Virtuális pénzek a valós gazdaságban

Hallottál már a twollárról? Talán nem, de a Facebook-kreditekről már biztosan. A közösségi hálók olyan virtuális pénzeket fejlesztenek ki, amelyeket felhasználók százmilliói forgathatnak napi rendszerességgel – ennek a következményeit pedig még csak most kezdjük felmérni egyáltalán. És hova áramlik majd a pénz ebből a rengeteg tranzakcióból?

A pénz digitalizálódása nem Mark Zuckerberggel kezdődött – elvégre nem aranyérmékben kapjuk a fizetésünket, és általában a megtakarításainkat sem bankjegyekben tartjuk; digitális világunkban mindez a banki egyenlegünkön zajlik, puszta számsorok formájában. Ugyanígy működnek a new yorki, a londoni és a frankfurti pénzügyi tranzakciók is, napról napra építve vagy épp törve kerékbe a világgazdaságot. Ezeket az összegeket azonban, legyenek bár mégoly kicsik, vagy akár óriási nagyok, mind valamilyen törvényes fizetőeszközben jegyzik.

Monopoly 2.0

Fejlődőben van azonban egy olyan újfajta pénz is, amelynek legalábbis egyelőre nincs helye a valós világban. Egy, a szó minden lehetséges értelmében virtuális pénz, amit csak a neten keresztül használnak, és aminek nincs fizikai, fémes megfelelője. Valódi értéke sincs, csak használati – ez pedig hajszálpontosan annyi, amennyire az azt felhasználó emberek becsülik.

Tegnap az ilyen 2.0-s pénzekre még csak legyintettek volna, elkönyvelve őket a Monopoly játékpénzeinek egy újabb változataként. És nem is véletlenül, mivel a leggyorsabb fejlődést és a legnagyobb növekedést valóban a különböző netes játékok – MMO-k – világain belül produkálták ezek a pénzek. Példának okáért a World of Warcraft és a Star Wars – The Old Republic is létrehozta magának a saját pénzét, amelyen a játékosok beszerezhetik maguknak a játék világában szükséges holmikat – és erre hajlandóak valós pénzt (dollárt vagy épp eurót) is áldozni. Nem más ez tehát, mint egy pénzváltási forradalom küszöbe. Indultak már kifejezetten a különböző játékok kreditjeivel kereskedő brókeroldalak is (mint pl. az IGE.com), ahol napi rendszerességgel mérettetik meg mindegyik játékvaluta.

A Second Life 2003-ban indított virtuális 3D-univerzumának játékosai játékbeli tartalmakat (ruhaneműktől épületeken át gyakorlatilag bármit) hozhatnak létre, és kereskedhetnek is azokkal. Ennek a világnak a gazdasága a Linden dollárokra épül, melyeket a LindeX platformon keresztül lehet valós dollárokra váltani, vagy épp fordítva. Vállalatok is fektetik ebbe a pénzüket, általában kommunikációs vagy marketinges céllal, a fizető játékosok pedig heti rendszerességgel kapnak valamennyi Linden$-t, amiből kedvük szerint vásárolhatnak virtuális holmikat vagy szolgáltatásokat a többi játékostól. Egyesek valóban tekintélyes összegekre tesznek szert ilyen szolgáltatásokból, amit aztán rövidesen be is váltanak valós pénzre – valós jövedelemre.

Jelenleg azonban a Second Life kifulladni, vagy legalábbis lassulni látszik. Kifejlődött ugyan a saját gazdasága, de nem tudott kitörni a perifériáról, és továbbra is elhanyagolható maradt a valós gazdasághoz képest. Ahhoz, hogy a virtuális pénzek valóban kitörhessenek és beindulhassanak, már a valós világban gyökerező közösségi hálókra volt szükség. Míg a Twitter jótetteket jutalmazó twollárjai pusztán anekdotikusnak tűnhetnek, addig a Facebook kreditjeit már valóban több, mint félmilliárd ember forgatja – és ami a legfontosabb, ezek már sokkal szorosabban kötődnek a valós világhoz, mint a Linden dollárok vagy a WoW-arany. Ez már nem csupán játékkereskedelem egy zárt világ avatárjai között, hanem valós emberek között lebonyolított valós tranzakciók sorozata.

