Bitcoin: az univerzális kiegészítő pénz?

Szerző: Pierre Noizat

A Bitcoin egy új (2009 januárja óta elérhető) netes fizetőrendszer – bizonyos értelemben (a nyílt forráskódja révén) magához a világhálóhoz hasonlítható, az internet oly sok további alkalmazást lehetővé tevő, szó szerint világhódító felületéhez. Éppúgy, ahogyan a világháló újradefiniálta az emberiség információtermelésről és -megosztásról alkotott elképzeléseit, a bitcoin jelenleg a pénzkészlet alapjait alkotó társadalmi konvenciókat formálja át a gazdasági szabadság egy egészen új szintjének megvalósítása érdekében. Talán éppen ez lehet egy új monetáris reform kulcsa?

Látványosan kihangsúlyozza a kiegészítő pénzek relevanciáját a pénzügyi szabályok által uralt, jelenleg is kialakulófélben lévő globális gazdaság, amelyben államilag támogatott pénzek versenyeznek a növekedésért és a kereskedelmi többletért. Egészen 2009-ig a monetáris reformelképzelések képtelenek voltak kitörni az állam és a bankrendszer által közösen vezényelt pénzkészlet-manipuláló mechanizmusok bűvköréből. Ez az új, a világháló korlátlan lehetőségeit kihasználó univerzális pénz azonban a gazdasági és társadalmi változ(tat)ások teljesen új lehetőségei előtt nyithatja meg a kaput. És hogy miért is segítheti elő aktívan a pénz újradefiniálását a Bitcoin? Pontosen ennek fogunk most utánajárni.

A Bitcoin tranzakció-adatbázisa

A Bitcoin protokollja meghatározza egy elosztott, netes tranzakció-adatbázis felépítésének és karbantartásának mikéntjét; a tranzakciók közzététele és aláírása elektronikusan zajlik (aszimmetrikus kriptográfia és kulcspárok alkalmazása útján). A protokoll előírja továbbá azt is, hogy a hálózat csomópontjainak meg kell erősíteniük az egyes tranzakciók valódiságát és érvényességét.

Mivel az adatbázis valamennyi tranzakciója kriptográfiai összefüggésben áll egymással (ezért is hivatkoznak általában a rendszernek erre az adatbázisára “láncként”), ezért ha bárki megpróbálná utólag megváltoztatni bármely korábbi tranzakciót, akkor az adatbázis teljes egészét is újra kellene számítania attól a ponttól kiindulva, ahol a változtatást eszközölte.

Az egyes bitcoin-mennyiségek tulajdoni viszonyait titkos kulcsos aláírások biztosítják: bármely tranzakció kimenetének egy részét vagy egészét csak a fogadó címhez tartozó titkos kulcs birtokában lehet elkölteni. A Bitcoin tranzakciós adatbázisa magában foglal minden olyan információt, ami csak szükséges ahhoz, hogy az egyes címek tulajdonosai korlátlanul fogadhassanak vagy küldhessenek egymásnak bármennyi bitcoint; az adatbázis és a kommunikációs protokoll együttese egy teljesen új elektronikus pénzt hív életre.

A Bitcoin pénzkészlete

Mi több, a Bitcoin protokollja szigorúan meghatározza a pénzkészlet kereteit is: a hálózat fokozatosan csökkenő ütemben bocsát ki újabb bitcoinokat egészen addig, amíg el nem éri a kódban előre lefektetett 21 millió bitcoinos felső határt. Maguk a bitcoinok a semmiből jönnek létre, eléggé hasonlóan a kereskedelmi bankok pl. lakásvásárláshoz nyújtott hitelei révén a semmiből létrehozott új dollárjaihoz. Elvégre a megvásárolandó lakás már jóval a hitelnyújtás előtt is ott állt a helyén; mi több, a hitelbe adott dollárok végül az eladónál kötnek ki, így a lakás ténylegesen a bank tulajdonába kerül. A bank pedig alapvetően a semmiből hozta létre az új pénzt a könyvelésében: egyszerűen feljegyezték maguknak a hitel összegét banki forrásként, jóváírták azt a hitelt felvevő egyenlegén, majd ugyanezt az összeget feljegyezteték maguknak eszközként, vagyis nekik visszafizetendő hitelként. Ezt még vezető bankárok és közgazdászok, köztük a Nobel-díjas Maurica Allais is “varázslatos” eljárásnak (értsd: szemfényvesztésnek) nevezik.

