Bitcoin és pénz, avagy változik a világ

Szerző: Detlev Schlichter

Kép forrása: Idea go

Lenyűgözőnek találom a helyi, állami irányítás alatt álló pénzek alternatívájaként elindított virtuális pénzt – a Bitcoin-kísérletet. Nem meglepő módon a Bitcoin a közelmúltban parázs viták kereszttüzébe került, és már a mainstream média és a politika figyelmét is felkeltette.

Ettől függetlenül azonban a rendszernek eddig kizárólag működtetési jellegű kihívásokkal kellett szembenéznie – főként technikai és biztonsági kérdésekkel, amely utóbbiak egyben a legfontosabbak is a Bitcoin-projekt sikere szempontjából. Jómagam e területekhez vajmi keveset konyítok, azonban a Bitcoin monetáris tulajdonságait már annál elismerésre és figyelemreméltóbbnak tartom. Azt pedig elég meglepőnek, hogy számos, magát a “szabad piac hívének” és “osztrák iskolásnak” valló illető viszonyul vagy teljesen közömbösen vagy kifejezetten ellenségesen a Bitcoinhoz.

Jelen helyzetben nemhogy abban nem vagyok biztos, hogy az aranyra kihívást jelenthet, de a csapások után, amelyeket a közelmúltban el kellett szenvednie – és amelyek szintén működtetési jellegűek voltak -, még abban sem, hogy hosszabb távon is fennmarad-e egyáltalán. Tisztán pénzgazdasági szempontból azonban mégis tény, hogy jelentős (részben teljesen egyedi) előnyöket biztosít az állami pénzekkel szemben, miközben az arany számos tulajdonságával is rendelkezik. A Bitcoin alapelveit és -elgondolásait nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról.

Mielőtt azonban kísérletet tennék a Bitcoin kiértékelésére, helyezzük tágabb kontextusba a témát. Kitartást kérek a most következők tényezőkhöz, mivel ezek is összefüggenek a Bitcoin-projekttel.

Az állami papírpénz hanyatlása

Jelenleg a papírpénz korának végnapjait éljük. A XX. század az államiság és a nagy állami ideológiák kora volt: kommunizmus, szocializmus, fasizmus és (a II.VH. vége és főleg a Szovjetúnió 1989-es bukása óta) globális szociális demokrácia – mely utóbbit a többség által legitimált államapparátus nagyfokú beavatkozásával kombinált névleges kapitalizmusként (névlegesen magánkézben lévő termelési eszközök és névlegesen szabad kereskedelem) értelmezhetünk.

A XX. század első felének valamennyi nagy állami ideológiája (ide értve az 1930-as évek New Deal-Amerikájának ‘enyhe fasizmusát’ is) ellenséges volt az arannyal szemben. Elvégre az állam nem építhet jobb világot és nem töltheti be az osztály, a faj vagy épp a nemzet történelmi küldetését úgy, ha megköti a kezét az aranyfedezet kényszerzubbonya. A forradalmat követően a bolsevikok éppúgy lefoglaltak minden aranyat, ahogyan tette azt Roosevelt is 1933-ban, a nagy gazdasági világválság idején. A XIX. század klasszikus liberális korszakának végét talán épp az arany demonetizálása jelezte a legjobban. Werner Daitz, a náci közgazdász sem csak feletteseihez szólt, de egy széles körben elterjedt eszmeiséget is szavakba öntött, amikor kijelentette, hogy:

“Nincs messze az az idő, amikor az arany elveszíti az európai pénznemek megalapozásában játszott szerepét. A pénz értéke ugyanis nem a fedezetétől függ, hanem attól, hogy az állam, vagy jelen esetben az állam által felügyelt gazdasági rend milyen értéket tulajdonít neki.”