Többé tehát már nem arról van szó csupán, hogy hogyan szervezhetjük meg egy játékvilág gazdaságát, hanem hogy hogyan szervezhetjük át a valós világ pénzforgalmát – ami pedig már egy teljesen új dimenziót jelent. Ahhoz, hogy jobban átérezhessük, mekkora is itt a tét, alaposan ki kell szélesítenünk a látóterünket. Mert bár a jelenleg is fejlődésben lévő virtuális pénzek részben ugyan valóban az online játékok tapasztalataira építenek, másfelől azonban egyszerre két, eredetileg különböző, ám mára már egymással szimbiózisba lépett, egymást rendszeresen megtermékenyítő világból is erednek: az ellenkultúra és a marketing világából.

Alternatív pénzek

Az elsőt e kettő közül a megosztás és a szolidaritás jellemzi, a nem-kereskedelmi cserék és főleg bármi olyasmi preferálása, ami lehetőséget ad az ön- vagy a kollektív szerveződésre, aminek segítségével a társadalom úgy általában, valamint az egyes közösségek konkrétan szabadon megszervezhetik magukat, mindennemű állami vagy külső gazdasági befolyás nélkül. Ez a mentalitás szülte a helyi cserekereskedelmi rendszerek (LETS) első, kísérleti példányait, amelyeket egyben az első ismert alternatív pénzek közé is számíthatunk. Az alternatív kereskedelmi rendszerek különböző helyi szövetkezetek és társulások keretein belül működnek, biztosítva tagjaik számára az áruk, szolgáltatások és ismeretek hagyományos pénzek igénybevétele nélküli cseréjét. Gyakran emlegetik az ilyen jellegű kísérletek közül például a Bajorországban 2003-ben beindított, és azóta is sikert sikerre halmozó Chiemgauert. Nem maradtak ki azonban a kísérletezési lázból a fejlődő országok sem.

Míg Európában a LETS-eket általában a baloldali politikai kultúrával hozzák összefüggésbe, addig az Egyesült Államokban emellett a libertariánus hagyományokig is visszavezetik őket – nem mellesleg ezekben gyökerezik a Tea Party mozgalom is. A mozgalom 1983-ban, Kanadából indult, ahol a helyi cserekereskedelmi rendszereket kevésbé ideológiai jelleggel tervezték el, lásd Michael Linton, az első ilyen hálózat alapítójának kézikönyvét.

Az eredeti elképzelés a helyi pénzek kiegészítéséről szólt, fellendítendő a szolgáltatások forgalmát főleg a hagyományos készpénzben szegény emberek között. Egy LETS-tag például idősekről való gondoskodás útján is juthat kreditekhez, amiket aztán ugyanazon hálózat egy másik tagjánál válthat be valami másra. A tranzakciókat egy központi, a hálózat valamennyi tagja előtt nyilvános regiszter jegyzi. A LETS-ek célja a csereüzletek elősegítése és fellendítése, különös tekintettel az olyan szolgáltatásokra, amelyeket a hagyományos piacgazdaságban csak igen nehezen lehetne pénzzé tenni.

A virtuális pénzek második vonalát a fogyasztói hűségprogramok képviselik. A legrégebbiek gyökerei feltehetőleg egészen a 18. század végéig nyúlnak vissza, a nagyvállalatok pedig már a 19. században elkezdték hűségre nevelni a fogyasztóikat különböző ajándékutalványok és egyéb kuponok útján. A mindmáig is alkalmazott, széles körben elterjedt modellek első felbukkanása azonban egészen az 1980-as évekig – nagyjából az első LETS-ek beindulásáig – váratott magára.

A légitársaságok bizonyultak a legtalálékonyabbnak Reagan elnök deregulációs programja keretében. Az American Airlines állt rá elsőként erre, majd rövidesen követték a többi szektor nagyvállalatai is. Az első és legfőbb cél a vetélytársakkal szembeni felkészülés, vagyis az 1980-as években érkező liberalizációs hullám átvészelése volt. Ez a modell azonban egy jól körülhatárolható környezetben alakult ki: a fejlett gazdaságnak azon az érettségi szintjén, ahol erősen korlátozottá válik a fogyasztók számának természetes gyarapodása. Az egyetlen cent elköltése nélküli repülést biztosító híres “mérföldek” elsődleges célja is az utasok márkahűségének megszilárdítása volt. Ma pedig ez már egy klasszikus marketingstratégiának számít – mi több, egyenesen e diszciplína egyik alaptételévé nőtte ki magát.

