Bányászok, kalózok, és még sok minden más a Bitcoin-tőzsdén

2012-05-10

Szerző: GoWest

Május 5-én reggel mintegy 8,9 millió bitcoin volt forgalomban, 45 millió dollárt is meghaladó összértékkel. Persze nem titok, hogy e bitcoinok egy jelentős hányadát spekulánsok és befektetők tartják maguknál, akik a bitcoin(jaik)nak a rendszer felfutásával bekövetkező értéknövekedésére spekulálnak. Amit megfogalmazhatunk úgy is, hogy rengeteg pénz hever parlagon és felhasználatlanul – vagy legalábbis nemrégiben még ez volt a helyzet.

Bár a nem-bitcoinosok ezzel talán még nincsenek tisztában, de annál is inkább említésre érdemes, hogy van a Bitcoinnak egy igen jelentős másodlagos piaca is, ahol bitcoinokkal indítanak be különböző közösségi projekteket – melyek legfőbb céljai egyelőre elsősorban a rendszer gazdasági infrastruktúrájának további fejlesztése és áramvonalasítása köré összpontosulnak.

E tranzakciók legtöbbjének központi terepe pedig a GLobal Bitcoin Stock Exchange (GLBSE). Jól szemlélteti e piac méretét az a tény, hogy csak az elmúlt 24 órában több, mint 5.600BTC (28.000$) értékű értékpapír cserélt gazdát rajta, ami már nagyjából az egyhatodát teszi ki az MtGox 24 órás forgalmának.

Bizonyára nem okoz különösebb meglepetést senkinek az a tény sem, hogy az öt legkeresettebb értékpapír mind különböző bányavállalkozásokhoz köthető. (PONTOSÍTÁS: Illetve bocsánat, ezzel kissé elszóltam magam: az első ötből ténylegesen csak három bányászvállalkozás; a maradék kettő egyike egy bank, a másik pedig egy kereskedő-bot. Köszönet a kommentelőknek a helyreigazításért.)

A nagyobb bányavállalkozások folyamatosan bővítik a hardverparkjukat, amit pedig természetesen részvényeladásból finanszírozhatnak a legegyszerűbben. Érdemes azonban alaposabban megvizsgálni a következő öt értékpapírt is, mivel ebből négy a “Pirate Pass Through” kötvénye, ami szintén megérdemel egy kis figyelmet.

Emögött egy rejtélyes, pirateat40 (pirate at 40) nevezetű egyén áll, aki egyfajta “bankot” üzemeltet, az ide beérkező bitcoinos betétekből pedig egy még rejtélyesebb üzletet finanszíroz. Hogy ez az üzlet pontosan miről is szól, arról több különböző elmélet is kering, de ezek közül kettő mondható igazán elterjedtnek és valószínűsíthetőnek: 1.) vagy egy (Bitcoinos szabványok szerint) óriási pilótajátékot csinál, ahol a korábbi befizetők a későbbiek rovására gyarapodnak, vagy pedig 2.) bitcoint ad el különböző olyan entitásoknak, akik nem kívánnak nyomot hagyni maguk után a felvásárlásaikról (ahogyan ez történne a hagyományos váltók használata esetén).

Ez a dolog már fél éve működik, és ez idő alatt a Bitcoin Savings & Trust bank mindig abszolút precízen és pontosan fizetett kamatot, soha nem hagyva ki egyetlen alkalmat sem – a kamatláb pedig elképesztően magas. Egy 2.000 BTC-s betéttel (~10.000$) például heti 7% kamatot kaphat a befektető. Jól hallottad (olvastad). Aki elég szerencsés volt ahhoz, hogy az elsők között csatlakozhasson, az mostanra akár egy kisebb ház jelzálogát is fedezhette volna egy ilyen 2.000 BTC-s befektetésből. Rossz hír azonban a csatlakozni vágyóknak, hogy pirateat40 nem mindig fogad új betéteket (részben cáfolva ezzel egyben a “pilótajáték”-elképzeléseket is). A GLBSE-n keresztül azonban, a “Pirate Pass Through”-kötvények révén bárki felugorhat a Bitcoin Savings & Trust szekerére.

A közösség néhány ismertebb tagja (mondhatni “kartellbe” szerveződve) elkezdett kibocsátani egy sor olyan kötvényt, amelyek négy hét után 1,28BTC-t fizetnek kötvényenként. Mindegyiket (PPT.A, PPT.B, PPT.C, stb.) a GLBSE-n árverezik el, általában 1,06-1,09 BTC-s kötvényenkénti áron, igen tisztes, 15-20%-os megtérülést biztosítva így a befektetőknek. A kötvényeladásokból felhalmozott bevétel a Bitcoin Savings & Trustba kerül, ahol a kötvények kibocsátói lényegesen magasabb kamatot kapnak (lásd fent), mint amennyit a kötvényeseknek kifizetnek. Ha a Bitcoin Savings & Trust csődbe menne ill. nem fizetné ki a kamatokat, úgy természetesen az egész projekt összeomlana, és a kötvényesek csupán egy töredékét (25%-át) kapnák vissza a körvényeik értékének. Jelenleg azonban semmi jel nem utal semmi ilyesmire, és minden nagyon jól működik.

A bitcoinosok találékonyságát és a Bitcoin által biztosított tranzakciós könnyedséget ismerve nem meglepő az sem, hogy egyesek kibocsátottak “Anti-Pirate” kötvényeket – egyfajta csődbiztosítási derivatívát – is mindazoknak, akik szeretnék minimalizálni a Bitcoin Savings & Trustos befektetéseik kockázatait. Érdekes módon azonban egyetlen árva Anti Pirate-kötvényt sem tudtak eladni egy teljes hét leforgása alatt, és maga a kötvény kibocsátója is “látványos kudarcnak” minősítette a kedeményezést.

A jelek szerint tehát pirateat40 igen komoly bizalmi tőkét gereblyézett össze magának a közösségen belül – annak ellenére is, hogy még mindig senki nem tudja a választ arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mit is csinál azzal a rengeteg bitcoinnal?

Ha pedig nem szereted a rejtélyes ügyleteket, a GLBSE-n akkor is számtalan további, az ízlésednek már bizonyára jobban megfelelő ajánlatot találhatsz. A ZipConf például 6%-os osztalékot ígér, a Satoshi’s Daemon pedig egy, ugyanezt a nevet (Satoshi démona) viselő versenyló nyereményeit osztja szét a részvényesek között. Ha pedig nem érzed magad kellően felkészültnek ahhoz, hogy magad dönts a befektetéseid felől, úgy mindig rendelkezésedre áll a “Gamma Bitcoin Fund“, akiknek pont az ügyfeleik befektetéseinek kezelése a profilja.

Ha pedig ez nem elég izgalmas, akkor még mindig ott van a kalóz (pirate)…

Forrás: The Bitcoin Trader

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.