A Bitcoin arra a felismerésre épít, hogy a mai bankrendszer pénzkészlet-kezelő mechanizmusának monopólium-jellegét legalábbis érdemes lenne újragondolni – ha másért nem, hát már csak azért is, mert már több száz éves. Még ha csak a pénzügyi válságok folytatólagos következményei miatt is, de a Bitcoin mégis lehetőséget kínál egy egészen újszerű pénzkoncepcióval való kísérletezésre.

A Bitcoin tehát, ez az új, univerzális pénz, igazi innovációt jelent; magában foglalja a fenntartható pénzrendszerek létrehozására irányuló korábbi kísérletek tapasztalatait és tanulságait, és teszi mindezt bármiféle állami vagy centralizált szervezeti háttér nélkül.

A Bitcoin gazdasága – és annak a növekedése

Egyes bankárok, akikkel beszéltem, azzal a némileg körkörös érveléssel hessegették el a Bitcoint, hogy az semmiféle valós világbeli eszközzel nem fedezhető. Ehhez képest a nagyon is valós valós világbeli árukért fizetségül bitcoint (is) elfogadó kereskedőknek és online váltóknak köszönhetően (melyek ugyanúgy kezelik a bitcoint is, mint a hagyományos pénzeket) a Bitcoin már saját (és ráadásul egyre dinamikusabban fejlődő) gazdasággal is rendelkezik. Ha az euró vagy a dollár gazdasága összeomlik, úgy a jegybankok fedezet címén csak arra a feltevésre hagyatkozhatnak, mely szerint a kormány korlátlan mértékben vethet ki tetszés szerinti adókat a szóban forgó gazdaságra. A jelenlegi görög – és bár csekélyebb mértékben ugyan, de az amerikai – pénzügyi válság azonban jól mutatja, hogy ennek az elméleti lehetőségnek a tényleges használata finoman szólva is túl vékonyra nyújtja a gazdaság gyakorlati valóságának szövetét. Az igazság ugyanis az, hogy az általunk ma használt pénz nem kevesebb, mint 90%-a bankok teremtik elő a semmiből a fentebb vázolt könyvelési trükkel, és hogy a jegybankok ténykedését kizárólag az árstabilitás megőrzése érdekében támogatják továbbra is igen sokan.

Jelenleg több, mint 140 különböző, államilag támogatott pénz van forgalomban világszerte. Nehéz lenne bizonyítani azt az aggályt, miszerint egy új kiegészítő pénz valós veszélyt jelenthetne a világgazdaságra pusztán azért, mert a hagyományosakkal ellentétben ezt az új pénzt egy központi hatóság nélküli, elosztott rendszerben hozzák létre. A bitcoint leginkább az különbözteti meg minden korábbi pénztől, hogy ez központi hatóság és harmadik felek bevonása nélkül képes online készpénzként működni. Ebből következően pedig a készpénzes tranzakciók minden egyéb formáját természetszerűleg nehézkesebbnek, kényelmetlenebbnek és bonyodalmasabbnak láttatja. Egyes esetekben azonban bizonyos harmadik felek kényelmi szempontból még akkor is jól jöhetnek, ha egyébként tényleges szükség nincs is rájuk. Az eladók és a vevők közti tranzakciók lebonyolításához ugyanis sokan mindig igényelni fognak valamiféle konfliktusfeloldó és -rendező rendszert, teljesen függetlenül attól, hogy pontosan milyen pénzzel is intézik egymás közt a fizetést.

