Papírpénz a Bitcoin világában

Szerző: David Zweig

Ha a jelenlegi törvényes fizetőeszközök rendszere összeomlik, újra a decentralizált cserekereskedelem világában találhatjuk magunkat. Hosszú távon azonban nem feltétlenül járható út az, ha egyszerűen rábízzuk a piacra annak eldöntését, hogy most akkor mi is legyen a pénz. Ez a második része az egy nemzeti Bitcoin-modellre való átállás lehetőségeit vizsgáló cikksorozatnak.

Az internet elavulttá tette a banki ipart. Az általunk ismert bankok abban a pillanatban szűnnek meg létezni, amikor már mindenkinek átkerül majd a számlája a saját gépére (vagy épp különböző online szolgáltatókhoz). Az egykori bankok innentől kezdve legfeljebb kölcsönnyújtó vállalatokként működhetnek tovább, de már ezt is csak a saját pénzük kockáztatásával tehetik. És még ez esetben is komoly konkurrenciával kell majd szembenézniük, ahogy magánszemélyek és más vállalatok is egyre inkább elkezdenek saját kölcsönöket nyújtani különböző netes közvetítő oldalakon keresztül, amelyek így, a felhasználók révén a legkülönbözőbb pénzügyi szolgáltatásokat és hitelkonstrukciókat tudják kínálni az érdeklődőknek.

Elektronikus pénz

A nemzeti Bitcoin-modell lényegében a nemzeti pénzkészlet elosztásának adatbázisaként működne. Nem lenne szükség banki biztosításra, mivel a pénzt nem bankok hiteleznék, és így hitelkockázat sem állna fenn. Az egykor a bankok által ellátott feladatokat immár hétköznapi emberek és vállalatok is elláthatják, és mindezt minden további nélkül össze lehetne olvasztani az új elektronikus pénzrendszerrel.

Nem lennének kamatok. A likviditásnak két fő célja van: egyrészt a tranzakciók lebonyolíthatóságának biztosítása, másrészt pedig a vagyon biztonságos tárolása. Aki fialtatni szeretné a pénzét, az kénytelen lesz befektetni azt a szabad gazdaság magánvállalkozásaiba. Mi több, kamatot nem fizető rendszerben természetesen nem értelmezhető a betétlekötés fogalma sem.

Születésekor kapna mindenki egy számlát, amit aztán az élete végéig használhat. Ugyanígy kapnának egy számlát a vállalatok is a megalakulásuk pillanatában. Mindenkinek és minden entitásnak csak egy számlája lehet. Bárki elköltheti akár minden pénzét is a számlájáról, ha úgy kívánja, teljesen lenullázva azt, de a számla attól még ott marad, és bármikor fogadhat rajta pénzt újra.

A kormánynak ellenben nemhogy pénze nem lenne, de még csak saját számlája sem! A kormányzati kiadásokat automatikusan létrehozott pénzből (bitcoinból) fedeznék, az adók pedig pénzegységek (bitcoinok) bevonásaként lennének értelmezhetőek. Az adókat automatikusan lehetne skálázni, mindig úgy, hogy pontosan fedezzék a kiadásokat. A kormányzati hitelezés vagy hitelfelvétel pedig tilos.

Ez a nemzeti Bitcoin-modell automatikusan levonna 10% tranzakciós adót minden elektronikus fizetést fogadó fél számlájáról. Ha például valaki 100$-ért vásárolna valamit elektronikus pénzen, úgy az eladó 90$-t kapna, a kormány pedig 10$-t.

A fizikai pénz alkonya

Az emberek továbbra is megtarthatják ugyan a fizikai érméket és bankókat, és még meg is el is költhetik azokat, ha szeretnék, de már senki nem lenne köteles elfogadni ezt a fajta fizetési módot, így a papírpénz technikailag már nem számítana törvényes fizetőeszköznek. És hogy akkor mire lenne még jó? Például:

1.) Önkéntes/jótékonykodó fizetésekhez, mint pl. borravaló vagy adománygyűjtő dobozok.

2.) Átmeneti szükségmegoldás áramszünet vagy az elektronikus rendszerek meghibásodása esetére, hogy a hibaelhárítás közben is folyhasson tovább az üzlet (ide értve olyan extrém helyzeteket is, mint mondjuk az elektronikus pénzrendszert károsító EMP (elektromágneses pulzushullám) vagy komoly napfolttevékenység).

