Már környékezik a Bitcoint a tőzsdecápák
2011-08-12Szerző: Adrianne Jeffries
Komoly bitcoin-kereskedőket a legkönnyebben a jó öreg, 1988-as megalkotása óta alig valamit is változott egyszerű, tisztán szöveges IRC-n lehet találni, általában úgy éjfél körül, a témában zajló számos csevely bármelyikébe bekapcsolódva. A Bitcoin decentralizált, készpénzszerű fizetőrendszere májusban kapott először nagy nyilvánosságot, azóta pedig rendszeresen kap hideget-meleget mindenfelől.
Jól mutatja a bitcoin fejlődését a derivatívák megjelenésének ténye is. Bár a kereskedők eleinte meglehetősen ódzkodtak az új pénztől – és ezen nem segített a rendszer válságainak, a hackertámadásoknak és a technikai hibáknak a hosszú sora sem -, a két és fél éves fizetőeszköz most már láthatólag velünk is marad. Nem kevésbé kitartóak az iránta elkötelezett befektetők sem, akik a kezdeti szimpla adásvételektől mára már egészen opciókig és határidős ügyletekig fejlődtek.
Egy vasárnap éjszaka a “professzionális kereskedelemnek” szentelt #bitcoin-pitbe betérve meglepően sok Wall Street-i profira bukkantunk, köztük az eredeti nevét ugyan elhallgató, de hivatása valóságosságát egy másnapi, a Credit Suisse egy üres konferenciaterméből indított hívással igazoló “Bill”-re, aki épp nem kevesebb, mint 400 bitcoinon adott túl azzal a szándékkal, hogy másnap reggel visszavásárolja őket. Mivel a harmadik legnagyobb bitcoin-váltó, a Bitomat nemrég törölte le véletlenül a 17.000 BTC-s tartaléka tárca-fájlját, a MyBitcoin pedig legalábbis kétes keretek között került bajba, Bill úgy gondolta, megfelelő lesz az árfolyam.
“A Bitcoin most olyan, mint amilyen a Wall Street volt 15-20 éve, amikor beléptem oda” – mondta. – “Szétszórt piacok, széles terítés, manipulációk… a kereskedelem kőkorszaka.”
A legnagyobb bitcoin-váltók eddig megmaradtak az adásvételnél, korlátozva így a kereskedők fogadási lehetőségeit a jövőre nézve, és lényegesen mérsékelve az egésznek a szórakoztató jellegét. “Nem csinálhat az ember eladási stopot, nem shortolhat, és más kifinomultabb stratégiákat sem alkalmazhat” – foglalta össze Bill a helyzetet. Ennek ellenére azonban a Bitcoin igen sokat fejlődött azóta, hogy Bill 24 centes darabonkénti áron vásárolt magának 150 bitcoint december 24-én, az MtGox eredeti alapítójának Chase bankszámlájára utalva át a pénzét. Mára az MtGox a legnagyobb bitcoin-váltóvá nőtte ki magát, és nemrégiben több, mint 20.000 bitcoinos forgalmat bonyolított le egy nap alatt, egyenként 13,1$-os áron – ami így összesen mintegy 290.000$ értéket jelent. Támogatnak számos elektromos fizetési formát éppúgy, ahogy csekkes befizetést, európai, nemzetköi és belföldi utalásokat – és persze készpénzt is.
Mindeközben pedig természetesen egyre szaporodnak nem csak a dolláros, de az eurós, jenes, sőt, még a csilei pezós kereskedést lehetővé tevő váltók is. Nemrég indult be például a Citigroup ex-elnökhelyettese által alapított Ruxum, valamint a valós, fizikai irodával (Atlantában) is rendelkező CampBX – és mindez még csak a kezdet. Már a frissen induló bitcoinos vállakozásoknak is van saját tőzsdéjük, ahol bitcoinban kereskedhetnek részvényeikkel – ez a Global Bitcoin Stock Exchange. Vannak zálogszolgáltatók is bitcoin-kereskedők részére, bár ezeknél a minősítőintézeteket egyelőre a felhasználók visszajelzései helyettesítik. Vannak közvetítő-közvetítők, így például a frissen indult, new yorki székhelyű BitInstant, mely kereskedőknek nyújt hitelt annak érdekében, hogy mihamarabb lebonyolíthassák az üzleteiket.
Míg a Bitcoin fejlődésének első fázisát az új technológiák iránt rajongó geekek és a hackerek uralták, addig a második alakítását már egyre inkább az új piacok iránt rajongó pénzügyi profik kezdik a kezükbe venni.
“Pár hónapja eladtam egy putot a #bitcoin-otc-n” – mesélte Bill. A vevője attól tartott, hogy a BTC árfolyama egy héten belül egy dollár alá fog esni, azonban Bill biztos volt benne, hogy 6,50$ fölött marad, és neki lett igaza. “Begyűjtöttem a prémiumot, és soha nem került értéken belülre” – mondta, wall streeti szlenggel fejezve ki az opció nyereséges végrehajtását.
“Nagyon polarizált a tábor” – magyarázta. – “Minden tíz emberből, aki ismeri a projektet, öt úgy gondolja, hogy az meg fogja változtatni a világot, a másik öt pedig úgy, hogy az egész csak átverés vagy piramisjáték, és össze fog dőlni. Ezért mindkét tábor a saját várakozásainak megfelelő opciókereskedési lehetőséget akar.”