A pénznyomás monopolizálásával a modern szociáldemokrata államok túlnyomórészt megőrizték a pénz felett gyakorolt teljhatalmukat. Az állami papírpénzt eredetileg – nyíltan és szégyentelenül – épp az állam finanszírozásának eszközeként vezették be, elsősorban háborús célokból. A modern kliensállamnak persze már egy kicsit másképp kell érvelnie. Igen kézreesőnek bizonyultak ebből a szempontból a modern makroökonómia ama kétes XX. századi elméletei, miszerint a nemzeti pénzkészletnek és a nemzeti alapkamatnak a pénzteremtés nemzeti monopóliumát megtestesítő jegybank általi ravasz manipulálásával fokozható az – egyébként nyilvánvalóan politikai fikciónak bélyegezhető – nemzeti gazdaság teljesítménye. Bizarr módon a XX. század későbbi felében még a magukat “szabadpiac-pártinak” tituláló közgazdászok is módot találtak maguknak az állami pénz fogalmával való megbékélésre (Milton Friedman).

Ez a rendszer azonban meglehetősen távol áll az optimálistól, nem is fenntartható, és még akkor sem lenne az, ha a papírpénzmonopólium kezelésével megbízott illetékesek valóban azt is tennék, amit mondanak. A rendszer Achilles-sarkát a pénzkészletnek éppen az a rugalmassága jelenti, amit a mai mainstream a legfőbb előnyeként propagál, mondván hogy mindaddig “stimulálhatjuk” a gazdaságot, amíg el tudjuk kerülni azt a “szörnyűséges” deflációt.

Évtizedek óta gyülemlik körülöttünk és nő a fejünkre a folyamatos és lényegében zabolátlan papírténz-termelés fojtogató hozadéka: fenntarthatatlan adósságszintek, túlzott tőkeáttétellel terhelt, meggyengült bankok és világszerte eltorzult aktívaárak. A válság még most is csak lassanként bontakozik ki, de úgy vélem, rövid időn belül fel fognak gyorsulni a dolgok.

Az arany – az örök pénz

Mi lesz az összeomlás után?

Röviden: fogalmam sincs.

Egy dolog meggyőzően rámutatni valaminek a működésképtelenségére és az összeomlásának az elkerülhetetlenségére, és egy teljesen másik az összeomlás utáni állapotok előrejelzése.

Az arany gyakorlatilag az emberi civilizáció hajnala óta szolgál fizetőeszközként valamennyi kultúrában, és mind a mai napig is ezt tekintik a legfőbb monetáris vagyontárgynak világszerte mindenütt.

Fontos tényező továbbá az is, hogy az arany alapvetően rugalmatlan: senki nem tudja gyorsan és olcsón gyarapítani a rendelkezésünkre álló mennyiséget. Újabb közkeletű érvelési hiba azt állítani, hogy ez hátrány lenne az arany pénzként való felhasználása szempontjából – ez ugyanis éppenhogy egy fontos előny.

De ahogy azt gyakran kérdezik is tőlem, vannak-e lehetséges alternatívák? Nos, ugyan ki tudhatja, mikor áll elő az emberi lelemény újabb ötletekkel és forradalmi megoldásokkal? Mindenesetre a korlátozott mennyiségben, alapvetően rugalmatlanul rendelkezésünkre álló arany megadja mindazt, amit egy fizetőeszköztől valaha is elvárhatunk, így, mondhatnánk, nincs szükség semmiféle újításra ezen a téren.

Itt lép be azonban a képbe a Bitcoin.

A kiberpénz ígérete

“Láttam a jövőt – lesz;
Láttam a jövőt – működik”

– A jövő (The Future), Prince

A Bitcoin egy digitálisan generált, decentralizált, csak a kibertérben létező valuta, amit a Bitcoin hálózatát alkotó számítógépek termelnek, kezelnek és tartanak fenn. Egy P2P-fizetőrendszer, mellyel digitálisan aláírt tranzakciókat bonyolíthatunk le. Nincs szükség központi kiadóra, és nincs központi ellenőrző hatóság sem.

