Az új lendület háttere

2013-11-07

Szerző: Martin Boesler

Új magaslatokba hágott a bitcoin egyetlen éjszaka leforgása alatt, túlhaladva még az áprilisi őrület 266$ dolláros csúcspontját és a 270$-os mérföldkövet is. Nick Colas, a ConvergEx Group fő piaci stratégája is szóvá tette ügyfelei előtt ezt a fejleményt reggeli jegyzetében; ahogyan ő fogalmazott, a bitcoin nem csak hogy meghaladta az áprilisi magaslatot, de az akkori helyzettel ellentétben ezúttal “szépen, rendezetten és fegyelmezetten” erősödik.

Jegyzetében Cole a következő okokkal magyarázta az új lendületet:

Kína letaszította Japánt a bitcoin-váltás trónjáról, maga mögé utasítva az amerikai és az európai keresletet is. Az MtGox helyett a BTC China az új uralkodó, vezérigazgatója pedig a Yahoo!-t és a Walmart China-t is megjárt Bobby Lee. Aki nem mellesleg a Stanford számítástechnikai szakán végzett – vagyis röviden, igen eszes fickó.
Megegyeznek továbbá a (bitcoin-)közösségi forrásaink abban is, hogy a New York-i székhelyű Second Market (amely eddig leginkább tőzsdére való belépés előtt álló vállalatok részvényeivel folytatott kereskedéséről volt ismert) is a bitcoin-színtér újabb komoly játékosává nőtte ki magát azáltal, hogy még korábban az idei év során beindították a bitcoin-befektetésre épülő, nyitott Bitcoin Investment Trust pénzügyi termékük kereskedését is. Azt ugyan megbecsülni sem tudjuk semmi módon, hogy egész pontosan mennyi bitcoint vásároltak az ügyfeleik megbízásából, de kiindulva abból, hogy a terméket hirdető reklámjuk az oldaluk teljes felső harmadát elfoglalja, okkal feltételezhetjük, hogy valóban igen keresett és közkedvelt lehet az ajánlatuk.
Persze azért a fellendülés ellenére sem teljesen rózsaszín és virágillatú minden. IT-sek egy csoportja a San Diego-i egyetemről még szeptemberben mutatott rá arra, hogy valójában elég könnyű azonosítani az egyes tranzakciókat a bitcoin nyilvános regiszterében. Most a héten pedig a Cornell egyes akadémikusai számoltak be arról, hogy megfelelő taktikázással már egy maroknyi összejátszó bányász is eltérítheti a rendszert.

Végül, de nem utolsósorban kitér még Colas a bitcoin-készlet korlátozottságának jelentőségére is, amely meglátása szerint szintén nagyban hozzájárul a rendszer ellenállóságához. Mint írja:

Az alatt a 3-4 perc alatt, amíg eljutottál eddig az olvasásban, legjobb esetben is csak 25 újabb, kb. 6.250$ értékű bitcoin került kibocsátásra – miközben ugyanez alatt az idő alatt a Fed újabb 7,8 millió dollárt pumpált a pénzügyi rendszerbe mennyiségi enyhítésként.

Forrás: Business Insider

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.