mentesség pontosan kikre is vonatkozik: csak magánszemélyekre, vagy esetleg a brókercégekre és a vállalkozásokra is.
Valószínűsíthető, hogy a hivatalos útmutató mielőbbi kidolgozása mellett is fog kampányolni az amszterdami Bitcoin nagykövetség, amely a hírek szerint december 12-én nyitja meg kapuit. A missziója többrétű, ahogy az ezekhez illeszkedő tevékenysége is. Elsősorban a kriptopénz és a hozzá kapcsolódó ökoszisztéma népszerűsítése, támogatása, és fejlődésének az elősegítése a célja. Az intézmény szakmai konferenciáknak, workshopoknak, start up vállalkozásoknak biztosít majd helyszínt, továbbá tájékozódási lehetőséget minden bitcoin után érdeklődőnek.
Az intézmény támogatói között szerepel többek között MrBitcoin is, aki nemrég a bőre alá ültetett digitális bitcoin pénztárca miatt került reflektorfénybe.