Ringbe száll az MtGox is a Bitcoin márkanévért

2011-10-14

Tokió, Japán – 2011. október 14. – A legnagyobb bitcoin-váltó, az MtGox tulajdonosaiként kötelességünknek érezzük itt a Tibanne K.K-nál, hogy a tettek mezejére lépjünk és szembeszálljunk a világ opportunistáival, akik igyekeznek levédetni maguknak a “Bitcoin” nevet és magát a fogalmat is, hogy aztán komolyan megnehezíthessék a közösségünk tagjai számára a szeretett kriptopénzünk használatát.

Ahogy azt sokan már tudják is, egy new yorki ügyész, bizonyos Michael Pascazi még júliusban jelentette be a Bitcoin márkanév iránti igényét – és tette ezt nem csak az USA-ban, hanem más olyan kulcsfontosságú országokban is, mint amilyen például Franciaország és Japán, ahol a márkanév-törvények nem azoknak kedveznek, akik ténylegesen elsőként használták az adott kifejezést, hanem azoknak, akik elsőként jelentik be az igényüket a márkanév levédetésére.

És bár Pascazi végül letett az USA-beli levédetés szándékáról (köszönhetően az ottani szigorúbb rendszernek, ami az első használatot nézi), az igénylését eljuttatta Franciaországba is a feleségén, Celine Mouchon Pascazi-n keresztül, ahol első jelentkezőként sokkal jobbak is az esélyei.

Így hát mi sem ülhettünk tovább a babérjainkon és beindítottuk a megfelelő jogi eljárásokat annak érdekében, hogy felléphessünk Pascazi és a hozzá hasonló haszonlesők ellen Franciaországban, európai szinten és a világ összes többi országában is.

Tesszük ezt annál is inkább, hogy Pascazi vállalt és deklarált célja a nyerészkedés, ami pedig semlegesítheti a bitcoin használatának és népszerűsítésének ingyenességét, komoly csapást mérve így a közösség egészére világszerte. Ezért a Tibanne K.K erélyesen fellép ez és minden más hasonlóan haszonleső márkanév-bejegyzési kérelemmel szemben, keresztülhúzva a leendő nyerészkdők számításait és megőrizve a “Bitcon” név ingyenességét mindenki számára.

És hogy ez utóbbi szándékunk teljesen egyértelmű legyen, ezúton hivatalosan is bejelentjük, hogy a Tibanne K.K által bejegyeztett és elnyert, a Bitcoinhoz kapcsolódó márkanevek mindegyike – kivétel nélkül – ingyen és szabadon hozzáférhető és felhasználható lesz mindenki számára, mindenféle célra, nonprofit és kereskedelmi használatra egyaránt.

Természetesen nyomban jelezni fogjuk, amint lesznek új fejlemények az ügyben.

Üdvözlettel,

Az MtGox Co. Ltd. csapata

Forrás: MtGox

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.