Az 1996-ban kísérleti jelleggel létrehozott és univerzálisnak szánt, aranyfedezetű E-gold kudarcának legfőbb oka az volt, hogy egy központilag kezelt aranykészletre épített. Az e-gold gazdaságának gyarapodásával arányosan ugyanis az aranymennyiségnek is gyarapodnia kellett volna, ami azonban veszélyes volt, viszont praktikus a legkevésbé sem, és végeredményben teljesen felesleges is a digitális gazdaság korában. (További hiányossága volt az e-goldnak emellett az is, hogy konkrét protokollal sem rendelkezett; márpedig csak arra hagyatkozni, hogy a felhasználók böngészői majd szépen lebonyolítják a visszafordíthatatlan tranzakciókat, több, mint veszélyes.)

A Bitcoin pénzkészletét kezelő mechanizmus egy matematikai modellel szimulálja a nemesfém-bányászatot, külön-külön már a legtöbb bankrendszer összetevőiként is jó ideje alkalmazott elektronikus aláírások és hashelő algoritmusok agyafúrt kombinációjával. Gondolhatunk tehát a bitcoinra úgy is, mint az arany egy metaforájára, mivel, amint arra már fentebb is utaltunk, a valaha is kibocsátható összes bitcoin száma a rendszer indulásától kezdve, előre meg lett határozva (összesen 21 millióban).

Hasonlíthatjuk még a bitcoinokat soha le nem járó kötvényekhez is. Azonban az arannyal ellentétben a bitcoinok gyakorlatilag a végtelenségig oszthatóak és folyósíthatóak, mindenféle extra költségek nélkül. A GFMS 2010-es évvégi becslései szerint a világszerte eddig összesen kibányászott, mintegy 166.600 tonnányi aranykészlet a 2010-es átlagos aranyárral számolva összesen megközelítőleg 6.500 milliárd dollárt ért. Ebből mintegy 2.400 milliárd dollárnyinak megfelelő mennyiséget birtokoltak magánszemélyek vagy hivatalos tartalékok, érmék és rudak formájában. 2011 augusztus végi adatok szerint az összes mennyiségből kivonva a világszerte, különböző hivatalos tartalékokban tárolt mintegy 30.000 tonnyányi mennyiséget, megközelítőleg 1.230 milliárd dollárra becsülhetjük az összes magán-értékmegőrzési céllal birtokolt arany “piacát”. Ha e számok alapján akarnánk egy fiktív váltási arányt képezni a dollárral, úgy egyetlen bitcoin értékét mintegy 600$-ra becsülhetjük akkor, ha a Bitcoin mindösszesen csak egyetlen egy százalékát kaparintaná meg a jelenleg az arany által uralt magán-értékmegőrző eszközök piacának.

Ugyanígy, ha a Bitcoin gazdasága az USA GDP-jének csak az 5%-át érné el, tehát megközelítőleg 750 milliárd dolláros összértéket, úgy – a dolláréval azonos, 50 körüli forgási sebességgel számolva – egy bitcoin 700 USD értéknek felelne meg.

Ezek a számok legalább 15 milliárd dollár összértékű jövőbeli kilátásokat prognosztizálnak a Bitcoin hálózatának, ami már nem marad el sokkal a Visa Inc. és a MasterCard piaci tőkésítettségétől sem (előbbi 55, utóbbi 39 milliárd dolláron állt 2011 augusztusában). Bitcoint venni ma olyan, mintha egy új globális, elektronikus tranzakciós hálózat részvényeiből vásárolnánk nem sokkal annak az indulása után. A bitcoin még a 2011 augusztusi 10$-os darabonkénti árával is messze alul volt értékelve még akkor is, ha a későbbiek során esetleg más is univerzális pénzek is intéznek majd kihívást hozzá.