A Bitcoin-tranzakciókat állítólag nem lehet lenyomozni és a Bitcoin-számlákat sem lehet befagyasztnai. A rendszert nem lehet sem kikapcsolni, sem pedig megsemmisíteni. (Ezúton is jelzem, ehhez a témához nem értek annyira, hogy ezen állítások bármelyike felett is bármiféle ítéletet mondjak.)

Említésre érdemes az (angol) Wiki azon bejegyzése is, miszerint “A pénzbázis csak korlátozott mértékben, a Bitcoin szoftverének felügyelete alatt bővül; ennek az üteme precízen meg van határozva és mindenki megismerheti jó előre, így az egész folyamat is előre kiszámítható.” Ezen felül a felhasználó nem csak azt ellenőrizheti bármely adott pillanatban, hogy ő maga mennyi bitcoinnal rendelkezik, hanem azt is, hogy pontosan hány bitcoin is van épp forgalomban az egész rendszerben. Az összesen generálható bitcoinok számát 21 millióban maximalizálták.

A bitcoin-generálás folyamatát “bányászat” néven emlegetik (lám, lám!), magát a folyamatot pedig a hálózatot fenntartó számítógépek végzik. Ha jól értem az elvet, úgy a bitcoin-bányászat folyamata jelentős számítókapacitást igényel, és úgy tervezték, hogy csak lassan, hosszabb idő alatt gyarapítsa a rendszerben a bitcoinok számát mindaddig, amíg el nem éri az előbb említett, a folyamat alapját adó algoritmus által meghatározott 21 milliós felső határt. Ekkor a rendelkezésre álló bitcoinok száma lényegében rögzül. Persze ahogy az az arany és a papírpénz esetében is lenni szokott, a legtöbb felhasználó nem “bányászik”, csak másokkal való kereskedés útján jut bitcoinokhoz.

Első pillantásra nyilvánvalóak a bitcoin előnyei a papírpénzzel szemben. A bitcoin rugalmatlan, és mint ilyen, jóval közelebb áll az aranyhoz. A kiadása nem egy központi hatóság politikai hasznolesésének – vagy épp, jóhiszeműbben szólva, a hatóság gazdasági tanácsadói által vélelmezett “nemzeti érdek” – függvénye. Nem lehet mentőövet dobni vele bankoknak, nem finanszírozható belőle sem a kormány, sem pedig háborúk, nem lehet átverni vele azokat, akik egyszerűen csak szeretnének megtakarítani maguknak egy kis pénzt, és az adósokat sem lehet megvédeni vele. Nem fújható belőle olyan mesterséges gyarapodás-lufi, ami egy ideig jó színben tünteti fel ugyan a politikusokat, de aztán annál nagyobb és fájdalmasabb recesszióval omlik össze. Ugyanezeket elmondhatjuk az aranyról is. Ha és amennyiben – és ez bizony egy nagyon nagy “ha” – széles körben elfogadnák a bitcoint fizetőeszközként, úgy – az állami papírpénzzel ellentétben, mely mindig és mindenkor politikai célokat szolgál, és amit folyamatos sokszorosítással értéktelenítenek – valódi értékőrzővé válhatna, és óriási hatást gyakorolhatna a világgazdaságra.

Mi több – és ez egy újabb párhuzam az arannyal – a bitcoin nemzetközi valuta. Teljesen különböző politikai fennhatóság alá eső felek között is zökkenőmentes tranzakció-lebonyolítást tesz lehetővé. Ma még viszonylag kevesen látják csak át igazán, hogy mennyire idejétmúlttá is váltak már a helyi, állami papírpénzek az egyre inkább globalizálódó kereskedelem világában. Nézz csak meg egy bármilyen állami papírpénzt és a rányomtatott nemzeti jelképeket – élő vagy halott királyokat, uralkodókat vagy elnököket. A papírpénz az államhoz kötődik, viszont a gazdasági kapcsolatok egyre jobban túlszárnyalják az országhatárokat.

