New York: a bitcoin vásárlása adómentes
2014-12-11New York állam adózási és pénzügyi hatósága a napokban kiadott egy hivatalos útmutatót, amelynek értelmében a bitcoin vásárlását nem terheli forgalmi adó. Az útmutató szerint a New York-i hatóság a digitális valutákat egyfajta átruházható, immateriális javaknak tekinti, s mint ilyen, megvásárlásukat nem terheli forgalmi adó.
A bejelentést tulajdonképpen örömmel kellene fogadnia a New York-i bitcoin közösségnek, azonban az útmutató továbbolvasásával kiderül, hogy a helyzet korántsem ilyen egyszerű. A hatóság ugyanis különbséget tesz különböző bitcoin tranzakciók között, így a bitcoinnal megvásárolt szolgáltatásokat és javakat továbbra is adókötelesnek tekinti. Ezen felül, minden bitcoinnal operáló kereskedőt is arra kötelez, hogy megfeleljen az általa meghatározott, vonatkozó jogszabályi és adózási kötelezettségnek.
Marco Santori, a Bitcoin Foundation szabályozói ügyekért felelős bizottságának egykori elnöke, örömét fejezte ki a bejelentéssel kapcsolatban, a közösség nagy része azonban nem lát különösebb elmozdulást az adóhatóság mostani és korábbi álláspontja között.
Mint ismeretes az amerikai adóhatóság (IRS) korábban arról adott tájékoztatást, hogy a bitcoint adóköteles vagyontárgynak tekinti, és ezzel a megközelítéssel lényegében ellehetetleníti a bitcoin használatát, illetve a köré épülő ökoszisztéma fejlődését.
Steve Stockman, pár nappal a New York-i útmutató megjelenése előtt egy új törvényjavaslatot terjesztett elő, amelyben a digitális valutákkal kapcsolatban öt év erejéig szabályozási moratóriumot kér, mindenféle szövetségi és tartományi korlátozással szemben.