Félelem és rettegés a Bitcoin világában, avagy miért ennyire ingatag az árfolyam?

Szerző: Topi Kanerva (topi)

Ahogy azt mostanra már nagyjából mindenki tudja, egyes pénzek árfolyama ingatagabb, mint másoké – az ingadozásokat pedig a kiegyensúlyozatlan piaci lépések idézik elő. Más szóval, egy pontosan meghatározott időkereten belül lényegesen több ember szeretne eladni, mint amennyi venni, vagy épp fordítva. Ezek a kiegyensúlyozatlanságok pedig néha olyan eltúlzott méreteket öltenek, hogy ennek eredményeképp az érintett pénz értéke is gyors emelkedésbe vagy épp csökkenésbe kezd.

Számos pénz ment keresztül ilyesmin a közelmúltban is. Az izlandi korona például rohamtempóban veszítette el az értékét a 2008-as bankválság idején, a német márka pedig hosszabb időn át folyamatosan, nap mint nap veszített az értékéből az 1930-as években. Számos további példát hozhatnánk még, azonban a lényeg az, hogy nem minden értékvesztés egyenlő; egyesek egyenlőbbek. Míg például az izlandi devalvációt a bankszektorba vetett bizalom rohamos gyengülése idézte elő, addig az 1930-as évek német márkája annak köszönhette az elértéktelenedését, hogy a korabeli német kormány folyamatosan nyomtatta a pénzt, hogy fedezni tudja a költségeit.

Hasonlóképp megvoltak a szárnyait bontogató kriptopénznek, a bitcoinnak is a maga devalvációs szakaszai – amelyeknél pedig különösen szembetűnő, hogy általában igen gyorsan, igen rövid idő alatt játszódtak le. A tavaly júniusi csúcsot például gyors visszaesés követte, feltehetőleg annak köszönhetően, hogy egyszerre sokan akartak nyerészkedni a magasba szökött árakon. Nem sokkal ezután került sor az MtGox-hackre, ami pedig egy jóval hosszabb, lassabb ereszkedést indított be. Nemrégiben pedig, idén február 13-án a Paxum jelentette be, hogy a továbbiakban nem hajlandó bitcoinos üzletekkel együttműködni – és ennek természetesen megvolt a maga következménye a váltókra nézve is. Amint ez a hír elterjedt, hirtelenjében rengetegen akartak túladni a bitcoinjaikon, ami pedig ismét gyors ereszkedésbe taszította az árfolyamot.

A devalváció előbb említett történelmi példáinak közös nevezője a bizalomvesztés. Egyértelmű volt ez Izland és Németország esetében is, most pedig a digitális világban is jól megfigyelhetjük. Érdekes azonban, hogy míg az előbbi esetekben mindig a rendszer valamiféle központi vezénylő testülete – Izlandon a bankok, Németországban a kormány – iránt rendült meg a bizalom, addig a decentralizált Bitcoin esetében azonnal adja magát a kérdés, hogy itt mégis pontosan ki vagy mi a hibás?

Technikailag a Bitcoin rendszere összehasonlíthatatlanul jobban működik bármelyik másik korábbi, az emberiség történelmében valaha is alkalmazott értékátvivő rendszernél. Ennek fényében valóban több, mint meglepő is, hogy ennyire ingatag az árfolyam.

Ennek pedig – az árfolyam ingatagságának – több, együttesen ható oka is van. Először is, a Bitcoin még mindig egy új pénz és egy új koncepció, és ebből következően kockázatosabbnak is számít a már megszokott, hagyományos piacszervezési megoldásoknál. Másodszor, a Bitcoin gazdasága még elég kicsi is ahhoz, hogy már akár csak egy maroknyi jelentősebb résztvevő machniációira is érzékenyen reagáljon. Harmadszor, a bitcoinnak is megvan a maga “misztikája”; amíg csak alig néhány ember érti és látja át teljes egészében a rendszer alapjait és működési elvét, addig nem is nagyon fog változni ez a helyzet ezután sem.

Megjegyzésre érdemes azonban, ha már így szóba került a misztikum, hogy az euróval és a dollárral is hasonló a helyzet: ha a népesség többsége felismerné, hogy mennyire erőtlenek az e pénzrendszerek mozgásban tartására irányuló erőfeszítések, úgy máris nem lennének akkora bizalommal e pénzek iránt sem. Elvégre ha az ezeket menedzselő bölcs közgazdászok valóban annyira tökéletesen értenék és tudnák, hogy mit is csinálnak, akkor nyilván teljes biztonságban lenne a globális gazdaság is, és soha nem kellene komolyabban tartani semmitől, nemde?

