Bitnet, egy újabb szereplő a bitcoinos fizetésfeldolgozás piacán
2014-10-22A különböző bitcoin szolgáltatásokra, alkalmazásokra szakosodott szolgáltatók rendszeres szereplői híroldalunknak, hiszen törekszünk arra, hogy az iparág minden fontos újdonságáról beszámoljunk.
A Bitnet személyében egy új szereplő jelent meg a bitcoinos fizetésfeldolgozók piacán, ráadásul az új szolgáltató 14,5 millió dolláros indulótőkével büszkélkedhet, és a piac olyan meghatározó szereplőivel kívánja felvenni a versenyt, mint például a BitPay és a Coinbase.
A céget valamivel több, mint fél éve alapították, jelenleg San Franciscóban és Belfastban van központja, munkatársainak a száma 27 fő, amelyből a legtöbben már veteránnak számítanak az online fizetések iparágában.
A cég közel 15 millió dolláros alaptőkéje a Highland Capital Partners részéről érkezett. A több tagból álló befektetői csoportból talán érdemes kiemelni Carl Pascarella, a VISA egykori vezérigazgatójának, illetve a japán e-kereskedelmi óriásnak, a Rakuten-nek a nevét. Utóbbi, nemcsak mint befektető, de mint felhasználó is szerepel, ugyanis a Rakuten a Bitnet szoftverjét fogja alkalmazni bitcoin integrációjához.
A Bitnet szolgáltatásai között a bitcoin integrációjától, a fizetések feldolgozásán át, a különböző kereskedői platformok megtervezéséig és működtetéséig gyakorlatilag minden szerepel. A vállalkozás célcsoportja elsősorban a nemzetközi kereskedők, a légi közlekedési szolgáltatók, és az egyéb pénzügyi szolgáltatók.
A tájékoztatás szerint a Bitnet a bitcoinos fizetések feldolgozását 1% alatti járulékos költséggel vállalja, ráadásul az árfolyamingadozással járó összes kockázat terhét is leveszi partnerei válláról.