Mit tanulhatsz a Bitcointól az új ötletek tálalásáról

2013-12-06

Szerző: Ernie Smith

Egy alternatív, eleve teljesen digitális pénzrendszer – jelenleg ez talán a legelőremutatóbb elképzelés az egész világon, de a Bitcoin még ehhez képest is meglepően nagy támogatottságra talált a megfelelő emberek körében. A kriptopénz híveinek stratégiájából pedig mindenki más is sokat tanulhat a saját innovatív ötleteinek tálalását illetően.

Legalább annyi haszna már mindenképpen volt a Bitcoin felemelkedésének, hogy nagy valószínűséggel sokat enyhített a Facebook felemelkedése nyomán egyesekben esett sérelmeken.

Köszönhető ez pedig annak, hogy a Facebook-saga két legnagyobb vesztese, a Winklevoss-ikrek, Cameron és Tyler, akik éveken át hangoztatták, hogy Zuckerberg az ő ötletüket lenyúlva hozta létre a Facebookot, még időben fektettek be komolyabb összegeket bitcoinba, és bizony nem is bánták meg, tekintve, hogy jelenleg 1.000$ fölött jár a bitcoin árfolyama, miközben úgy egy hónapja még épp csak hogy meghaladta a 200$-t.

Ami persze így, ebben a formában eléggé lufi-gyanúsnak tűnhet, de megjegyzendő mindenesetre, hogy a fellendülés valós tényekre támaszkodik; talán a legfontosabb mind közül az, hogy a technológia kapcsán nemrégiben megtartott washingtoni meghallgatások, amelyek akár igen rosszul is végződhettek volna, épp ellenkezőleg, kifejezetten pozitívan zárultak. Még Ben Bernanke, a Szövetségi Tartalék elnöke is üdvözölte a technológiát (persze kellő óvatossággal) – márpedig ha pénzről van szó, akkor Bernanke-t határozottan szeretné a maga oldalán tudni az ember.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy innentől kezdve a többi már csak formalitás és sétagalopp lesz a bitcoin híveinek; az elmúlt hónapok eseményei azonban kétségkívül igen sokat javítottak a bitcoin hírnevén, köszönhetően a kedvező fogadtatásnak az ipar több különböző nagy és meghatározó szereplői részéről. Mélyedjünk hát el egy kicsit alaposabban is ebben az egészben.

A Bitcoin gerince

Kezdve a pénzegységeinek előállítási folyamatától a biztonsági adottságain át magának a bitcoinnak, mint pénznek a forradalmi tulajdonságaiig (így például a teljesen önkéntesen meghatározható mértékű, akár nullára is állítható tranzakciós díjaiig), a Bitcoin technológiája igen ígéretes.

Van azonban a technológia mögött valami sokkal ódivatúbb is: kereskedelmi csoportok és ipari szereplők, akik támogatják a technológiát és lobbiznak az érdekében, elmagyarázzák az értékét a politika óvatos szereplőinek és a gyanakvó közönségnek is. Ezek a csoportok, így például a Bitcoin Foundation és az olyan kereskedelmi cégek, mint az MtGox váltó, keményen dolgoznak azon, hogy ők határozhassák meg a bitcoinról zajló közbeszéd irányát, és ennek meg is van az eredménye: már sokkal kevesebbet hallunk kétes ügyekről és annál többet mainstream sikertörténetekről.

Egy nemrégibeni Washington Post-cikkében Timothy B. Lee is kifejtette, hogy a Bitcoin Foundation ragyogó munkát végzett, zseniálisan adta el a technológiát a törvényhozóknak és szabályozóknak, megmutatva nekik, hogy sokkal többről van itt szó, mint csak egy szűk réteg játékszeréről, és hogy elszigetelt kétes ügyek miatt nem érdemes lemondani az előnyeiről és a lehetőségeiről. Hónapokon át dolgoztak ezen, és meg is lett az eredménye: a szabályozók immár pozitívan érdeklődnek a bitcoin iránt.