Eleinte csak további utazási lehetőségekkel jutalmazták az utasokat, a vállalaton belüli pénzáramlás egyszerű újraelosztása útján: az összes utastól beszedett árbevételek egy töredékéből finanszírozták a leghűségesebb utasok jutalmait. Nemsokára azonban továbbfejlesztették a módszert, kialakítva egy jutalompontos rendszert, amely pontokért már konkrét árukat és szolgáltatásokat is lehetett venni különböző boltokban és üzletekben, a választékban pedig már feltűntek más vállalatok termékei és szolgáltatásai is. Jó példa erre a francia nemzeti vasúttársaság, az SNCF esete, amely hat nagy névvel és egy bankkal fogott össze egy közös rendszerben: a hűségpontokat ajándékokra, kuponokra, vasútjegyekre, ajándékkártyákra és “megtakarítási utalványokra”, értsd: pénzre lehetett beváltani. Ez a modell tehát már közvetlen kapcsolatban áll a valós gazdasággal. Elsősorban azonban ezt is házon belüli használatra tervezték, hogy a hálózathoz csatlakozott vállalatok termékei és szolgáltatásai felé tereljék a fogyasztókat.

Pénzek 2.0

Egy ilyen hálózati modell alkotja a net mai virágzó pénzügyi ökoszisztémáinak magját is – azonban a kínai illetőségű Tencent QQ Q Coinjai, valamint a Facebook kreditjei még magasabb fokozatba kapcsolják a sebességváltót. Ez a dimenzióváltás pedig egy teljesen új jelenséget hoz magával – olyannyira, hogy 2007-ben a kínai jegybank már riadót fújt a Q Coinok és a jüan közti verseny kockázatai miatt.

Hogy jobban megérthessük, mi is forog itt kockán, példaként vegyük szemügyre alaposabban a Facebook kreditjeit.

A közösségi oldal 2009 vége felé beindított pénzét hitelkártyával, PayPallel és különböző más fizetőrendszerekkel, így például a Zong mobil megoldásával is meg lehet venni; Ázsiában még a 7-Eleven boltok is forgalmazzák őket. 2011 július 1. óta pedig egyenesen kötelezővé tették a használatát a Facebookos játék-, alkalmazás- és szolgáltatásfejlesztők számára még akkor is, ha emellett engedélyezték az egyes fejlesztők saját virtuális pénzeinek (így például a híres FarmVille FarmCash-jének) megtartását is. Persze ha az ember választhat a Facebook-szerte univerzális kreditek és a FarmVille saját, csak náluk használható pénze között, úgy elég egyértelmű, hogy melyiket fogja választani.

Hasonlóan az Amazon és az Apple online üzletágához, a Facebook is 30%-ot fölöz le minden egyes Facebook kreditben lebonyolított tranzakcióból. Nagy tehát a tét, tekintve, hogy a virtuális árucikkek piaca csak az idei év folyamán kétmilliárd dollárnál is több bevételt termelt az USÁban az Inside Network szakértői vállalat vizsgálati eredményei szerint.

A Facebook kreditek felhasználhatósága azonban nem korlátozódik csak a virtuális árukra, mert az egyszerű játékokon túl egyéb cserék egy sokkal nagyobb egésze is a közösségi jellegen alapul és részben pénzzé is tehető, a kulturális árucikkek és szolgáltatások fogyasztásától kezdve az emberi interakciók különböző válfajaig. Az USÁban például különböző tévés vetélkedők szereplőire is szavazhat az ember Facebook kredittel az emelt díjas SMS alternatívájaként, és Warner-filmeket is vehet rajtuk. A Facebook célja nem kevesebb, mint hogy a kreditjeit tegye meg szabvány pénznek mindenhez, amit csak le lehet tölteni tőlük: e-könyvek, zenék, filmek, újságcikkek, jegyek (akár repülőjegyek is)… tehát az online üzletek egy igen jelentős hányadát lefedhetik.

És ez nem csak az eladások forgalmának lefölözéséről szól, hanem annak a pénzzé tételéről is, ami legalábbis egyelőre ingyenes: egy ajánlás, példának okáért, vagy egy hirdetésre klikkelés is hozhat Facebook krediteket a hálózat tagjainak. Így tehát olyan használati értékre tehetnek szert a kreditek, ami már majdnem összevethető a valós pénzekkel, mivel legalább olyan sokféle tranzakcióhoz lehet felhasználni őket.