Nyilvánvaló, hogy bármely gazdaságban – így értelemszerűen a bitcoinéban is – az árfolyamingadozások végső soron mindig arra vezethetőek vissza, hogy az emberek, mint az adott gazdaság szereplői, nem racionális alapon hozzák meg a döntéseiket; a legtöbb piacot az erős érzelmek uralják. A szereplők vagy optimistán, sikerben bízva, vagy pesszimistán és rettegéssel telve tekintenek a jövőbe. A bitcoin gazdaságát pedig főleg áthatja mindig a félelem: mi lesz, ha újra meghackelik az MtGoxot? Abból is magához tér majd az árfolyam? Mi lesz, ha nullára zuhan? Akkor mit csinálok majd? Mihez kezdek a tárcámban felhalmozott, teljesen elértéktelenedett bitekkel?

Pedig a válasz rendkívül egyszerű: bármely racionális szereplő egyszerűen nyugodtan ülne a bitcoinjain ahelyett, hogy igyekezne a lehető leggyorsabban túladni rajtuk, folyamatosan azt kockáztatva, hogy messze áron alul értékesíti a készleteit.

Végezzünk csak egy kis gondolatjátékot: beüt egy ilyen mennykő, és elterjed a híre. Ez esetben a legésszerűbb eljárás az, ha egyszerűen várunk egy kicsit. Egy órát, egy napot, egy hetet… és gondosan elkerüljük az árfolyam-adatokat és -grafikonokat, így még nyugodtan is alhatunk. Ha mindenki így tenne, akkor csak egy egészen minimális rezdülést tapasztalnánk az árfolyamban azon kevesek miatt, akik mégis bepánikoltak és eladták a készleteiket, de akiket aztán senki más nem követett, és így nem volt nagy lavina sem.

Aki emlékszik még a Beenzre és a Floozra, az egyben emlékezhet arra is, hogy ezek az úgynevezett “netes pénzek” a dotcom-lufi kipukkanásával tűntek el a színről. Azok a szerencsétlenek, akik jelentősebb értéket fektettek ezekbe, kénytelenek voltak beletörődni abba, hogy a rendszert kezelő vállalatok bukásával az azoknál fenntartott kreditjeik is teljesen értéktelenné váltak – azonnal. És pontosan ugyanezzel a veszéllyel fenyeget minden más centralizált pénzrendszer – még az államiak is, amint azt az 1930-as évek német példája is jól mutatja.

Ha semmilyen alapvető hiba nincs egy olyan egyszerű rendszerben, mint a Bitcoin, akkor joggal feltételezhetjük, hogy az esetleges időnkénti egyensúlyvesztéseket követően idővel mindig helyreáll újra az árfolyam is. Ha a Bitcoinnak akár csak egyetlen olyan funkciója is van, amit az emberek továbbra is tudnak használni (és használnak is), akkor a bitcoin sem fogja egyik napról a másikra elveszíteni az értékét. Márpedig a Bitcoinnak is igen sok funkciója és előnye van, amelyeket hosszan taglaltak már a különböző fórumokon és a médiában is. Most persze lehetne mondani azt is, hogy még nem jött el igazán a Bitcoin ideje – de a projekt ettől függetlenül is jól haladt, halad és fog haladni ezután is. Egészen addig, amíg meg nem jelenik a színen valami még jobb, egy Bitcoin 2.0, még több funkcióval és lehetőséggel.

Amíg a kormányok, törvényhozók, bankok és más főhatalmak elő nem rukkolnak valami valóban hatékony módszerrel a bitcoin gazdaságának megnyomorítására, addig bármely nem protokoll-hibából fakadó devalvációs szakasznak csak egyféle kimenetele lehet, jelesül az árfolyam újbóli megerősödése, melynek során az akár meg is haladhatja a devalváció előtti szintet. Nagyban leegyszerűsíti ezt a képletet még az is, hogy a Bitcoin rendszere igen egyszerű és elegáns: az új pénzegységek kibocsátását egy algoritmus intézi, a hamisítás közel lehetetlen, a díjak vagy rendkívül alacsonyak vagy egyáltalán nincsenek is, és végül, de nem utolsósorban, minden tranzakció lebonyolítható közvetlenül az abban érintett felek között, közvetítők bevonása nélkül is.

Egyelőre tehát nincs is más dolgunk, mint kivárni, hogy elérnek-e bármiféle érdemi sikert a kormányok a kriptopénzek vagy az elosztott fájlcserélő rendszerek felszámolására és ellehetetlenítésére irányuló próbálkozásaikban; eddig ugyanis csak egyes weboldalakat, így például a Pirate Bay-t tudták megtámadni. Nyilván mondanom sem kell, hogy ez még messze túl kevés egy világszerte elterjedt és egyre gyarapodó, decentralizált mozgalom leállításához.

Forrás: Bitcoin Media

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.