Újabb 30 millió dolláros tőkebefektetés a Bitpay-be

2014-05-14

bitcoins-ecommerce

A Virgin Group elnöke (Richard Branson), és a Yahoo Inc. társalapítója (Jerry Yang) egy olyan befektetői csoportnak a tagjai, amely 30 millió dollárt invesztált a Bitpay-be. A bitcoin fizetések feldolgozásával foglalkozó cég így, a nagyjából 160 millió dollárra becsült összértékével, a kriptopénz iparának az egyik legnagyobb tőkebefektetése lett.

A kedden bejelentett újabb tőkebefektetés ékes bizonyítéka annak, hogy a kockázati tőkebefektetők továbbra is hisznek a bitcoinban, illetve egyre növekvő népszerűségében és adoptációjában. Hisznek mindebben, annak ellenére, hogy az utóbbi idők szabályozói korlátozásai nagymértékben aláásták a kriptopénz jó hírnevét, illetve árfolyamának, tavaly decembere óta, több mint 50%-os esését generálták.

Mr. Branson úgy nyilatkozott tőkebefektetéséről egy e-mailjében, hogy beruházásában az a meggyőződése vezérelte, hogy az a „bankolási” rendszer, amelyet jelenleg ismerünk, óriási változásokon és innováción fog átmenni. Azt is hozzátette, hogy a Virgin már egy jó ideje támogatja az innovációt, egyrészt azzal, hogy tőkebefektetéssel támogatja az alternatív fizetési módokat, másrészt pedig azzal, hogy a Virgin Galactic utazásaihoz (a világ első kereskedelmi űrutazásához) bitcoinos fizetéseket is elfogad. Mr. Branson szerint a Bitpay egy olyan szolgáltatás, ami a „fizetőeszközök forradalmához lendületet, legitimitást és bizalmat biztosít”.

A 2009-ben útjára indult kriptopénzt a felhasználók megvásárolhatják, vagy kibányászhatják, nagy teljesítményű számítógépekkel. Az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Bitcoin, és egyre több azon vállalkozások és kereskedések száma, amelyek már elfogadják a kriptopénzes fizetéseket is, gondoljunk például a blog-készítő szoftverforgalmazóra, a WordPress-re, vagy az Overstock.com online áruházra.

A Bitpay lehetővé teszi, hogy ügyfelei bitcoinnal fizessenek az adott kereskedésnek, míg a kereskedők eldönthetik, hogy a fizetett összeget kriptopénzben vagy hagyományos valutában szeretnék megkapni.

A Bitcoin egy különösen viharos évet tudhat maga mögött, hiszen a tavalyi év folyamán letartóztatták az egyik legígéretesebb kriptopénz vállalkozót; összeomlott a világ egyik legnagyobb bitcoin-tőzsdéje; és egy hacker támadás ideiglenesen lebénította a hálózatot.
A kriptopénz árfolyama az egy évvel ezelőtti nagyjából 118 dolláros érménkénti árról az 1147 dolláros érménkénti árra ugrott tavaly decemberében, hogy aztán beálljon a jelenlegi 438 dolláros értékre (a CoinDesk bitcoin árindexe alapján).

A nagytőkés befektetők mindezen negatív események ellenére is folytatják bitcoin beruházásaikat. Idén márciusban a bostoni székhelyű Circle Financial startup cég, illetve vezetője, a műszaki szakember, Jeremy Allaire tudósított arról, hogy 17 millió dollárt invesztált vállalkozásába. A San Francisco-i székhelyű Payward Inc. 5 millió dolláros befektetésről tudósított. A Bitpay mostani beruházásáig, a szintén fizetések feldolgozásával foglalkozó, és ugyancsak San Francisco-i székhelyű cég, a Coinbase büszkélkedhetett a legnagyobb tőkebefektetéssel, mivel vállalkozásába közel 25 millió dollár értékű tőke érkezett a tavalyi év decemberéig.

Az atlantai székhelyű Bitpay 2011-ben kezdte meg működését, és 2013 decemberéig közel 100 millió dollár értékű tranzakció feldolgozását végezte el. Ügyfelei közé tartozik az online számítástechnikai webáruház, a Tiger Direct, a Sacramento Kings kosárlabdacsapata, és a WordPress is. A tavalyi évtől már a Mr. Branson űrutazással foglalkozó Virgin Galactic cégét is megtaláljuk a Bitpay ügyfelei között. A Virgin Galactic egyébként már szép számban értékesített űrutazási csomagjai közül, amelyeknek egyébként 250000 dollárnyi bitcoin/fő az áruk.

A Bitpay mostani befektetői csoportját a londoni székhelyű kockázati tőkebefektető cég, az Index Ventures vezeti, és a csoport magába foglalja a Felicis Ventures-t is, az irányításért pedig az egykori Google Inc. vezérigazgatója, Aydin Senkut a felelős. Emellett megtalálhatóak még a csoportban a New York-i székhelyű RRE, és a TTV Capital of Atlanta kockázati tőkebefektető cégek is. Mr. Branson saját személyében invesztált a vállalkozásba, akárcsak Mr. Yang is, az AME Cloud Ventures nevű cégén keresztül.

A befektetők nem aggódnak a bitcoin árfolyama miatt, mondta az Index Ventures egyik partnere, Jan Hammer. „Ami minket érdekel, az a bitcoin fejlesztése, mint az internetes fizetési módok egy alternatívája.”
A befektetői csoport azt a 2,7 millió dolláros beruházást egészítette ki, amit a vállalkozás még korábban, más beruházói csoportoktól kapott, például a Horizons Ventures-től, aminek tagjai között megtaláljuk a Hong Kong-i Li-Ka Shing-et is.

A Bitpay vezérigazgatójának, Tony Gallippi-nek az elmondása szerint, vállalata a tőkebefektetést a nemzetközi terjeszkedésére fogja fordítani, különös hangsúllyal az olyan feltörekvő piacokra, mint például India, ahol a fizetési feldolgozások szektora más bitcoin vállalkozásokkal karöltve próbálja meg kidolgozni a még lefedetlen elektronikus fizetési szolgáltatások rendszerét. Az ilyen lefedetlen területeken, a folyószámlák hiányában, az embereknek jelenleg muszáj a készpénzre, illetve a drága készpénzutalásos szolgáltatásokra támaszkodniuk.

Az idei év elejétől a Bitpay megduplázta csapatának a létszámát (40 főre), és új irodákat is nyitott: San Francisco-ban, Amszterdamban, és Buenos Aires-ben, mondta Mr. Gallippi.
A vezérigazgató elmondása szerint a tokiói bitcoin-tőzsde, az Mt.Gox összeomlása után beállt rossz hangulat, illetve a február végi- március eleji hacker támadások, amelyek ideiglenesen lebénították a bitcoin hálózatát, csak átmeneti problémák voltak, és napjainkban már egy stabil árfolyam figyelhető meg. Tájékoztatása szerint a Bitpay jelenleg közel 30,000 ügyféllel rendelkezik, ami figyelemre méltó, tekintve, hogy a tavalyi év végén ez a szám még csak 15,000 volt.

Szerző: Michael J. Casey
Forrás: The Wall Street Journal