50$/BTC? 100$/BTC? Nem. Sokkal inkább 100.000$-1.000.000$/BTC

2013-03-08

Szerző: Rick Falkvinge

Ismét történelmi csúcson van a bitcoin árfolyama. A 2011-es nagy hevület, majd az azt követő összeomlás után sokan azt hitték, hogy ez is csak egy újabb dotcom-lufi volt. A Bitcoinban azonban ennél sokkal több rejlik; fel is támadt hamvaiból, és újult erővel tért vissza. A piaci tőkésítettsége immár kétszerese annak, amennyi volt a 2011-es csúcs idején – úgy, hogy egyébként még csak a közelében sem jár a teljes potenciálja kibontakoztatásának. Az ugyanis jó négy nagyságrenddel a mai értéke fölött van.

Sokakat összezavart az a tény, hogy a bitcoin értéke 200%-kal megugrott csak az idei év eleje óta, és nem is igazán tudják ezt mire vélni; az árfolyam már 40$ fölött jár, és gyorsan emelkedik – sokan pedig mást sem csinálnak, csak grafikonokat bújnak, és azoknak a számai alapján próbálják kitalálni, mi következik majd ezután.

Az árfolyam-erősödés kilátásaira vonatkozóan éppúgy találkoztam 50, 100 és 150, mint ahogyan 1.000$-os becslésekkel is, de ezek mindegyikének közös jellemzője, hogy alapvetően légből kapottak, grafikonokból kikövetkeztetettek – arra valahogy nem nagyon vette senki a fáradságot, hogy a másik irányból közelítse meg a dolgot, a legalapvetőbb megfigyelésből kiindulva:

A bitcion egy tranzakciós pénz – és mint ilyen, a tranzakciós pénzek piacán versenyez piaci részesedésért.

Lehet ugyan pattogatott kukoricát majszolgatva, a föl-le ingázó számokat lelkesen figyelve találgatni a bitcoin árfolyamának kilátásait, csak épp nem érdemes. Itt ennél sokkal többről van szó: egy globális piac beazonosításáról, felméréséről és az elemzés alatt álló versengő termék erősségei és gyengéi alapján az általa várhatóan megszerezhető piaci részesedés megbecsléséről.

Ha ismerjük a célpiac méretét és és meg tudjuk becsülni a várhatóan megszerezhető piaci részesedést, akkor már az elemzendő termék vagy szolgáltatás értékét is megbecsülhetjük a piac összértékéhez mérve, a megszerezhető piaci részesedés százalékos arányában. Legalábbis eddig azonban egyetlen egy ilyen elemzéssel sem találkoztam a bitcoinra vonatkozóan.

A tranzakciós pénzek piacának teljes, összesített értékét nehéz megbecsülni, de általában 60 ezermilliárd dollár környékén szokták megjelölni az összeget (mint a világon forgalomban lévő összes pénz összértékét). Tekintve, hogy ez az érték lényegében megegyezik a világ összGDP-jével, kellően józan és reális becslésnek tekinthetjük ahhoz, hogy már számolhassunk vele. A korábbi becsléseim alapján azt hiszem, a legkevésbé sem rugaszkodunk el a valóság talajáról azzal, ha 1-10% körülire taksáljuk azt a piaci részesedést, amit a bitcoin megszerezhet ezen a piacon.

Az 1%-kal akkor számolhatunk ha csak a netes és a nemzetközi kereskedelmet hódítja meg a bitcoin, míg a 10%-kal akkor, ha valamilyen szinten a hagyományos bolti kereskedelem világába is sikerül betörnie – amire nem mellesleg már jelenleg is több jel utal elég erőteljesen. Nem is csoda, tekintve, hogy a bitcoin-használat 3-5%-os plusz haszonkulcsot biztosíthat a hitelkártya-processzorok kikerülésével. Ez pedig igen csábító minden kereskedő számára, mivel az a 3-5%-os megtakarítás 50-100%-os profitnövekedést is eredményezhet a kiskereskedelmi forgalom jellemzően igen gyér profitjainak világában.

Mi több, mivel az ember már csak olyan, hogy szereti gyűjteni a pénzt, ha módjában áll, így kétségkívül sokan vesznek bitcoint befektetési céllal is, és távol tartják a készleteiket a tranzakciós forgalomtól. Így tehát még kevesebb bitcoinnak kell kitöltenie ugyanazt a piaci részesedést – ez pedig még jobban felhajtja az egyes bitcoinok értékét. Durva becslésként induljunk ki abból, hogy csak minden negyedik bitcoint használnak a tényleges tranzakciós forgalomban, a maradék pedig különböző befektetési vagy megtakarítás koncepciók részeként pihen különböző tárcákban.

Így végeredményben egy mintegy 600 milliárd-6 ezermilliárd dolláros piaci tőkésítettséggel számolhatunk, amit mintegy 6 millió bitcoinnak kell majd kitöltenie. Ez eléggé leegyszerűsíti a számolást: eszerint minden egyes bitcoin 100.000$-t érne alsó, és 1.000.000$-t felső hangon.

Ennek fényében a ma “bátor és optimista” jelzőkkel illetett 100$-os becslések eléggé rövidlátónak és szinte teljesen komolytalannak tűnnek.

No de reális-e a fenti piaci részesedés-becslés? Tény, hogy a bitcoinnak még számos nehézséget kell leküzdenie – például skálázhatóság és használhatóság terén -, de az is tény, hogy figyelemreméltó fejlődést produkált az elmúlt két év során (amikor először elkezdtem foglalkozni vele). Továbbra is tartom azonban azt az előrejelzésemet, miszerint igazi mainstream áttörésre majd csak 2019 környékén számíthatunk – és ez is nagyban függ a már említett használhatóság kérdésétől. És majd csak egy ezt követő újabb évtized múltán számíthatunk a megcélzott piaci tőkésítettség elérésére, mivel általában tíz évbe telik, mire egy technológia eljut a mainstream áttöréstől a tényleges kiforrottságig.

Tény persze az is, hogy ez az előrejelzés sem szenved hiányt kérdőjelekben, bizonytalan tényezőkben és feltevésekben, de arról talán már így is kellően szemléletes képet ad, hogy hozzávetőlegesen mekkora nagyságrendekről is beszélünk itt.

NYILATKOZAT:
A szerző jelentős bitcoin-befektetéssel rendelkezik. Egész pontosan, minden megtakarítását bitcoinba fektette ugyanezen számok átrágása nyomán két évvel ezelőtt.

Forrás: Falkvinge.net

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.