A PayPal leányvállalata bejelentette a bitcoin integrációját
2014-09-10A múlt hónapban a Wall Street Journal számolt be arról a hírről, hogy a PayPal leányvállalata, a Braintree fizetési rendszer, tárgyalásokat folytat a bitcoin lehetséges integrációjáról. Úgy tűnik, az egyeztetések sikerrel jártak, ugyanis hétfőn hivatalosan is bejelentette a Braintree: az elkövetkező hónapokban integrálja a bitcoint.
Az adoptáció híréről a Braintree vezérigazgatója, Bill Ready beszélt először a TechCrunch Disrupt konferenciáján, amely szeptember 8-10. között San Francisco-ban került megrendezésre. Ready szóbeli bejelentését követően a Braintree hivatalos blogbejegyzésében, illetve a PayPal a twitteren is megerősítette az integráció hírét.
Ready elmondásából kiderült, hogy cége a Coinbase-el kötött partnerségi megállapodást, továbbá, hogy az elkövetkező hónapok arról fognak szólni, hogy a Coibase-el és a fejlesztőkkel közösen kidolgozzák az integráció menetét, ügyfeleik számára a lehető legkönnyebbé téve a bitcoin elfogadását.
A Braintree ügyfelei között olyan kedvelt szolgáltatók szerepelnek, mint például az Uber, az Airbnb, vagy a Dropbox. A pénzügyi szoftverekre szakosodott vállalatot tavaly decemberben (800 millió dollárért) vásárolta fel a PayPal, az eBay saját fizetői rendszere. Ready a TechCrunch alkalmával úgy említette cége bitcoin integrációját, mint az eBay-nek egy kezdeti lépését, illetve, mint a PayPal első látogatását a bitcoin birodalmában. Mindamellett meg kell említeni, hogy sem a PayPal, sem az eBay közvetlen bitcoin integrációjával kapcsolatban nincs semmilyen hivatalos információ.
A Braintree-vel kötött új partnerségi megállapodásról a Coinbase is beszámolt hivatalos blogján. A bejegyzésből kiderül, hogy a bitcoin integrációban érdekelt Braintree ügyfelek részesülni fognak a kriptopénz nyújtotta minden előnyben, így a bitcoinban befolyt első 1 millió dollárig 1%-os tranzakciós díjjal kalkulálhatnak, ezen felül pedig semmilyen egyéb járulékos költség nem terheli őket, és az árfolyam-ingadozás kockázatai ellen is védve lesznek a Coinbase azonnali bitcoin váltójának köszönhetően.