Ma persze már rendelkezésünkre áll a helyi állami valuták – a monetáris nacionalizmus – szövevényének rossz hatásfokát a lehető legjobban kompenzálni hivatott nemzetközi pénzpiac (forex) – ez azonban, bármilyen nagynak, rugalmasnak és lenyűgözőnek is látszik kívülről, valójában csak egy hamarjában kerített szamár, nem pedig az a daliás paripa, amire valóban szükség lenne. Ha például az ember az Egyesült Királyságban keres pénzt, de az Egyesült Államokban akarja elkölteni, úgy ott is szüksége lesz valakire, akivel lebonyolíthatja a kívánt tranzakciót – a forex pedig segít neki megtalálni ezt a személyt. Ez azonban még nem távolítja el a globális pénzgazdaságból az abba a helyi pénzmonopóliumok által bevert éket, a cserekereskedelem tényezőjét – ebben a formájában pedig valóban jóval az optimális hatásfok alatt működik a rendszer.

Miből is áll az “osztrák” álláspont?

Váratlan irányból kapott kritikát a bitcoin egyes “szabadpiaci osztrák iskolásoktól”, akik szerint a bitcoin soha nem válhat valódi pénzzé, mivel semmilyen valódi, nem-monetáris érték (lásd itt és itt) nem áll a hátterében. Meglátásom szerint azonban ez az álláspont egész egyszerűen az osztrák monetáris elmélet félreértéséből fakad.

Carl Mengerl; kép forrása: mises.org

Carl Menger, az osztrák közgazdasági iskola alapítójának 140 évvel ezelőtti magyarázata szerint a cserekeskedelemről a pénzalapú gazdaságra való átállással bármely adott holmi csak akkor emelkedhetnek a fizetőeszköz rangjára, ha már a pénzként való alkalmazását megelőzően is szert tett valamilyen értékre a saját jogán, önálló áruként. Más szavakkal, sem az állam, sem senki más nem teremthet pénzt pusztán azáltal, hogy egyébként értéktelen papírdarabokat (vagy egy számítógép merevlemezén tárolt biteket) bizonyos értékkel rendelkező pénzzé nyilvánít.

Ha azonban egy holmi – vagy bármi más – már szert tett egy bizonyos monetáris státuszra, és a kereskedők is elfogadják fizetőeszközként, úgy az ára (avagy a vásárlóereje) már leginkább csak az iránta fennálló kereslettől függ, nem pedig az esetleges egyéb (ipari) felhasználási lehetőségeitől. Az arany ára sem azért szállt az egekbe az elmúlt évek során, mert hirtelen nagyon megnőtt az ipar aranyigénye, hanem azért, mert monetáris aktívaként vált sokkal keresettebbé. Véleményem szerint az arany ára továbbra is csak emelkedni fog, annál inkább, minél közelebb kerül a papírpénz-rendszerünk a teljes összeomláshoz. Az arany egyszerűen azért rendelkezik monetáris értékkel és szolgálhat értékőrzőként, mert elég sokan viszonyulnak hozzá és használják is ennek megfelelően. Ha egyik napról a másikra elveszítené ezt a státuszát, úgy az ára is azonnal a mélybe zuhanna. Nem nullára ugyan, csak nagyon alacsonyra, mivel ipari jellegű alkalmazásokhoz még így is szükség lenne rá, de ez akkor már senkit sem vigasztalna.

Monetáris értékkel tehát a kereskedők ruháznak fel bármit is, pusztán azáltal, hogy elfogadják és fel is használják pénzként – ez a pénzérték pedig teljesen független az adott dolog ipari vagy egyéb célú felhasználási lehetőségeitől és – Daitz és más állampártiak nagy bánatára – az államtól is.

Más szavakkal, a papírpénz-rendszerünk összeomlása nem azért elkerülhetetlen, mert sem a papír-, sem pedig az elektronikus pénz nem rendelkezik semmilyen “valódi” értékkel – amely kifejezés az osztrák gazdasági modellben amúgy is teljességgel irreleváns -, hanem azért, mert idővel menthetetlenül túlkínálat lesz belőle, és a nyilvánosság el fogja veszíteni a belé vetett bizalmát. A jelenlegi papírpénz-franchise illetékesei már most is sarokba vannak szorítva: mivel nem kívánják felvállalni a felgyülemlett ficamok fájdalmas helyrerántását, ezért az egyetlen lehetőségük az, hogy még több pénzt bocsátanak ki. Ezzel pedig csak egyre gyorsabban vágtatnak a végjáték felé.