3.) Kisebb összegű tételek egymás közti rendezésére, vagy épp egy korlátozott, magánszemélyek közti minigazdaság működtetésére.

A fizikai pénz mint árucikk

Mivel többé már nem számít törvényes fizetőeszköznek, így a fizikai pénz is éppen olyan státuszba kerülne, mint az arany vagy más árucikkek. Így tehát ha valaki fizikai pénzre váltja az elektronikus pénzét, vagy vissza, akkor ugyanúgy meg kell fizetnie a 10%-os tranzakciós adót, mint ahogyan bármilyen más árucikk eladása vagy vásárlása esetén is.

A fizikai pénz mint adómentes csereeszköz

Magánszemélyek egymás között adómentesen csereberélhetnek bármit; borravalót adhatnak és ajándékokat, kártalaníthatják egymást, még egy korlátozott minigazdaságot is működtethetnek, szabadon csereberélve akár aranyat is ezüstért vagy ezüstöt papírpénzért.

A bartertranzakciókat mindössze két, könnyen betartatható törvény szabályozná. Először is, barteralapú szerződések nem vihetőek bíróságra. Másodszor, a már elég jelentős méretű és értékű (bizonyos határértéket meghaladó) barterügyleteket lebonyolító, széles körben ismertté vált személyek lehetőséget kapnának arra, hogy regisztrálhassák a tevékenységüket hivatalos üzletként, és használhassanak elektronikus pénzt (annak a tranzakciós adójával együtt). És bár a továbbiakban már akkor is adóköteles lesz a tevékenységük, ha ezzel a lehetőséggel nem kívánnak élni, de visszamenőlegesen nem lesznek megadóztatva a korábbi forgalmuk után. E két szabály eredményeképp legálissá válna a már többször említett magánszemélyek közti minigazdaság, és jobban meg is erősödhetne az egymásban megbízó emberek között – viszont mégsem nőne akkorára, hogy már komolyan veszélyeztethesse az elektronikus pénz rendszerét (és annak a tíz százalékos tranzakciós adóját).

Tovább korlátozná a fizikai pénz használatát a beszerzésének és a tőle való megszabadulásnak a költsége is. Ha például egy munkaadó saját használatra vásárol magának fizikai készpénzt elektronikus pénzen, akkor egyben automatikusan megfizeti érte a 10%-os tranzakciós adót is. Majd miután fizikai pénzben kifizette az egyik alkalmazottját, aki aztán újra elektronikus pénzre váltja azt, újból kifizetésre kerül a 10%-os tranzakciós adó, csak ezúttal az alkalmazott által. Míg ha a munkáltató már eleve elektronikus pénzben fizetett volna az alkalmazottjának, úgy kettő helyett csak egyszeri alkalommal kellett volna megfizetni a tranzakciós adót.

Ezért lenne szükség tehát a cserekereskedelmet korlátozó szabályokra: hogy ne duzzadjon túl nagyra a magánszemélyek közti minigazdaság és az abbeli, fizikai pénzre épülő üzletek és vállalkozások.

A papírpénz labirintusa

A papírpénz nemzeti Bitcoin-rendszerben való mozgása eléggé bonyolult lehet ugyan, de szerencsére a komplexitás nagy része a színfalak mögött zajlana:

1.) Vegyük újra a fent említett 100$-os példát, csak épp ezúttal fizikai pénzben megfizetve. Ha ez egy ilyen fizetséget is elfogadó boltban kerül kifizetésre, úgy ez a fizikai 100$ a szóban forgó bolt árukészletének részévé válik, a bolt pedig 10$ tranzakciós adóval tartozik az államnak. A régi rendszerben a bolt befizetné a pénzt egy bankba, általában egy napon belül. Mivel azonban bankok nincsenek többé, így a bolt eladhatja a fizikai pénzt egy másik vásárlónak vagy egy másik boltnak, és így máris levonásra kerülhet az összegből a 10$-os tartozás az állam felé.