Elsőre azt hinné az ember, hogy ezek a fantasztikus kilátások bőven elég okot szolgáltathatnak egy befektetőnek arra, hogy megvásárolja a világ legerőteljesebb szuperszámítógépét (2011. júniusi adatok szerint ez a japán “K” lenne), és elfoglalja vele a Bitcoin hálózatát. Ha azonban így tenne, azzal elűzné a jelenlegi “bányászokat”, legalábbis ideiglenesen nullára csökkentve a bitcoinok értékét. Az illető így már kapcsolhatná is le a szuperszámítógépet – ami azonban még e deaktivált, várakozó állapotában, a puszta létével is elvenné a kedvét mindenkinek a bitcoin-eladástól, és mindenki csak a behatoló elkotródására várna. Más szóval, e kockázat csökkentése érdekében a leendő új “gazda” jobban teszi, ha előzőleg tekintélyes mennyiségű bitcoin-készletet halmoz fel magának annak érdekében, hogy továbbra is biztosíthassa így a Bitcoin gazdaságának működőképességét, bízva benne, hogy a többé-kevésbé kaotikus átállást követően fokozatosan visszatérnének újra az eladók is.

Még így is kérdéses azonban, hogy a nevezett szuperszámítógép még akkor is képes lenne-e maga alá gyűrni a hálózat összesített, napról napra gyarapodó számítókapacitását, amikor már valóban minden készen áll a támadás megindítására. Az effajta erőszakos elfoglalás e kockázatai miatt sokkal valószínűbb tehát, hogy bármely értelmes befektető inkább egyszerűen csak vásárolna magának bitcoint éppúgy, ahogy mondjuk egy frissen indult vállalat részvényeit kezdené begyűjteni.

Még egy naív támadási forma lehetne az, ha valaki megpróbálná felvásárolni a Bitcoin hálózatának virágzó “bányásztársulásait”, melyhez csatlakozva a bányászok folyamatosan csörgedező bevételhez juthatnak a társulás összesített számítókapacitása révén, a közösbe adott saját számítókapacitásuk arányában. Ezzel szemben a magányosan próbálkozó bányásznak igen hosszú ideig kell várnia, mire egyszer végre sikerülhet legenerálnia egy új tranzakcióblokkot, és zsebreteheti az e bravúrért járó 50 bitcoint. Statisztikailag azonban az összesített várható bevétel nagyjából azonos mindkét esetben, a különbség csupán annyi, hogy a társulásban bányászókhoz folyamatosan csörgedeznek a bitcoinok/-töredékek. Ebből következik azonban az is, hogy ha egy ellenséges befektető venne át egy társulást, akkor többé már a bányászoknak sem állna érdekében ott maradni, és egyszerűen távoznának, átállva vagy egy másik társuláshoz, vagy magányosan folytatva tovább az ipart.

Ez a tényállás még az összes valaha kibányászható bitcoin kibocsátását követően is változatlan maradna, mivel a bitcoinok értéknövekedése és a tranzakciós díjak fokozatos emelkedése még ezt követően is bőven elegendő ösztönzést biztosít majd a bányászoknak a munkájuk folytatásához.

Elektronikus pénz és bizalomkezelés

A Bitcoint azonban nem csak ezek a várható és kiszámítható körülmények fedezik, hanem a “hálózati csomópontoknak” az összesített számítókapacitásában kifejeződő bizalma is. Egy számítógép és egy grafikai egység (GPU) birtokában ugyanis bárki belevetheti magát a hálózatnak ebbe az óriási, meghatározó, közös tranzakciófeldolgozó rendszerébe. Ehhez mindössze egy ingyenes, ún. “bányász”-szoftvert kell letölteni. Jelen pillanatban is ilyen “bányászok” tízezrei munkálkodnak a hálózat üzemeltetésén világszerte.

És akkor vessük most össze ezzel a még 2004-ben indult, a különböző helyi cseretranzakció-rendszerek (LETS) hálózatának összekötésével egy új univerzális pénzt kialakítani hivatott Ripple-t: az alapelképzelés úgy nézett ki, hogy így bármelyik LETS tartozás-tanúsítványait fel lehetett volna használni bármelyik másiknál is a közös bizalomhálózati mechanizmuson keresztül. Egy ilyen bizalomhálózathoz azonban már szükség van egy, a bizalmi tanúsítványokat kezelő központi hatóságra is, a csalások és visszaélések megakadályozása pedig komoly problémákat vet fel; az emberek regisztrálása és egy biztonságos digitális személyazonossághoz kapcsolásának tövises ügye már a legkorábbi, kezdeti stádiumokban is kudarcba fullaszthat egy technikai innovációs projektet.

