Jön a Bitcoin-péntek

2012-11-01

Szerző: Joel Falconer

Bitcoinos kereskedők összefogtak és megteremtették a saját variációjukat a “fekete péntek” néven ismert, rendkívüli akcióiról és árleszállításairól elhíresült amerikai bevásárlónap témájára, mellyel a forgalom fellendítése mellett egyben természetesen a digitális pénz további, minél szélesebb körben való elterjesztését is megcélozták (American Banker).

Jon Holmquist, az összefogás főszervezőjének elmondása szerint az esemény legfőbb célja az, hogy megmutassa a vásárlóknak, hogy mennyivel jobban járnak, és mennyi pénzt takaríthatnak meg a vásárlásaik során, ha bitcoinban bonyolítják le a tranzakcióikat.

Ő már csak tudja, elvégre Holmquist maga is bitcoinos kereskedő, az immár több, mint egy éve (2011 októberében) indult Coinabul üzemeltetője, ahol az érdeklődők ezüstöt és aranyat vehetnek bitcoinért.

A bitcoin-péntekhez a jelek szerint eddig 23 kereskedő csatlakozott, de ez a szám még elvileg nem végleges, továbbiakra is számítanak. A jelenlegiek között a magától értetődő Coinabul mellett éppúgy ott vannak a Bitcoin világának más, hasonlóan megkerülhetetlen nagy nevei is, mint az MtGox és a BitInstant, ahogyan kisebb, kevésbé ismert szolgáltatók is – így például a péksüteményeket kínáló BitPantry, a gitárkereskedő StompRomp, vagy épp a kávé- és teaárus BitBrew. Akad továbbá a résztvevők között egy fényképész és egy berlini étterem is.

A bitcoin-péntek egyebek mellett például a következő akciókkal várja majd az érdeklődőket: 10$ engedmény az arany unciánkénti árából a Coinabulon, kedvezőbb árak az MtGoxon, valamint 23%-os engedmény és ingyen Pampero Rum az előbb említett, a Room 77 nevet viselő berlini étteremben. Holmquist kifejezetten bátorította is a kereskedőket a minél nagyobb akciókra és a kifejezetten az elsőként érkezőknek szánt plusz kedvezményekre, hasonlóan az eredeti fekte péntek hagyományaihoz. Bízik továbbá abban is, hogy új hagyományt teremthetnek ezzel az eseménnyel; mint mondta, állítólag karácsonyra is készül már valami hasonló.

Bár a média még mindig hajlamos ellentmondásos témaként kezelni a kriptopénzeket, előszeretettel emelve ki annak feketepiaci és alvilági oldalait, a közösség mégis egyre jobban erősödik, maga a Bitcoin is egyre nagyobb léptekkel halad előre. Most már csak arra kellene odafigyelni, hogy a jövőben már a széles nyilvánossághoz eljutó hírekben is egyre pozitívabb színben tűnjön fel a Bitcoin.

A bitcoin-péntek majd’ három héttel fogja megelőzni ihletőjét, az eredeti fekete pénteket; míg az utóbbira majd csak november 29-én kerül sor, addig az előbbire már 9-én.

Forrás: The Next Web és American Banker

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.