Múltidéző, avagy a Bitcoin kísértetei
2013-02-11Szerző: GoWest
Most, hogy az eleddig csak leginkább fura hernyónak tetsző Bitcoin gubójából egyre látványosabban, a szemünk láttára bújik elő a szépséges pillangó, úgy vélem, egyben annak is eljött az ideje, hogy hátradőljünk egy kicsit, és felidézzük a Bitcoin vitathatatlanul színes és eseménydús múltjának néhány híres-hírhedt alakját. Az ilyen személyek felbukkanása valahol mindig jó jel, elvégre ha a Bitcoin teljesen értéktelen semmiség lenne, úgy soha el sem kezdtek volna foglalkozni vele egyáltalán. Sajnos azonban pozitív hősök mellett voltak csalók és rablók is – a legtöbbet pedig többnyire épp azok az áldozataik vesztettek, akik a leginkább hajlandóak voltak megbízni másokban.
Ezzel együtt azonban, ironikus módon a legnagyobb Bitcoin-projektek és szövetségek is épp annak köszönhették nem csak a sikerüket, de a puszta beindulásukat is egyáltalán, hogy voltak olyan értelmes, jószándékú emberek, akik hajlandóak voltak maximális bizalmat szavazni más olyan embereknek, akikkel soha még csak nem is találkoztak előzőleg a valóságban. A másik oldalon pedig pontosan ugyanez a bizalom vezetett túlságosan is gyakran óriási átverésekhez, csalásokhoz és számtalan tárca pillanatokon belüli kiürítéséhez.
Ugorjunk hát be a Bitcoin időgépébe és utazzunk vissza 2011 messzi-messzi múltjába, és idézzük fel újra a közösség leghírhedtebb alakjai némelyikének első felbukkanását.
Bruce Wagner
2011. áprilisában Bruce Wagner nem kisebb küldetést vállalt magára, mint hogy az egész világgal megismertesse a Bitcoint. Legfőbb választott médiuma egy erősen elnyújtott és eléggé különös TV-adás volt, melyben nemritkán jó egy órát szentelt olyan témák megvitatására, amelyekre öt perc is tökéletesen elegendő lett volna. Interjúit meglehetősen megbízhatatlan netkapcsolattal, Skype-on keresztül bonyolította, így nézőinek gyakran támadhatott az a benyomása, mintha a vendégei nem csak hogy egy másik földrészről, de egyenesen egy másik bolygóról vették volna fel a kapcsolatot.
Műsora másik házigazdáját, Manny Mena-t rendszeresen félbeszakította, vagy akár még zaklatta is a szavak szintjén, miközben ő maga sem mindig értette a legsikeresebb Bitcoin-projektek némelyikének alkotó zsenijei által előadott technikai magyarázatokat.
Mindenesetre még ha túlontúl gyakorta is tűnt kínosnak, vagy akár egyenesen fájdalmasnak ez a projektje, eleinte alapvetően mégis egy őszinte, jószándékú és lelkes vállalkozásnak tűnt. Idővel azonban egyre inkább megrepedezett a máz, és derült ki fokról fokra, hogy itt valójában jóval sötétebb dolgok zajlanak a háttérben. Legalábbis meglepő volt példának okáért, hogy mindenáron épp Pattaya-ban, Thaiföldön, a gyermekmolesztálók egyik leghírhedtebb menedékében akart Bitcoin-konferenciát szervezni – majd nem sokkal később kibukott az is, hogy előzőleg már jelzálog-csalással is megvádolták, így rövid úton csúfos véget ért a bitcoinos karrierje is. És bár sokan feltételezték, hogy köze lehetett a MyBitcoin-ügyhöz is, ezt soha nem sikerült bebizonyítani; Bruce Wagner helye azonban ekkorra már enélkül is bőven biztosítva volt a Bitcoin történelemkönyveiben.