Ezzel szemben a Bitcoin munkabizonyíték-protokolljának nincs szüksége biztonságos bizalomhálózatra; ehelyett arra az alapfeltevésre épít, hogy a hálózatban mindig a tisztességes bányászok lesznek többségben – vagyis azok, akik rendesen együttműködnek a hálózat szabályszerű üzemelesének és tranzakciókezelésének biztosítása érdekében. A Bitcoin hálózatában azok a tranzakciók számítanak legitimnek, amelyek az adatbázis kriptográfiai láncolatában visszavezethetőek egészen az első “ős-“tranzakcióig a “leghosszabb” láncon keresztül (a lánc “hossza” nem a benne foglalt blokkok számára utal, hanem az előállításához generált munkabizonyítékok összesített mélységére). Ez a bizonyos első tranzakció 2009 januárjában zajlott le, és indította be a rendszert. Ez az elosztott tranzakciómegerősítő rendszer pedig a jelek szerint valóban be is váltja a hozzá fűzött reményeket, mivel mindössze három évvel az indulása után már a fent említett “K” szuperszámítógép sem biztos, hogy el tudná foglalni a hálózatot. És még ha sikerrel is járna, a hálózat attól még mindig nem válna működésképtelenné; csupán addig okozhatna kisebb zavarakot a tranzakciók megerősítésében, amíg a hálózat résztvevői ki nem ötlik a módját a támadó leküzdésének és a hálózat újbóli visszahódításának. Onnantól pedig már csak idő kérdése a normál működés helyreállítása. Más szóval, még ha feltételezzük is, hogy egy kellően befolyásos kormány vagy szervezet esetleg tényleg össze is tudna szedni annyi számítókapacitást, amivel ilyen keményen léphetne fel a Bitcoin hálózata ellen, még akkor is erősen kétes a támadás a hosszú távú sikere. Ez a tulajdonsága annyira biztonságossá teszi a Bitcoin rendszerét, amennyire csak lehet bármilyen tranzakciós hálózat valaha is.

A Bitcoin és a hozzá hasonló, digitális aláírásokat és aszimmetrikus kriptográfiát alkalmazó univerzális pénzek rendelkeznek továbbá azzal az érdekes adottsággal is, hogy tetszés szerint válthatnak a digitális és a bizalmi állapot között. A készpénzes és az elektronikus tranzakciók régi határai egyre jobban elmosódnak: a kulcspárokat (a nyilvános fogadó címet és a fogadott összegeket kiutaló tranzakciók aláírására használatos titkos kulcsot) tartalmazó fájlokat ugyanis ki is lehet nyomtatni. Fogalmazhatunk tehát úgy is, hogy a nyilvános kulcsot bárki láthatja, és elég csak a titkosat eltakarni valamilyen olyan fedőréteggel, amit csak vissza nem fordíthatóan lehet eltávolítani. Ezzel pedig máris létrehoztunk egy új, a nyilvános címre utalt bitcoinokat tartalmazó e-“bankjegyet”, amelynek a tartalmát egészen addig nem lehet elkölteni, amíg fel nem fedik a titkos kulcsot. Ezt az e-bankjegyet mindaddig adhatjuk-vehetjük is kézről kézre, amíg senki nem manipulálja azt. Ugyanígy rányomtathatjuk a bankjegyre a nyilvános címen tárolt összeget, és így már névértéket is adtunk neki. Ha pedig valaki eltávolítja a fedőréteget, úgy a titkos kulcs ismeretében már elektronikus úton is felhasználhatja a hozzá tartozó bitcoinokat bármilyen fizetéshez. További ellentét emellett a hagyományos papírpénzekkel, hogy ugyanezzel a módszerrel névérték nélküli bankjegyek is nyomtathatóak, amelyeknek a bitcoin-tartalmát az éppen aktuális tulajdonos így csak a Bitcoin nyilvános tranzakció-adatbázisában ellenőrizheti.

