Ellenőrizhető támogatás és adakozás bitcoinnal

2011-10-12

Szerző: Ryan Dickherber

A Bitcoin egyik előnye a viszonylagos névtelenség lehetősége, mivel csak hosszú és bonyolult elemzésekkel lehet utánajárni annak, hogy ki is küldött kinek mennyit, és még ebben az esetben sem lenne feltétlenül eredményes a nyomozás. Általában véve ezt jó dolognak tartják, és kétségkívül érdemes is volt beépíteni ezt a lehetőséget a protokoll alapjaiba. Ugyanakkor azonban adódhat olyan helyzet is, amikor igenis szeretnénk tudni róla, hogy pontosan kihez mennyi került eddig; ha például adakozó kedvünkben vagyunk, nem mindegy, hogy egy olyan szervezetnek adakozunk-e, amely már most is dúskál a pénzben, vagy egy olyanban, amelyiknek már szinte teljesen kimerültek a készletei. Ilyenkor jól jönne egy olyan szolgáltatás, ami neveket kapcsol bizonyos Bitcoin-címekhez, és a blokklánc alapján figyelemmel kíséri, hogy eddig ki mennyit kapott – és még akár azt is, hogy kitől. Jelenleg is épp egy ilyen szolgáltas beindításán dolgozom, Bit Fund néven.

A Bit Fundra bárki regisztrálhat majd egy névvel és egy nyilvános kulccsal, és kiírhat különböző projekt-terveket, amelyekhez bitcoin-támogatást szeretne gyűjteni. Mindegyik projekt mellett megjelenne a hozzá tartozó cím, amellett pedig az, hogy arra eddig hány BTC érkezett (köszönhetően a Bitcoin elosztott jellegének, egy cím ismeretében egy olyan harmadik fél is nyomon követheti az ott lezajló tranzakciókat, mint amilyen a Bit Fund lesz). A támogatók így tehát a támogatásra váró projektek listáját átnézve nem csak azt tudhatják meg, hogy melyik projekt miről szól, mi a célja és a lényege, hanem azt is, hogy eddig mennyi támogatást kaptak; így ha lát több kedvére való ötletet is, akkor azt is megállapíthatja, hogy azok közül melyiknek van a leginkább szüksége még a pénzre, és melyek gyűjtöttek már össze annyit, amennyi kellett nekik. Emellett pedig biztos lehet a támogató abban is, hogy valóban oda kerül a pénze, ahova szánja, mivel az oldalon a támogatók és a támogatást keresők is dönthetnek úgy, hogy önkéntesen feladják a névtelenségüket és ellenőrizhetővé teszik a személyazonosságukat.

Értelemszerűen ez egy opcionális dolog lenne: aki akarja, az PGP-vel azonosíthatja a posztjait és digitálisan is aláírhatja a számlakivonatait. Így tehát önként hozzák nyilvánosságra az adataik egy részét cserébe azért, hogy ezzel is megerősítsék a jó hírnevüket, hogy aztán a későbbiekben is építhessenek és támaszkodhassanak arra. Így a támogatók és a támogatást keresők is egyaránt erősíthetik a megbízhatóságukat; minél inkább hajlandó az ember nyilvánosság előtt vállalni a dolgait, annál nagyobb esélye lehet rá, hogy az így feladott névtelenségéért cserébe nagyobb bizalmat és támogatási hajlandóságot élvezhet a közösség részéről – és persze fokozottabb elszámoltathatóságot is.

A főoldal alapvetően egy ötletlista lenne, kicsit hasonlóan a Reddithez, csak épp projekttervekkel linkek helyett, és a már összegyűjtött adományok összegével felpontozások helyett. Az összegek valós időben, folyamatosan frissülnének, így a támogató igen rövid időn belül láthatja majd, ha célba ért a küldeménye. Az egyes tervek megnevezése alatt szerepelni fog természetesen a projekt részletes leírása is, amihez az ellenőrzött felhasználók fűzhetnek kommenteket is. Ha egy projekt egyszer már beküldésre került, úgy azt utólag nem lehet majd megváltoztatni, viszont a címet el lehet tüntetni mellőle, ha a gazdája úgy ítéli meg, hogy már összegyűjtötte a megfelelő mértékű támogatást.

Lehetőség lenne továbbá díjak kítűzésére is, még ki nem írt projektek ösztönzésére. Ha a támogató szívesen támogatna egy bizonyos ügyet, de azt még senki nem karolta fel, úgy kitűzhet egy adott mennyiségű díjat annak, aki hajlandó felkarolni azt, és nekilátni a feladatnak – a leendő projektgazdák pedig figyelembe vehetik a díj összege mellett az azt kítűző felhasználó hírnevét is, amennyiben az úgy dönt, hogy hitelesíti a felhasználói fiókját és aláírja az ajánlatát. Természetesen a díjkitűzéshez csatlakozhatnak mások is, saját hozzájárulásukkal is emelve a tétet. Ez az adat is valós időben frissülne a blokklánc nyomon követése alapján.

Ennek az oldalnak a legfőbb célja az lenne tehát, hogy a támogatók pontosan tudhassák, hogy melyik projekt mennyi pénzt szedett össze eddig, és hogy ennek, valamint az egyes projektek konkrét terveinek ismeretében jobb döntést hozhassanak arról, hogy melyikeket is érdemes a leginkább támogatniuk. Ezzel együtt természetesen a projektek gazdáinak is lehetőséget nyújtana a könnyű és gyors adománygyűjtésre. Magán a Bit Fundon egyetlen bitcoin sem menne keresztül; ez nem közvetítő, hanem pusztán egy ellenőrző, hitelesítő szolgáltatás lenne, ami a támogatók helyett kíséri folyamatos figyelemmel a megfelelő Bitcoin-címeket a blokkláncban. Azt azonban, hogy pontosan ki is adományozott az egyes projekteknek, csak a regisztrált támogatók nézhetnék meg majd valamikor a későbiek folyamán (lásd feljebb). Természetesen maga a Bit Fund is jótékonysági alapon működne, és a konkrétan hozzá címzett adományokból tartaná fenn magát.

Persze számos további lehetőség is szóba kerülhet még a későbbiek során. Bővülhet az oldal például digitálisan aláírt szerződéskötési lehetőséggel, vagy lehetőséget biztosíthat arra is, hogy az oldalon nyisson magának a ember egy külön bitcoin-számlát és előre meghatározott rendszer szerint automatizálja az adakozásait – beállíthat például havi rendszerességű, adott összegű adományokat bizonyos címekre. Mindent egybevetve tehát a Bit Fund egy általános célú támogatási eszköz lenne, amelyet egyaránt használhatnak (induló) üzletek és jótékonysági szervezetek, és amely összehozza egymással a támogatókat és azokat, akiknek támogatásra van szükségük.

Forrás: Astrohacker 1, Astrohacker 2

(Az ismertető eredetije májusi keltezésű, azonban a Bit Fund azóta sem indult be, vagy legalábbis nem egyszerű a nyomára akadni. Ettől függetlenül azonban az ötletet érdekesnek tartottam, gondolván, hátha megihlet valakit. 🙂 – a ford.)

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.