A bitcoin esetében a magam részéről mindössze egyetlen problémát látok – ami megint csak működtetési jellegű. Jelesül azt a nagy kérdést, hogy valóban olyan biztonságos, elpusztíthatatlan és lenyomozhatatlan-e, mint amilyennek beállítják. Erre pedig a kriptográfiában és a számítástechnikában járatlan hétköznapi halandó csak nagyon nehezen kaphat választ – míg ellenben az arany már bizonyított az idők során, pénzként és értékőrzőként is egyaránt, és megvan az az előnye, hogy ha abszolút biztonságban akarom tudni, akkor egyszerűen fogom és bezárom a páncélszekrényembe.

Ugyanezen kézzelfoghatóságából fakadóan azonban az aranynak van egy súlyos hátránya is: hogy amint valóban beüt a pénzkatasztrófa, semmire sem mennek majd vele azok, akik most vásárolják fel azért, hogy biztonságban tudhassák a pénzüket és ezáltal saját magukat, mivel ebben az esetben a kormányok habozás nélkül le fogják foglalni az aranyat, betiltják a használatát, vagy súlyos adókat vetnek ki rá. Láthatjuk – sajnos -, hogy az állami papírpénz története egyben az aranypiac folyamatos állami manipulálásának története is; elvégre az állam erősen érdekelt a papírpénzmonopóliuma védelmében (léven az mindaddig jelentős hatalmat biztosít, amíg csak fennáll – bár ez általában nem szokott túl sokáig tartani). Csak kevesen tudnak róla, hogy 1933-ban Roosevelt teljes egészében lefoglaltatta az Egyesült Államok magánkézben lévő aranykészletét, és hogy az állam egészen 1974-ig korlátozta az arany magánjellegű birtoklását és felhasználását. Az aranyba fektetőknek mindig is a már megszerzett aranykészleteik biztonságos tárolásának kérdése okozta a legnagyobb fejfájást; nem véletlen például az sem, hogy általában nem is a saját országukban tárolják a készleteiket.

Danilo Rizzuti alkotása.

Minél jobban kibontakozik a jelenlegi válság, és válik igazi papírpénz-válsággá, annál jobban fokozódik majd az állami beavatkozás mértéke is a pénzpiacokon. Minél inkább szertefoszlik a papírpénz-monopóliuma, annál kétségbeesettebbé és agresszívabbá is válik majd az állam, így több, mint valószínű, hogy egyre jobban beleavatkozik majd az aranypiacba és az általános tőkeáramlásba is. Ennek a jelei már ma is jól láthatóak mindenfelé.

Ebben a komor jövőképben azonban valóban fényes reménysugárrá válhat a Bitcoin – már amennyiben valóban tarthatónak bizonyul az az ígérete, miszerint lehetséges egy olyan nemzetközi gazdasági rendszer felépítése, melynek valamennyi résztvevője szabadon, infláció és állami beleszólás, beavatkozás és lefoglalás (vagy adóztatás) nélkül kereskedhet egymással.

Én a magam részéről még soha nem vásároltam bitcoint; egyelőre maradok az aranynál, mivel jelenleg azt tekintem a legalapvetőbb önvédelmi befektetésnek, és meggyőződésem, hogy fog még sokkal feljebb is menni az állami papírpénzben mért ára. Ettől függetlenül azonban érdeklődéssel és jelentős mértékű szimpátiával kísérem figyelemmel a bitcoin-kísérlet további fejleményeit.

A papírpénzünk pedig zavartalanul értéktelenedik tovább addig is.

Forrás: Paper Money Collapse

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.