Decentralizáció és defláció

Egy valóban decentralizált univerzális pénznek definíció szerint egy, a pénzkészletet kezelő központi hatóság nélkül kell kezdenie a pályafutását – így pedig semmiféle korrelációt sem alakíthat ki a pénzkészlet és bármiféle gazdasági paraméterek vagy értékek között. Egy ilyesfajta korreláció kialakítása és fenntartás soha véget nem érő, folyamatos egyeztetéseket tenne szükségessé a felhasználók között, amelynek a moderálásához pedig már valamiféle testület is kellene, amely aztán valamilyen még eddig ismeretlen, univerzális demokratikus normák révén tartatná be a szabályokat.

Ugyanezen oknál fogva az új tranzakciós szoftver is csak szabad és ingyenes lehet, mivel csak így kerülheti el a zárt, valaki(k) által birtokolt szoftverek korlátait és átláthatatlanságát. Ahogy azt Richard Stallman is remekül összefoglalta elhíresült mondásában, “A szabad szoftver lényege annyi, hogy a felhasználók irányítsák a szoftvert, nem pedig a szoftver a felhasználókat.”

Az államilag támogatott pénzek, így például az euró és a dollár legnagyobbrészt fekete dobozban kerülnek kibocsátásra, és a média is leginkább csak a kamatlábakkal foglalkozik a pénzkészlet tényleges mértéke helyett. Ebből következően egy központosított szervezet zárt szoftverére épülő elektronikus pénzrendszer egyáltalán semmin nem változtatna, és semmiféle érdemi újdonságot nem jelentene.

Ezért kell tehát a pénzkészletet kezelő mechanizmust magában a szoftver kódjában rögzíteni, és az első pillanattól fogva nyilvánosságra hozni a specifikációit, a lehető legkevesebb vagy egyáltalán semennyi helyet és módot sem hagyva arra, hogy valaha is ki lehessen bújni alóla; ha ugyanis e kibújás mégis bekövetkezne, úgy az nagy valószínűséggel ki is végezné a rendszert. Éppen ezért nem lehet – és nem is szükséges – előrejelezni az új pénz elterjedésének és felhasználóbázisa gyarapodásának ütemét, mivel ezeket a tényezőket nem is lehet kellő precizitással számításba venni. Ebből következően a pénzkészlet modellje is deflációs lesz, fixen maximalizált összmennyiséggel – hacsak valamiféle felhasználó-azonosító protokoll révén a felhasználók összlétszámához nem kötik a kibocsátás szabályait. Ez utóbbi variáció azonban már nem kompatibilis a decentralizált pénz létrehozásának fő céljával, mivel a felhasználók azonosításának intézéséhez már kell vagy egy bizalomhálózat, vagy pedig egy hitelesítő hatóság is.

A pénzkészlet limitálása mellett azonban a Bitcoin specifikációi a tranzakciós díjak útján is biztosítják a megfelelő ösztönzést a bányászok számára a munkájuk folytatásához még akkor is, ha az új blokkok legenerálásáért járó jutalom összege már igen erősen konvergál is a nullához.

Mivel a bitcoinokkal elektronikus úton kereskednek, ezért azok – az arannyal ellentétben – a végtelenségig oszthatóak és rendkívül nagy sebességgel foroghatnak, így egy esetleges deflációs spirál legrosszabb következménye is csak annyi lenne, hogy csereeszköz helyett értékmegőrző eszközzé alakítaná át a bitcoint – ami pedig még erre a célra is jóval praktikusabb lenne, mint az arany. Mi több, a deflációs spirálnak romboló gazdasági hatása is csak akkor lenne, ha a bitcoin lenne az egyetlen, kizárólagos pénz egy adott területen. Erről azonban szó sincs: kiegészítő pénzként a Bitcoin amúgyis a helyi, államilag támogatott pénzekkel párhuzamosan, azokkal együtt létezik és működik, nem pedig felváltja azokat. Az árak nagy valószínűséggel a későbbiekben is a helyi pénzekben kerülnek majd meghatározásra. Az elektronikus, online tranzakcióknál azonban az univerzális pénzben kifejezett árakat már könnyen hozzá lehet igazítani valós időben az árfolyam ingadozásaihoz. Az árstabilitás csak offline tranzakciók esetén fontos követelmény egy új univerzális pénz számára.

