Újabb ugrás: a Bigpoint is elfogad bitcoint

2013-09-24

Szerző: Emily Spaven

Immár bitcoinnal is vásárolhatnak játékon belüli virtuális árucikkeket a Bigpoint német illetőségű játékfejlesztő felhasználói. A 2002-ben alapított vállalat mára 330 milliónál is több felhasználóval büszkélkedhet, és az elsők között vezette be Európában az ingyenesen játszható online játékok műfaját (ez annyit tesz, hogy maguk a – böngészős – játékok ingyenesen játszhatóak, fizetni csak akkor kell, ha különböző, az előremenetelt így vagy úgy meggyorsító virtuális holmikat szeretne venni az ember).

Khaled Helioui, a Bigpoint vezérigazgatójának elmondása szerint teljesen logikus, hogy a virtuális árucikkeikre épülő üzletmodelljükbe beépítsék a legnépszerűbb virtuális pénzt is, mint fizetőeszközt. Rámutatott továbbá arra is, hogy már eddig is több, mint 220 különböző külső fizetéskezelővel működtek együtt, melyek révén a világ minden tájáról képesek fogadni fizetéseket, de természetesen ettől függetlenül keresik továbbra is folyamatosan az egyre újabb, egyre jobb megoldásokat.

A bitcoinos fizetések feldolgozására nem meglepő módon ők is a BitPay-t szemelték ki maguknak – amely mostanra már nem csak hogy 10.000-nél is több kereskedővel büszkélkedhet, de a maga 30 különböző, támogatott pénznemével már a PayPal arzenálját is felülmúlja.

Zsigeri megérzés

Bár a Bigpoint immár több, mint 150 országból (és 30-nál is több nyelven) elérhető, a bitcoinos fizetési opciót első körben csak Németországban és az USÁban aktiválták. Miután azonban ez a tesztidőszak egyértelmű sikerrel zárult, így most már a vállalat minden játékában és szinte az összes általuk lefedett országban is lehet bitcoinnal fizetni.

Megjegyezte ezzel együtt Helioui azt is, hogy bár általában szokott egyfajta zsigeri megérzésük lenni arról, hogy egy adott újítás vagy új ajánlat milyen fogadtatásra talál majd, ez most mégis annyira különösnek és szokatlannak bizonyult még számukra is, hogy őszintén szólva fogalmuk sincs, mi lesz majd belőle és hova vezethet hosszabb távon.

Abban azonban mindenképp biztos, hogy nagy lehetőségek rejlenek a bitcoinban, mivel a legtöbb felhasználója olyan, a technikával igen közeli és meghitt viszonyban álló fiatal felnőtt, akinek bár nem feltétlenül van hitelkártyája, de aki mindenképp érdeklődik a digitális pénzek iránt. Mi több, Helioui olyan nagy reményeket táplál a bitcoin lehetőségei iránt, hogy 5% bónuszt is kínál az azzal fizetőknek (akik így 5%-kal több virtuális árucikket kaphatnak ugyanazon összegért ahhoz képest, mintha más fizetési módokat használnának). Mint mondta, ahelyett, hogy egyszerűen csak várnának arra, hogy az emberek elkezdjenek bitcoint használni, inkább aktívan ösztönzik is őket erre, mivel meg vannak győződve arról, hogy ez az egész üzletüket jelentősen előre fogja lendíteni.

Immár bitcoinnal is fizethetnek a Bigpoint felhasználói.

Költségkímélés

A bitcoin azonban nem csak a Bigpoint felhasználóinak kínál jelentékeny előnyöket, hanem magának a vállalatnak is – ugyanis jelentős megtakarításokat érhetnek el általa. Mert bár a hagyományos pénzeket kezelő fizetésprocesszorok díjai igen széles skálán mozognak világszerte, Helioui rámutatott, hogy még a legolcsóbbjuk is “obszcénul” drága a bitcoinos fizetéselfogadáshoz képest (a BitPay processzálási díjai 0,99%-ról indulnak).

Elmondta továbbá azt is, hogy “meglepően könnyen és súrlódásmentesen” sikerült integrálniuk a rendszerükbe a bitcoinos fizetést, és igazából semmiféle hátrányát nem látja ennek a módszernek, sem a saját, sem pedig a felhasználóik szemszögéből. Mint mondta, mind saját maguk, mind pedig a játékosaik számára is minden sokkal egyszerűbb, olcsóbb, simább és kényelmesebb bitcoinos fizetéssel, mint bármilyen más, hagyományos pénzeken alapuló módszerrel.

Távolabbi kilátások

Említést tett mindemellett Helioui arról is, hogy jelenleg a HBO-val közösen dolgoznak egy Trónok Harca-játékon, amit valamikor a jövő év folyamán indítanának be majd – és amit, a sorozat rendkívüli népszerűségére való tekintettel, szeretnének a lehető legtökéletesebbre csiszolni, hogy mindenben megfelelhessenek a rajongók elvárásainak. Bízik továbbá abban is, hogy mire eljutnak odáig, hogy valóban beindíthatják ezt az új játékot, addigra már a felhasználóik egy igen szép hányada körében elterjed majd a bitcoinos fizetés is.

Helioui bízik benne, hogy kellően népszerűvé válik majd a felhasználóik körében a bitcoinos fizetés addigra, mire az új játék beindul.

Marco Santori, a Bitcoin Foundation szabályozói ügyekért felelős bizottságának elnöke is egyetértett abban, hogy az online játékok iparága az a terület, ahol a leginkább és a leghamarabb befuthat a bitcoin. Mint mondta, ahogy egyre jobban elterjed a kriptopénz a mainstream felhasználók körében is, annál látványosabban szemléltetik majd az ilyen fejlemények, hogy milyen kiválóan alkalmas a bitcoin a virtuális gazdaság pénzügyeinek kezelésére. Mint mondta, egyetlen másik pénznem vagy fizetési mód sem közelíti meg a bitcoin hatékonyságát és használhatóságát ezen a konkrét területen.

Jelezte továbbá azt is, hogy jogi szempontból sincs mitől tartania a Bigpointnak, mivel mára már az Egyesült Királyság, Németország, Kanada és az USA is elkezdte kialakítani a bitcoin-használat jogi-szabályozói hátterét. Mint mondta, főleg az USÁban nincs mitől félni, mivel a FinCEN márciusban kiadott útmutatása szerint a Bigpoint felhasználói virtuális pénz-felhasználóknak minősülnek, így nem esnek a hagyományos pénzátvitelre vonatkozó kötelezettségek hatálya alá.

Forrás: CoinDesk

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.