Egy másik kriptopénz-támogató csoport, a Digital Asset Transfer Authority (DATA) pedig azon munkálkodik, hogy megmutassa, hogy az ipar képes saját magát is szabályozni.

Hasonlóak a saját céljaid is?

Miért is érdemes odafigyelned erre?

A nagy lelkesedés és a sok technozsargon könnyen elhomályosíthatja a tanulságokat, de legalább hármat azért megnevezhetünk már most is:

1. Tálalás: függetlenül az értékétől, a bitcoinnak volt egy igen komoly hátulütője, ami erősen hátráltathatta volna a kibontakozását, jelesül a hozzá kapcsolódó kétes ügyek. A technológia alkotójáról például lényegében semmit sem lehet tudni, az egyik legelhíresültebb bitcoinos pedig már rács mögött van. Ezeket nem kis feladat ledolgozni. Ahelyett azonban, hogy ezeken rágódott volna, a Bitcoin Foundation inkább a bitcoin mainstream felhasználási lehetőségeire összpontosított, és gondosan elhatárolódott minden törvénytelen tevékenységtől. És bár az MtGoxnak is megvoltak a maga bajai, még így is rendkívüli erőfeszítéseket tett a bitcoin közmegítélésének javítása érdekében: múlt héten indították be például a bitcoins.com oldalt, amely a fogyasztóknak magyarázza el világosan és kézzelfoghatóan a technológia lehetőségeit.

2. Szövetség: nagy segítség, ha sikerül megnyerni az ügynek egy olyan személyt vagy szervezetet, akitől vagy amelytől a közvélemény épphogy heves ellenkezésre számított volna. A Bitcoin Foundation a Digital Economy Task Force tagja, amely magában foglalja az International Centre for Missing and Exploited Children-t is (ICMEC – Eltűnt és kihasznált gyermekek nemzetközi központja). Tekintve a bitcoin körül lebegő homályos ügyeket és aggályokat, Ernie Allen, az ICMEC elnökének megnyerése igen sokat lendített az ügyön. Ugyanez a megközelítési mód egyes szervezeteken belül is ugyanígy alkalmazható: ha van egy elképzelésed, amit szeretnél beadni a felső vezetésnek, érdemes rangos támogatókat gyűjtened hozzá, hogy annál könnyebben is válhassanak valóra az elképzeléseid.

3. Offline: tekintve a bitcoin rendkívül technikai jellegét, azt hinné az ember, hogy bármiféle analóg megközelítés nevetségesen ódivatúnak tűnhet a pártfogói számára. Pedig ez nem így van. A Bitcoin Foundation elébe ment a dolgoknak. Egyik leghatásosabb érvük az volt, hogy ha az USA ellenségessé és túl szigorúvá válik a bitcoinnal szemben, akkor a felhasználók egyszerűen el fogják hagyni az országot és a tengeren túl hozzák majd létre az üzleteiket és vállalkozásaikat. Ennek pedig Timothy B. Lee szerint is meglett az eredménye; ahogy fogalmazott, “A szabályozók elfoglalt emberek, nincs idejük névtelen netes kommentelőkre. Valódi, hús-vér emberekre azonban odafigyelnek.” És ha jól indítasz náluk élőben, akkor talán a neten is utánad néznek majd, ahogyan tette azt Jerry Moran szenátor (R-KS) is, aki megszólította a Reddit Bitcoin-fórumának tagjait is az albizottsági meghallgatás kezdete előtt.

Bár a digitális pénz iparágának alfája és omegája az innováció, a Bitcoin talán legfontosabb tanulsága mégis az, hogy az innováció tálalásának és a törvénykezés megfelelő irányba terelésének leghatásosabb módjai és eszközei nagyon is ősiek és jól ismertek.

Van az úgy, hogy az innováció nem beszél magáért. Ilyenkor kell csak igazán keményen megdolgozni érte és beszélni helyette is.

Forrás: Associations Now

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.