Röviden tehát a defláció csak még vonzóbbá teszi a bitcoint, mint értékmegőrző eszközt, a kereskedelmi pénzként való használatára pedig csak érintőleges, minimális kihatása lesz.

Konklúziók

Merre hát tovább? Az univerzális pénz(ek) kialakulása és elterjedése egyenesen elkerülhetetlen egy globális gazdaságban attól a pillanattól fogva, ahogy a technika megadja erre a lehetőséget.

Az első ilyen univerzális pénzként tehát a Bitcoin úttörő szerepet játszik, helyet teremtve a még újabb alkalmazásoknak. Nagyban fokozhatja a pénzátutalás hatékonyságát a folyamat eleddig gyenge pontjain, különös tekintettel a fejlesztési támogatásokra – amelyeket Peter Bauer közgazdász híres mondásával úgy jellemzett, mint “a pénz gazdag országok szegény embereitől szegény országok gazdag embereihez való áramoltatásának kiváló eszközét”. A mobiltelefonoknak a fejlődő országokban való gyors elterjedésére építve ugyanis a Bitcoin lehetőséget biztosít a pénz közvetlenül a címzetthez való eljuttatására, minden közbenső bürokratikus állami és banki hivatal kiiktatásával. Az átutalásokat kezelő intézmény vagy nem-állami szervezet egyszerűen kijelölhet egy-egy Bitcoin-címet minden címzettnek, és a helyi kereskedők máris bitcoinban teljesíthetik a fizetéseket és utalásokat.

A technológia így egyszerre épít fel egy újszerű tranzakciós hálózatot és egy új univerzális pénzt.

A kiinduló analógiához visszatérve érdemes megjegyezni, hogy a világhálónak van egy központi irányító testülete, jelesül a W3C nonprofit szervezet, amelyet a high-tech-szektor legnagyobb vállalatainak összesen több, mint 300 delegált tagja alkot. Ekkora létszámnál így már meglehetősen biztosak lehetünk benne, hogy ha bármely kormány vagy vállalat megpróbálná befolyásolni a testületet a képviselete révén, úgy a többiek könnyedén leszavazhatják, amennyiben a felvetésük nem felel meg az általános közérdeknek. Mivel pedig ez az elv mindeddig működőképesnek bizonyult, biztosítva a tudás és az ismeretek megosztását szolgáló technológia védelmét és fejlesztését, így talán bízhatunk abban is, hogy egy nap majd felállhat egy hasonló testület a Bitcoin protokoll specifikációinak technikai szintű kezelésére is, biztosítva annak a sérthetetlenségét a makroökonómiai intézkedésekkel szemben.

Referenciák:

Könyvek:

Marcos Sausilitos: What You Need To Know About Bitcoins
Satoshi Nakamoto: Bitcoin: A Peer-to-Peer Electronic Cash System [Illustrated]
Phillipe Moyez: The Bitcoin Paradigm (Strategic Leadership Intelligence Advisory Series)

Online:

A hivatalos dokumentáció
“A bitcoin mint megtakarítás” (Rick Falkvinge blogjából, 2011. május)
“Fenyegetés és lehetőség is egyben a digitális pénz a bankok számára” (Jeremy Quittner, American Banker, 2012. jan. 3.)
“Átfogó Bitcoin-történelem” (Benjamin Wallace, Wired, 2011. dec.)

További olvasnivalók a témáról a ParisTech Review-tól:

Virtuális pénzek a valós gazdaságban (2011. nov. 22.)
Open-Source: Untangling a Web of Assumptions (Nordine Benkeltoum, 2011. okt. 19.)
It’s a Wiki, Wiki World: Wikipedia and the Rise of a New Mode of Production (2011. feb. 18.)

Forrás: Paris Tech Review

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.