A japáni székhelyű MtGox és jó egy hónapos riválisa, a chilei illetőségű TradeHill egyaránt azt állítja, hogy a kisebb tőkéjűek megsegítésére tervezik a margin kereskedés, valamint a (biztosított) fogadások kapuját megnyitó opciók lehetőségének bevezetését is. A TradeHill társalapítója, Adam Strading előzőleg öt évet húzott le tanácsadóként a Wall Streeten, tanulmányozta az offshore befektetéseket, a derivatívákat, a hitelezést és a kockázatelemzést, most pedig a kvantitatív elemzői oklevele megszerzésére összpontosít. Elmondása szerint az egyik tanácsadó kollégájuk előzőleg az Interactive Brokers vezető szoftverfejlesztője volt, jelenleg is egy egész ország ügyeit kezeli a vállalatnál, személyesen kódolta a shortolás és a margin minden részletét, és még sok minden mást is.
Mi több, a TradeHillnek négy-öt olyan ügyfele is van, akik Strading szerint new yorki fedezeti alapokhoz kötődnek, és akik bonyolítottak le már 10.000$-os ügyleteket is. Az új fejlesztések révén így nekik is több lehetőségük lesz a hatékonyabb kereskedésre; például shortolhatnak majd, megfelelő ocpiók révén másfajta pozíciókat is elfoglalhatnak és kockáztathatnak… Strading szerint mindez egyszerűen csak fejlesztés kérdése, hogy minél jobban felzárkóztassák a rendszerük lehetőségeit a hagyományos tőzsdék megszokott lehetőségeihez.
Nemrégiben egy kis időre felbukkant a kifejezetten derivatívákhoz tervezett Bitoption is, de ezt aztán rövid úton le is vették újra a fejlesztők, hogy kiigazítsák benne a menet közben felfedezett bugokat. Az információbiztonsági háttértapasztalatokkal rendelkező Keyur Mithawala, a CampBX alapítója azonban meg van győződve róla, hogy az ő váltója kínál majd elsőként shortolási lehetőséget a közönségnek. Ezt a lehetőséget ugyanis – a margin kereskedéssel együtt – már a tesztidőszakukban is biztosították, de aztán induláskor deaktiválták, mert nem gyűlt össze hozzá elegendő betét. “Nem dicsekvésből, de mi ezt már megoldottuk, szóval az ember egyszerűen csak beírja az árat és a mennyiséget, és kész, ennyi volt” – összegezte.
A derivatívák beizzítása nyomán még sokkal több kereskedő is beléphet a piacra, akik közül sokan most is csak azt várják, hogy végre megjelenjenek a bitcoin áringadozásaiban is valamelyes biztonságot nyújtó forward ügyletek. Kérdéses azonban, hogy mennyire célszerű összetett pénzügyi eszközöket bevezetni egy teljesen szabályozatlan gazdasági környezetbe – figyelembe véve főleg a Bitomat közelmúltbeli, mintegy 222.700$ értékű bitcoint merő vétlenségből megsemmisítő ballépését. Erre a bostoni illetőségű bitcoin-rajongó szoftverfejlesztő, Alex Spitzer is csak annyit tudott mondani, hogy “Szent sz**, ez mekkora őrültség”, amikor az esetről faggattuk. “Ez olyan” – kezdte, – “mintha az otthoni számítógépemen állítanám fel a Bank of Americát, mad elfelejteném, nem készítenék róla biztonsági másolatot, és újraépíteném a gépemet. Ez a baj a netes dolgokkal: nagyon könnyen megoldható a profi megjelenés akkor is, ha a háttérben egyébként mindent kézileg huzaloztak és szigszalagoztak össze.”
Vásárlók, csak óvatosan. A bitcoin egyre több olyan kereskedőt is vonz, akik épp csak annyira felkészültek, hogy már veszélyesek legyenek. Az irodánktól nem messze fekvő Meze Grill, egy mediterrán étkezde nemrég bitcoint is elkzedett árulni az ízletes salátái és a tápláló finomságai mellett, így egy napon fogtuk magunkat, összedobtunk 90$-t a munkatársainkkal, felballagtunk az étkezdéhez, és vásároltunk 6 BTC-t vizsgálati célokra. Azt tanácsolták, hogy a MyBitcoint használjuk az üzlet lebonyolításához, és mi így is tettünk – amely népszerű bitcoin-“tárca” pedig másnapra egyetlen szó nélkül eltűnt a netről, és magával vitte a befektetésünket is.
Amikor választ keresve körülnéztünk a #bitcoin-otc chaten, valaki Nanotube néven azt írta, hogy “szerintem kereket oldottak a pénzzel”, de azért egy smileyval enyhítette a csapás erejét. A csatorna mellett Nanotube a személyes bitcoin-adásvételek legismertebb fórumán, a bitcoin-otc.comon is adminkodik. Elmondása szerint épp a pénzügyi Ph.D-jén dolgozik. Zárásként megjegyezte még azt is, hogy “Talán csak épp nyaralt a tulaj, amikor lerobbant az oldal… de a magam részéről inkább arra fogadnék, hogy az ott tárolt bitcoinok már nem kerülnek elő többet.” (A MyBitcoin saját állítása szerint megtámadták őket, és jelenleg is dolgoznak a károsultjaik pénzügyeinek helyreállításán. – a ford.)
Forrás: BetaBeat
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.