Válságkezelés babbal és bitcoinnal, görög módra
2011-11-06Szerző: GoWest
Meglepően megnőtt az oldalamra érkező görög látogatók száma (103 görög oldalletöltés csak ezen a héten, míg azelőtt egy sem volt), ezért nemrégiben írtam egy mailt a bitcoinstatus.rowit.co.uk adminjának és megkérdeztem, tud-e adatot szolgáltatni a hálózatra csatlakozott görög kliensekről. Elmondása szerint bár az eddigiek során ezt még nem figyelte, de most akkor elkezdi figyelni a számokat – viszont így is bele fog telni pár hétbe, mire össze tud szedni egy már valóban használható adatmennyiséget.
További érdekesség, hogy nemrégiben szintén egy görög illetőségű bitcoinos jelentette be, hogy beindította a Bab-BitPiacát (Bean BitMarket) – az ehhez fűzött kommentárja pedig kellőképpen tanulságos, és feltehetőleg jól tükrözi az általános görög közhangulatot is:
Barátaim, Görögország gazdasága haldoklik. A piacok összeomlanak. És nem csak Görögországban; az egész nyugati világ komoly gondokkal küzd. Egy milliárdos egyszer azt mondta, hogy ez a kapitalizmus válsága, és hogy az egymás után, dominóként bedőlő országok (Görögország, Portugália, Írország, Olaszország) sora leginkább a kommunizmus és a Szovjetunió összeomlására emlékezteti. Én pedig csak egy közönséges ember vagyok, szemben az armageddonnal.
Sokat gondolkodtam ezen az egészen, és arra jutottam, hogy én mindezek ellenére is szeretem a szabadpiacokat és szeretem a kapitalizmust. De lehet, hogy mégis ez a rendszer az oka annak, hogy hiába van mérnöki diplomám, állásom mégsincs…? Vagy nem…? Nem vagyok biztos benne. Válságban vannak az értékeim is.
Aztán egyszercsak felfedeztem a Bitcoint. Ez nagyon, nagyon érdekes! Gondolom, ti is tudjátok, miért. Elég hamar felismertem, hogy ha ez a rendszer valóban bedől, akkor a Bitcoin lehet az új fejezet első oldala.
Több se kellett, egyből eldöntöttem, hogy szorgos munkásként csatlakozom magam is ehhez az új forradalomhoz. Persze lehet, hogy végül így is kudarcot vallok, de legalább megteszem, amit megtehetek.
Ahogy én látom, a Bitcoinnak jelenleg csak egy igazán nagy baja van – hogy még mindig leginkább csak technikai jellegű dolgokat lehet venni rajta, és ez bizony kevés. Ha valóban fel akarjuk pörgetni a rendszert, akkor teljesen közönséges dolgokat, így például élelmiszert is kell kínálni bitcoinért. Nem gyorsételt, mert az már a harmadlagos szektor, hanem alapélelmiszert a forrásból, az elsődleges szektorból, a termelőktől. A piac legalján kell lehorgonyoznunk.
Ez lebegett tehát a szemem előtt, amikor úgy döntöttem, hogy beindítom a saját kis üzletemet (elvégre amúgy is munkanélküli vagyok) és babot fogok árulni. Csak babot. Görög babot egy kilós csomagokban, és bárhova kipostázom őket Európába (legalábbis egyelőre magamra vállalom a postaköltséget). Ez a tervem, és izgatottan várom a fejleményeket.
Ez is jól mutatja, hogy a Bitcoin nem csak egy gazdagodj-meg-gyorsan-buli geekeknek, mint ahogy azt egyesek hiszik, hanem valós lehetőségek tárháza a valós világban, igazi értékkel. Nehéz gazdasági helyzetben pedig maga a kivetező út is lehet egy előrelátó és hosszú távon gondolkodó embernek.
Forrás: Bitcoin Trader
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.