576Gh/s-es bányagép a KnCMinertől

2013-10-12

Szerző: PR Newswire

ATLANTA és STOCKHOLM, 2013. okt. 9. /PRNewswire/ – Stockholm. Nagy visszhangot kapott nemrég a frissen indult, svéd illetőségű KnCMiner AB bejelentése, miszerint sikeresen elkészítették a világ első 28nm-es bitcoin-bányászeszközét, amely – nem meglepő módon – a leggyorsabb is egyben a kategóriájában. Múlt hétvégén nyilvánosság előtt is – a 2013-as, atlantai Crypto-Currency Con alkalmával – bemutatták bitcoin-bányász zászlóshajójukat, a Jupitert.

Jelen volt az eseményen Austin és Becky Craig friss házaspár is, akik azzal szereztek maguknak hírnevet, hogy megkísérlik házaséletük első 90 napját kizárólag bitcoinon leélni, és ebből egyben egy dokumentumfilmet is forgatnak. Vállalkozásuk már eddig is nagy érdeklődésre talált, és a média – köztük az NBC és a CNN – is felkapta őket. A film fő szponzora pedig nem más, mint a KnCMiner – és egyben egy Jupiter bányagépet is adományozott az ifjú párnak, vállalkozásuk sikerét (és ezáltal értelemszerűen egyben a bitcoin népszerűsítését is) elősegítendő.

Maga a Jupiter pedig valóban egy brutális erőmű, az eddig elkészült legdurvább bányagép a maga 576Gh/s-es teljesítményével – és bárki szabadon vehet belőle, akinek telik rá. Láthatólag azonban fizetőképes keresletből sincs hiány, mivel a gépek iránt már most is igen nagy az érdeklődés – ami persze nem is csoda, tekintve, hogy egy ilyen erőteljes hardverrel felvértezve az ember természetesen jóval nagyobb részt haraphat ki magának a rendszer üzemeltetéséből, és így lényegesen komolyabb bitcoinmennyiségeket is bányászhat ki egyben.

A plug and play működés természetesen már régóta alapelvárásnak számít, és a Jupiter ennek is megfelel. A tény pedig, hogy bárki szabadon vehet belőle, szintén elősegíti a bitcoin stabilitásának és védelmének további biztosítását. Szintén nagy előnye továbbá, hogy a rendkívüli teljesítménye mellett a felhasznált, jelenleg hozzáférhető legkisebb félvezető-lapkák felhasználásával rendkívül energiahatékony is a maga 1w/Gh/s fogyasztásával.

Kínál továbbá a KnCMiner hosztolást is a hardverjeihez a svédországi, kizárólag megújuló energiaforrásokból üzemeltetett létesítményeikben, biztosítva így az abszolút nullás szénlábnyomot. Emellett pedig, mint jelezték, további újdonságokat és meglepetéseket is tartogatnak még az elkövetkező hónapokra.

A KnCMinerről:

A KnCMiner a világ vezető csúcsteljesítményű kriptopénz-bányagép-specialistája, termékek és szolgáltatások terén egyaránt. Idén szeptember végére, ígéretüknek megfelelően, meg is kezdték a termékeik kiszállítását; mind az ASIC-ok, mind pedig a PCB-lapok kifogástalanul működtek (ezt egy kívülálló, harmadik fél is megerősítette a saját, független vizsgálatával9. A KnCMiner napjaink egyik leggyorsabban fejlődő vállalata a világ egyik leggyorsabban fejlődő iparágában.

KAPCSOLAT: press@kncminer.com , Johan Rilegard +46 70 824 8030

Média (logók, termékek, menedzserek, stb.): https://www.dropbox.com/sh/u5dzwgjl5qyn7g0/2k3BehcwVH

Eredeti forrás: KnCMiner AB

Forrás: PR Newswire

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.