Ha a bevételként megjelenő 100$ fizikai pénzt a bolt nem adja tovább egy héten belül, úgy feltételezni fogják róla, hogy már nem árucikként, hanem ténylegesen pénzként való használat céljából vásárolja fel a fizikai pénzt, és ezzel ismét kiteszi magát a tranzakciós adónak. Mivel azonban a bolt már tartozik 10$-ral az államnak a fizikai pénz eredeti átvétele után, így most mindkét adó a bolt számlájáról kerülne begyűjtésre. Az üzletek által átvett és továbbadott fizikai pénz mennyiségét automatikusan nyomon lehet követni (amennyiben minden rendszert előírásszerűen telepítenek és használnak), és így magát az adóbegyűjtést is automatizálni.

2.) Egy vásárló vásárol 100$ fizikai pénzt egy boltban, elektronikus pénzen. Ez 111$-ba kerülne, mivel 11$ (a 111$ 10%-a) az államot illeti, a 100$ pedig a boltot. Ha azonban a bolt már tartozik 10$-ral az államnak a fizikai pénz eredeti átvételéért, akkor csak 90$-t kap meg ténylegesen.

3.) Egy vásárló elad 100$ fizikai pénzt egy boltnak; a bolt átutal 90$-t az illető elektronikus egyenlegére. A 100$ fizikai pénz a bolt árukészletének részévé válik, és így a bolt 10$ tranzakciós adóval tartozik az államnak, amint az a fenti, 1.) pontban is kifejtésre került.

4.) Valaki elad 100$ fizikai pénzt valaki másnak elektronikus pénzért cserébe. A tranzakciót egy mobilon vagy egy számítógépen – és persze a neten – keresztül bonyolítják le. Az elektronikus pénzben megállapított vételár határozza meg, hogyan oszlik el a tranzakciós adó a vásárló és az eladó között. Ha például 105$-ban egyeznek meg, akkor az állam 10,50$-t kap (a 105$ 10%-át), az eladó pedig 94,50$-t. Ha tehát valaki fizikai pénzt szeretne adni vagy venni (elektronikus pénzért cserébe), úgy valószínűleg jobban jár, ha egy másik magánszeméllyel intézi az üzletet, mivel ha üzlethez fordulna, akkor mindig ő maga fizetné meg a tranzakciós adó teljes összegét. Mi több, magánszemélyek egymás között árukra és szolgáltatásokra is cserélhetik a fizikai pénzt, és ez után semmiféle adót nem kell fizetniük.

A fizikai pénzkészlet fenntartása

A fizikai pénzt elektronikus pénzre (és vissza) váltó vállalatok tevékenysége közszolgálatnak minősülne, és ezért állami támogatás is járna: a forgalmuk által termelt tranzakciós adó egy bizonyos százaléka. Hagyományos áruk és szolgáltatások eladása után keletkező tranzackiós adókból természetesen továbbra sem részesülnének. Magánszemélyek nem tarthatnak igényt ilyen részesedésre, csak vállalatok.

Fizikai pénz boltok közti átvitele adómentes lenne ugyan, viszont a tranzakciót kezdeményező bolt felszámíthat kezelési költséget a másiknak. Amint a fizikai pénz megérkezik egy boltba, nyomban az árukészlet részévé válik, és megindul az egyhetes visszaszámlálás, lásd a fentebbi 1.)-es példánál. Így tehát a boltok veszik át a bankok egykori pénzkezelő feladatait. A “raktárkészleten” lévő pénz könnyen mozgatható az egyes boltok között (a bankrendszerhez hasonlóan), a pénz-“raktárkészletet” pedig külön kezelnék a bolt (mint bank) saját pénzétől.

A fizikai pénzt kezelő legnagyobb magánkereskedők kezelési költség nélkül adhatják vagy vehetik azt át az államtól/-nak elektronikus pénzért cserébe, biztosítva így a fizikai pénz körforgását. Az állam által ily módon kezelt fizikai pénz szintén árukészletnek minősülne, vagyis nem lenne felhasználható az állami költségvetésben, állami kiadások fedezésére. Csak kicserélik a megviselt vagy sérült fizikai pénzt, de akár a névértéket is megváltoztathatják. Viszont az elektronikus pénz legkisebb egysége még akkor is egy cent maradhat, ha fizikai pénzben 1$-osnál kisebb már nem is lesz.

Az új gazdasági rendszer beindítása nyomán a forgalomban lévő fizikai pénz mennyisége nagy valószínűséggel jelentősen visszaesne az idő múlásával, és ugyanígy háttérbe szorulnának az azzal összefüggő barter-ügyletek is.

Forrás: Financial Sense

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.