A Facebook kreditek egyik előnye az online tranzakciók áramvonalasítása. A kaliforniai vállalat szemszögéből a cél a tranzakciók egyidejű fejlesztése, pénzzé tétele, valamint a virtuális pénzük univerzálissá tétele – vagyis az online pénzforgalom egy tekintélyes hányadának felszippantása és a tranzakciók lefölözése.

A Facebook kreditek széleskörű használata pedig csak a kezdet. Október 25-én azt is bejelentették, hogy támogatják a kreditjeiknek a hálózatukon kívüli elterjesztését is. És persze nem csak ők érdeklődnek az új pénzek iránt; a Google például már tavaly kifizetett 70 millió dollárt a virtuális pénz-megoldásokra szakosodott Jamboolért.

Kihívás az államok felé

Mindez sokkal több egy pusztán üzleti forradalomnál; teljes tektonikus átrendeződés van folyamatban, aminek a várható következményeit még mindig nehéz felbecsülni. Nem csekélyebb jelentőségű folyamat zajlik ugyanis a szemünk előtt, mint egy új nemzetközi pénz kialakulása.

A pénzek és a részvények forgalmát elméletileg biztos kézzel ellenőrzik az egyes államok; övék a pénzkibocsátás kizárólagos joga, bevételük tekintélyes hányadát pedig az abban lefolytatott tranzakciók megadóztatásából – pl. ÁFA – merítik. És akkor vessük ezt most össze a kaliforniai vállalattal, amely kizárólagos kibocsátója a kreditjeinek és szintén megadóztatja az abban lebonyolított tranzakciókat, vagyis lényegében pontosan úgy működik, mint egy állam – egy magánkézben lévő, nemzetközi állam többszázmillió virtuális állampolgárral. És bár ma még se te, se én nem használtunk egyetlen Facebook kreditet sem, de vajon mit hoz majd a holnap…?

E fejlemények pedig számos kihívást intéznek az államok felé, így például a már említett adóztatás terén is. A Facebook persze adózik a jövedelme után. A Facebook rendszerében keringő pénzt azonban már nem az állam, hanem maga a Facebook adóztatja meg. Ahogy arra a svéd blogger, Rick Falkvinge is rámutatott, “Politikai szempontból a kriptopénz jelentősége nem csekélyebb, mint hogy széleskörű elterjedése esetén teljesen – és sürgősen – újra kell majd gondolni és szervezni az adózás és a szociális juttatások rendszerét.” Mi több, Falkvinge korábban azt is bejelentette, hogy minden megtakarítását bitcoinba, egy meglátása szerint igen ígéretes jövő előtt álló virtuális pénzbe fektette.

Ami pedig felveti a spekuláció és a lufik problémáját is. Bízhatunk-e abban, hogy a virtuális pénzeket kibocsátó vállalatok is rendelkeznek azzal a technikai szakértelemmel, amivel a bankok? Aligha.

További kockázatot jelent a pénzmosás is, avagy magasabb szinten egy, a jogi kereteken kívül eső munkaerőpiac kialakulása. Futottak már be jelentések úgynevezett aranyfarmerekről is – otthon dolgozó emberekről (vagy fejlődő országbeli, órákon át a netkávézókban lógó fiatalokról), akik különböző online játékokban viszik olyan játékosok játékát, akik túl elfoglaltak ahhoz, hogy folyamatosan foglalkozzanak azokkal. És akik ezért természetesen virtuális pénzben fizetnek a helyetteseiknek.

Világszerte egyre több hivatalnok aggódik a virtuális pénzek rendületelnül erősödő befolyása láttán. A kihívásra a leggyorsabban és leghatározottabban a jüan árfolyama felett örökkön éberen őrködő kínai kormány reagált, amely a gyorsan fejlődő Q Coinoknak a nemzeti valutára jelentett egyre növekvő fenyegetése láttán nemes egyszerűséggel betiltotta a változó árfolyamú virtuális pénzeket, kizárólag a virtuális áruk és szolgáltatások piacára korlátozva azok használatát és elzárva így előlük a fizikai dolgok piacát. Erősen kétséges azonban, hogy ilyen beavatkozásokkal fel lehet-e tartóztatni egy olyan globális jelenséget, mint ami jelen pillanatban is folyamatosan bontakozik ki a Facebook körül. Azt hiszem, meglehetős biztonsággal fogadhatunk arra, hogy rövidesen szalagcímekben láthatuk viszont újra ezt a témát.

Forrás: ParisTechReview

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.