Mi több, a közösség egy, a viccelődésre kínálkozó alkalmakat soha ki nem hagyó tagja ragyogóan összeszerkesztett még egy egyedi kiadást is a The Bitcoin Show ama híres epizódjából, amelyben Bruce Wagner bocsánatot kért barátaitól és családtagjaitól, akik előzőleg épp az ő javaslatára helyezték el a bitcoinjaikat a MyBitcoin-on – és veszítették is így el azokat nem sokkal később.
A műsor utolsó epizódja 2012. február 24-én került “adásba”, a blogjában pedig 2012. június 8-i keltezésű az utolsó bejegyzés. Bruce Wagner szelleme azonban továbbra is rendszeresen csiripel.
Zhou Tong
2011. szeptemberében, a még épp csak hogy nem deresedő fejű Zhou Tong a maga 16 évével beindította a Bitcoinicát, a Bitcoin első olyan, tőkeáttételes kereskedést lehetővé tevő oldalát, amely valódi sikert aratott. Nyolchavi hibátlan üzemelést követően azonban, 2012. májusában a Zhou Tongot és partnereit gazdaggá tevő oldaltól nem kevesebb, mint 38.000 bitcoint lopott el egy ismeretlen tolvaj, menthetetlenül megbénítva azt.
És mintha ez még nem lett volna elég, 2012. júliusában további 40.000 bitcoint lovasítottak meg – bár a “jólelkű” tolvaj utóbb visszajuttatott valamennyi bitcoint az áldozatoknak; a Bitcoinica hitelezőinek.
A Forbes egy cikkének becslése szerint a szingapúri csodagyerek oldala nem kevesebb, mint 50.000$-os nagyságrendű bevételt termelt havi szinten, mielőtt lesújtott volna rá a végzet.
Zhou Tong a mai napig is anyagilag függetlennek nevezi magát, köszönhetően részben valószínűleg annak is, hogy még időben (mielőtt az befuccsolt volna) adta el a Bitcoinicát a Bitcoin Consultancy-nak / Intersango-nak. Maga Zhou Tong utóbb valóban ártatlannak bizonyult az egész tragédia történéseiben, és azóta saját bevallása szerint végleg el is hagyta a Bitcoin világát, hogy egyéb társadalomjavító projektekre összpontosíthassa a figyelmét.
Pirateat40
Végezetül mind közül a leghírhedtebbel, Pirateat40-val zárjuk megemlékezésünket a Bitcoin múltjának három nagy kísértetéről. Ő nem kevesebbet, mint végtelen megtérülést ígért mindazoknak, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy nála fektessék be a pénzüket, és valóban sikerült is óriási befektetőtábort gyűjtenie maga köré.
És bár a heti 7%-os megtérülés, amit a nevével fémjelzett “Bitcoin Savings & Trust” biztosított, bármely kívülálló számára fenntarthatatlannak tűnhetett már az első pillanattól kezdve, Pirateat40-nak mégis sikerült elég sokáig üzemeltetnie a pilótajátékát ahhoz, hogy már a legelszántabb szkeptikusok is kezdjék azt hinni, hogy talán mégis van valami valóban működőképes üzletmodell emögött az őrület mögött.
Mire lehullt a függöny, a Global Bitcoin Stock Exchange-en jegyzett alapok igen tekintélyes hányada építette már a működését a Pirateat40-nál hagyott befektetéseikből származó bevételeire. Végeredményben így megközelítőleg 500.000 bitcoinnak (mai árfolyamon ez nem kevesebb, mint 12.000.000$) veszett nyoma. A Bitcoin történelmének legnagyobb rablóját, Pirateat40-t mindmáig keresik, bár mindeddig eredménytelenül.
Egyvalami azonban bizonyosnak mondható a fentiek nyomán: a Bitcoin közössége sokat tanult mindegyik esetből. Le lettek vonva a tanulságok, csiszolva és pallérozva az elmék, felkészültebbé váltak az emberek – vagy legalábbis alapos okunk van reménykedni ebben. Ettől persze még nem kizárt, hogy már most is köztünk kísértenek a jövő szellemei, ezernyi megsemmisített bitcoin-nap vérétől foltos leplekben; meglehet. Egyelőre azonban még nyugodtan alhatunk.
Forrás: Bitcoin Trader
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.