Csőd szélén a Bitcoin Foundation?

2015-04-10

Az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot a Bitcoin Foundation működését és anyagi helyzetét illetően. A hírlavinát az alapítvány egyik frissen megválasztott kuratóriumi tagjának, Olivier Janssens-nek egy bejegyzése indította útjára, amely szerint a szervezet a csőd szélén áll.

A Bitcoin Foundation anno, 2012 szeptemberében, azzal a szándékkal jött létre, hogy támogassa és összefogja a Bitcoin fejlesztését, illetve, hogy előmozdítsa a kriptopénz használatának az elterjedését. A kezdeményezést alapvetően pozitívan fogadta a közösség, jóllehet néhányan már a kezdetek kezdetén ellentmondást láttak abban, hogy a decentralizált Bitcoin ökoszisztémáját egy a jellegéből adódóan központosított szerv kívánja képviselni.

Az első komolyabb negatív hírek 2013 táján érkeztek, amikor is több kuratóriumi tag (Mark Karpeles az Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Charlie Shrem a BitInstant vezérigazgatója, és Peter Vessenes a CoinLab vezérigazgatója) is lemondásra kényszerült jogsértés gyanúja miatt. Valószínűleg az alapítvány jó hírnevén esett csorba miatt is csökkent a regisztrált tagok létszáma, amihez hozzájött még 2014-ben a kriptopénz árfolyamának jelentős esése is. A két tényező együttesen azt eredményezte, hogy a szervezet bevételei (amelyek részben a tagok bitcoinban befizetett tagdíjaiból származik) igencsak megcsappantak. Hogy a nem megfelelő szervezeti működés, vagy a jelentősen csökkent bevételek (vagy esetleg ezek együttesen) vezettek e a mostanra kialakult helyzethez, az pillanatnyilag még nem egyértelmű.

Annyi bizonyos, hogy Olivier Janssens már korábban is kritizálta az alapítványt, annak nem megfelelő szervezeti felépítése és működése miatt, és még egy nyilvános felhívást is intézett a közösséghez, egy olyan szoftver kidolgozására, amely megoldaná az alapítvány decentralizált és transzparens működését. (Ergo felváltaná magát az alapítványt.)

Ezek után talán ironikusnak tűnhet, hogy idén márciusban pont Olivier Janssens személyével bővült az alapítvány kuratóriumi tagjainak a létszáma. (Janssens mellett egyébként Jim Harper volt a másik újonnan megválasztott tag.)

Janssens április elején több fórumon is posztolt egy bejegyzést, amelyben arról ír, hogy az alapítvány a csőd szélén áll, és hogy a szervezet munkatársainak 90%-át elküldték, továbbá, hogy a testületi tagok vehemensen ellenezték a Jim Harper-rel közösen felvetett javaslatát, miszerint az ülések és az ott elhangzottak legyenek nyilvánosak, a működés pedig teljesen transzparens. Nyilvános levelében, Janssens egy speciális vagyonkezelői alap létrehozatalának az ötletét is felvetette (amelyhez ő maga is adományozna több százezer dollárt) a Bitcoin kódfejlesztők munkájának a finanszírozására. Az elképzelés szerint az alap kezelői maguk a fejlesztők lennének, akik szinten önállóan döntenének arról, hogy ki legyen a fejlesztői csoport tagja.

Janssens bejegyzését természetesen az alapítvány sem hagyta szó nélkül, és ugyancsak nyilvános levélben cáfolta a csőd hírét, illetve, hogy felmondott volna munkatársai 90%-nak. Patrick Murck az alapítvány tavaly megválasztott igazgatója felelőtlen lépésnek minősítette Janssens „magánakcióját”, mondván, hogy ilyen körülmények között még nehezebb lesz szponzorokat találni. Murck ugyanakkor elismerte, hogy financiális nehézségei vannak a szervezetnek, de ennek okát egyértelműen az árfolyamcsökkenéssel magyarázta. Az alapítvány a cáfolatokkal együtt nyilvánosságra hozott egy márciusi keltezésű, eredetileg belső dokumentumot, amely a szervezet két részre történő tagolását ismereteti.

organisation-bitcoin-fondation

Bitcoin Foundation atalakitasa

A dokumentum szerint az egyik „új szervezet” lényegében megegyezne a jelenlegi alapítvánnyal, tevékenysége azonban módosulna, és kifejezetten promóciós jellegű lenne. (Tehát kapcsolattartás, tájékoztatás, konferenciák szervezése, adományok gyűjtése, stb.) A másik, úgynevezett „New Co.” szervezet csak és kizárólag a kódfejlesztőkből állna, következésképpen csak a Bitcoin protokoll fejlesztésével foglalkozna. Ennek a csoportnak a tagjai a javaslat szerint a Bitcoin Foundation jelenlegi tudományos főmunkatársa Gavin Andresen, illetve a két másik programozó, Wladimir van der Laan és Cory Fields lennének. Idővel újabb tagok felvétele is tervezett.

Amennyiben az átszervezés javaslata elfogadásra kerül, úgy a jelenlegi “Linux megközelítéssel” szemben a “Mozilla megközelítés” érvényesülne a jövőben. Hogy a szervezet átalakítása valóban megvalósul-e, az a tagok döntésén múlik majd.