Öt év moratórium a Bitcoinnak!

2014-12-06
Steve Stockman

Steve Stockman

Steve Stockman, texasi republikánus képviselő, a múlt hét folyamán új törvényjavaslatot terjesztett elő, amelyben ötéves szabályozási moratóriumot javasol a digitális valutákkal kapcsolatban. A HR 5777 törvényjavaslat (teljes nevén: Cryptocurrency Protocol Protection and Moratorium Act) célja, hogy felfüggesszen mindenféle törvényi korlátozást és szabályozást a digitális valutákkal, így többek között a bitcoinnal kapcsolatban, egy ötéves periódus erejéig, 2015. június 15-től kezdődően.

Stockman már egy jó ideje kampányol a Bitcoin mellett, amely véleménye szerint értékálló alternatívát jelenthetne a kormányok által irányított és kibocsátott, értékvesztésre hajlamos hagyományos valutákkal szemben. A december 1-én az amerikai kongresszus elé terjesztett törvényjavaslatában nemcsak szabályozási moratóriumot javasol, hanem azt is, hogy a digitális fizetőeszközöket minősítsék fizetőeszközöknek, azaz változtassák meg az USA erre vonatkozó jelenlegi adózási szabályait is.

Mint ismeretes, az amerikai adóhatóság (Internal Revenue Services, IRS) jelenleg vagyontárgyként tekint a bitcoinra, jóllehet mindeközben elismeri, hogy virtuális valutaként is funkcionálhat. A tény, hogy vagyontárgyként közelíti meg a bitcoint, lényegében azt jelenti, hogy adózási szempontból a számára legelőnyösebb megközelítést választja. Következésképp, a túlzott adóztatással teljesen ellehetetleníti a bitcoin használatát, illetve a köré épülő ökoszisztéma fejlődését.

Az adóhatósági minősítésen túl, a bitcoin bányászat megadóztatásával kapcsolatban is felvet egy változtatást a törvényjavaslat. Nevezetesen, hogy ne maga a bányászat legyen adóköteles (ami már magában is egy igen költséges folyamatnak számít), hanem az abból ténylegesen realizálódott jövedelem. Stockman érvelése egyszerű: úgy véli, hogy a digitális fizetőeszközöket csak akkor kellene jövedelemnek tekinteni, amikor valójában azokká válnak, tehát az átváltásuk után. Mivel az átváltás pillanatáig nem beszélhetünk tényleges jövedelemről, ráadásul mindaddig az árfolyamingadozás kockázataival is számolnia kell a felhasználónak.

Összességében tehát elmondható, a HR 5777 törvényjavaslat célja, hogy megfékezze mindazokat a szövetségi és tartományi korlátozásokat illetve szabályozásokat, amelyek a digitális fizetőeszközökkel kapcsolatosak, beleértve a blokkláncot, a bányászatot, a tranzakciókat, az identifikációs eljárásokat, stb. Ezen felül, a törvényjavaslat felfüggesztene minden még folyamatban lévő szabályozást is az ötéves moratórium végéig. Ugyanakkor, az aktuálisan meglévő büntető, polgári vagy adózási törvényeket és rendeleteket nem tenné hatályon kívülivé.

Úgy tűnik, Stockman törvényjavaslata a lehető legjobb időben került napirendre, mivel nemcsak az amerikai adóhatóság „vagyontárgyi” megközelítése a megkérdőjelezhető, de a New York állam pénzügyi felügyelete (NYDFS) által „átnyomni” kívánt rendelettervezet is.

Ismeretes, hogy a digitális valutákra vonatkozó szabályozások kidolgozásában New York állam az élvonalban jár. Pénzügyi felügyeleti hatósága (NYDFS) nagyjából egy éve kezdte meg a „BitLicense” néven ismertté vált tervezet kidolgozását. A rendelettervezet eredeti célja az volt, hogy elsődlegesen a felhasználók biztonságát tartva szem előtt, kidolgozzon egy szabályozási keretet a bitcoin, illetve a digitális valuták használatát illetően. A megfelelő szabályozás kidolgozása érdekében számos, a bitcoin iparágában érintett vállalatot hallgattak meg, illetve nyilvános meghallgatásokra és hozzászólásokra is lehetőséget biztosítottak.

Pár napja nyilvánosságra is hozták a BitLicense-vel kapcsolatos több mint 3700 hozzászólást. A nyilvánosságra hozott dokumentumokban olyan amerikai gigavállalatok hozzászólásait is megtaláljuk, mint például az e-kereskedelmi cégóriás Amazon, az áruházlánc Walmart, vagy a pénzutalási szolgáltató Western Union.

Bár a BitLicense eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy egyfajta szabályozott kerettel egyengesse a bitcoin, illetve a digitális pénzek felhasználásának a módját, mára már világossá vált, hogy ez az egyengetés leginkább a virtuális pénzek iparágának az ellehetetlenítéséről szól.

Amennyiben az amerikai kongresszus elfogadja Stockman törvényjavaslatát, úgy a New York-i pénzügyi felügyelet BitLicense rendelete sem léphetne életbe.

Azonban talán nem véletlen, hogy a BitLicense kidolgozását vezető Benjamin M. Lawsky megbízása pont azon a napon jár le (2015. június 15-én), amikor Stockman törvényjavaslata is életbe lépne. Ha ugyanis még Stockman törvényjavaslata előtt fogadnák el a BitLicense rendeletét, akkor azt valószínűleg már nem írhatná felül az utána elfogadott moratórium.

Annyi bizonyos, hogy óriási a várakozás a kongresszus döntésével kapcsolatban. Kétségtelen, egy ötéves moratórium nagymértékben segítené a teljes körű felmérést, hiszen a bitcoin, és összességében a digitális valuták technológiája számtalan gazdasági és egyéb lehetőséggel bír, amelyeket nem lehet nem figyelembe venni egy szabályozási útmutató kidolgozása során.