Vissza a közösbe az elveszett bitcoinokkal?

2011-10-01

Többen is felvetették már ezt az elképzelést; jelen fordításunkban az erre érkezett válaszokból szemezgetünk. A kérdés feltevője, bizonyos Tom Williams a következőképpen fogalmazott:

Volt ugyebár sok korai Bitcoinos, aki napi rendszerességgel bányászott ugyan, de igazából fogalma sem volt róla, hogy pontosan mit is csinál. Az idő meg csak telt, néhányan közülük meg is feledkeztek a Bitcoinról, leformattálták a merevlemezüket vagy bármi egyéb történt velük – lényeg, hogy így a bitcoinjaik is örökre feledésbe merültek, és soha többé nem kerülhetnek elő.

Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy a jelenleg forgalomban lévő érmék több, mint 5%-a veszett kárba ilyesféleképp. A kérdésem tehát az, hogy erre miért nem találtak ki valamit? Nem látom be, miféle hátrány származna egy ilyen funkcióból, ami mondjuk egyszerűen csak érvénytelenítené az x ideje óta nem mozgatott bitcoinokat, és úja kibányászhatóvá tenné őket?

1. meglátás: Egy ilyen funkció csak költekezésre ösztönözné a népet – vagy legalább a bitcoinjaik saját címeik közti ide-oda küldözgetésére. Ami pedig nem jó, mert lenyomozhatóbbá teszi a pénzmozgást. Nem lenne jó még tovább gyengíteni a Bitcoin amúgy is csak viszonylagos névtelenségét egy ilyen erőszakos beavatkozással. És különben is, miért félnek egyesek annyira az elveszett bitcoinoktól? Igen, időről-időre elveszik néhány. És akkor mi van? Igen, kevesebb marad belőlük, de ez senkinek nem okoz gondot – már persze azokon kívül, akik elveszítették őket. 🙂 – Stephen Gornick

Komment: Gondolom, azért “félnek”, mert a rendelkezésre álló bitcoinok száma véges. Ha hagyományos pénz veszik el, hát nyomtatnak helyette újat, viszont a bitcoinnál ugye ez nem így megy. De egyetértek abban, hogy (a bitcoinok lényegében végtelen oszthatósága miatt) ez nem jelent igazi problémát. – mgiuca

Komment: Abban az értelemben azért mégis okozhat gondokat, hogy így soha nem tudhatja biztosan az ember, hogy most akkor mennyi bitcoin is van forgalomban valójában. Ha például 50 éve nem bonyolítottak már le tranzakciót 100.000 bitcoinnal, akkor azok végleg elvesztek, vagy holnap valaki előáll majd velük és elkölti őket? Idővel pedig csak egyre több lesz a bizonytalan helyzetű bitcoin. – David Schwartz

2. meglátás: Ahogy arra Stephen is rámutatott, ez csak bitcoin-zsonglőrködésre ösztönözné az embereket. Pusztán az egy helyben töltött idő alapján nem lehet megállapítani egyetlen bitcoinról sem, hogy az most elveszett-e vagy csak valakinek a megtakarítása. Ez utóbbi ráadásul – a bitcoin-megtakarítás – egyre népszerűbb is, és egyre több formát ölt. Az ember még akár örökül is hagyhatja a rokonaira a bitcoinjait. Ha csak akkor tarthatná meg az ember a bitcoinjait, ha időnként körbekevergeti őket, úgy az a Bitcoin egyik legfőbb biztonsági intézkedését, jelesül a bitcoin-tranzakciók visszafordíthatatlanságát számolná fel, és lényegében megnyitná az utat a számlabefagyasztás előtt is.

Mi több, minden ilyen intézkedés teljességgel felesleges is lenne. A lényegében végtelen oszthatóságnak köszönhetően akár egyetlen bitcoinnal is gond nélkül működhetne az egész gazdaság. Egyszerűen nincs semmi ok arra, hogy a Bitcoin fontos tulajdonságait veszélyeztessük az elveszett bitcoinok visszaszerzése miatt. Ez még csak nem is növelné a bányászok jutalmát, mivel az újra aktív forgalomba hozott bitcoinok csak fokoznák az inflációt és elértéktelenítenék a már meglévőket. […] – MrJoshua/eMansipater

3. meglátás: Egyetértek a fentiekkel. Jelenleg nagyon rossz ötlet lenne bármilyen jó ötlet miatt is feldúlni a Bitcoin szabályait. Hosszú távon azonban lehet, hogy mégis érdemes lenne majd elgondolkodni valami hasonlón (akár a jövőbeli, más kriptopénzek viszonylatában is).

A legjobb talán az az elképzelés lenne, miszerint ha egy tranzakció egy kimenetével 20 éven át nem csinálnak semmit (az időt persze blokkokban kell meghatározni, de a lényeg, hogy 20 évnek megfelelő mennyiségű blokk múltán), akkor azt egy szerencsés bányász “visszanyerhetné” – de legfeljebb csak 50 BTC-ig (vagy ennél kevesebbig). Ha ennél több is van a már visszanyerhetővé vált csomagban, akkor a maradékot a soron következő blokkok bányászai nyerhetik vissza ugyanígy, fejenként max. 50 BTC-s adagokban. (“Jackpot”-blokkok tehát így sem lennének.)

Ennek a megközelítésnek a legfőbb előnye a pénzkészlet stabilitása és kiszámíthatósága lenne, valamint a bányászat tartós jövedelmezősége az infláció elszabadulásának veszélye nélkül. Hátránya azonban, hogy időnként az embernek “frissítenie” kell a megtakarításait, de ezt könnyedén el lehetne intézni egy olyan klienssel, ami már automatikusan, adott időközönként és/vagy gombnyomásra elvégzi ezt a frissítést, és az ember tárcájában tárolt minden egyes BTC-nek jelezné a “lejárati idejét”.

Komment: 20 év kevés. Nelson Mandela 27 évet ült. Chia Thye Poh 23 évig volt politikai fogoly Szingapúrban bármiféle vád vagy tárgyalás nélkül. Elizabeth Fritzl-t 24 évig tartották fogságban egy pincében. Ha a Bitcoinnal valódi személyes felügyeletet szeretnénk biztosítani mindenkinek a saját pénze felett, akkor nagyon gondosan kell mérlegelni minden ilyesféle opciót. – Julian Noble

Forrás: Bitcoin Stack Exchange

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.