OneName, a decentralizált identifikációs protokoll

2014-11-26

Valamivel több, mint fél éve halhattunk először az OneName-ről, a Namecoin protokolljára épülő, nyílt forráskódú identifikációs protokollról (OpenName).

Az OneName anno azzal a céllal jött létre, hogy az internetet használók közösségének visszaadja az adataik feletti hatalmat. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a webes jelenléthez a legtöbb esetben harmadik felek, vagy központosított intézmények közbenjárását (identifikációs eljárását) vesszük igénybe. Ezáltal, ezek a központosított intézmények monopol helyzetbe kerülnek, és tulajdonképpen adataink kezelésének a joga felett is uralkodnak. (Például, hogy milyen applikációs fejlesztőkkel kívánják megosztani azokat.)

Az OneName kifejlesztett egy decentralizált identifikációs protokollt, amely a személyazonosságot a blokklánchoz kapcsolja, így a központosított alkalmazásokkal ellentétben (ahol az adatok egyetlen helyen vannak tárolva), az OneName profil adatai közvetlenül a Namecoin blokkláncában kerülnek tárolásra.

Az OneName első, még márciusban útjára indított projektjével azt kívánta megmutatni, hogyan is alkalmazható ez a nyílt forráskódú identifikációs protokoll egy olyan egyszerű esetben, mint amilyen például a bitcoinos fizetés. Az OneName használatával a hosszadalmas bitcoin címek felcserélhetőek például egyszerű személynevekre is. A projekt szinte azonnal óriási népszerűségnek örvendett, és napjainkban már több tízezer felhasználó rendelkezik OneName profillal.

A OneName célkitűzése, hogy kiterjessze ennek a nyílt forráskódú identifikációs protokollnak a felhasználási lehetőségeit. Ezen jelenleg is dolgozik, és a munkához nem mellékesen számos ismert befektetőtől kapott anyagi támogatást.

OneName

OpenName

A fejlesztés részeként számos szoftvert tesz nyílt forráskódúvá, így ösztönözve a fejlesztők OpenName protokollal kapcsolatos további fejlesztéseit, illetve kiterjeszti magát az OpenName protokollt is, a decentralizált hitelesítési folyamat támogatása érdekében.

Az online identitás egyik leggyakoribb felhasználási módja a különböző weboldalakra történő regisztrációs belépés. Egy ilyen típusú belépésnél alapvetően két lehetőség közül választhat a felhasználó: személyes email címét és jelszavát adja meg, vagy egy harmadik fél által (pl.: Facebook, Twitter, Google, stb.) biztosított profilnevét.

Erre az identifikációs eljárásra kínál alternatívát az OpenName Auth, amely egy jelszó nélküli hitelesítési rendszer. Ezt a nyitott, decentralizált identifikációs protokollt bárki használhatja, és az ily módon tárolt adatai felett (felhasználás, megosztás, tárolás) csak ő rendelkezik. Tehát nem szimplán egy új domaine név rendszerről van szó, hanem egy olyan komplett eszköztárról, amely lehetővé teszi az online, decentralizált webes identitás létrehozatalát. A nyílt jelleg pedig lehetővé teszi, hogy bármely weblapon használható legyen az OpenName profil.

Az OneName mostani bejelentkezésének kettős volt a célja: egyrészt meg kívánta erősíteni, hogy a decentralizált identifikációs protokollal kapcsolatos fejlesztések jelenleg is zajlanak és finanszírozottak, másrészt a minél szélesebb körű felhasználás mellett próbál kampányolni. Hiszen a fő törekvés, hogy a fejlesztők folytassák a Namecoin protokolljára épülő fejlesztéseket, miközben az OneName protokollt használók tábora is folyamatosan növekszik.