Január végéig szünetel a romániai BTCXchange

2015-01-06
BTCXchange

BTCXchange Romania

Románia első (és napjainkig egyetlen) bitcoin tőzsdéje 2014. elején kezdte meg működését. A nagyváradi székhelyű platform alapítójával egyúttal ügyvezető igazgatójával, Horea Vuscan-val, anno a bitcoin.hu is készített egy interjút, annak apropójából, hogy a BTCXchange 2014 októberétől a BTC/Forint kereskedését is lehetővé tette.

Vuscan a riportban megemlítette, hogy közel 2 millió amerikai dollárnak megfelelő értékű bitcoin cserélt gazdát a platformon, annak első nyolc havi működése alatt. Ezek után viszonylag meglepő volt a tőzsde december 16-ai felhívása, amelyben arra kérte felhasználóit, hogy vegyék ki a BTCXchange számláikon tárolt elektronikus és hagyományos pénzüket, mert a tőzsde technikai okok miatt felfüggeszti a kereskedését.

Egy nappal később, december 17-én, hasonló felhívást tett közzé a tőzsde, de akkor már azzal a pontosítással, hogy nem fér hozzá a szerveréhez, és emiatt szólítja fel a felhasználóit folyószámláikon tárolt elektronikus és hagyományos pénzük kivételére.

Mindezek után, december 19-én, arról értesített a BTCXchange, hogy vezető programozója, Ivan Lucian Aron (aki Nophinity, illetve Nopex néven is ismert) úgymond „átvette a hatalmat” a váltó szervere felett, letiltva mások számára mindenféle hozzáférést.

A szóbeszéd szerint Aron nem kapta meg a munkájáért járó honoráriumát, és emiatt döntött a drasztikus lépés mellett. Feltételezhető azonban, hogy a kialakult konfliktushelyzet ennél azért összetettebb.

A BTCXchange a hatóságokhoz fordult, mivel jogi úton kívánja rendezni a nézeteltérést, amelynek következményeként a kereskedés január végéig biztosan szünetelni fog.