Már hashel az ASICMiner is
2013-02-18Szerző: Vitalik Buterin
Bejelentette az ASICMiner – a három legnagyobb ASIC-alapú bitcoin-bányászhardver-fejlesztő vállalat egyike – is, hogy beindították a chipjeiket. Tesztüzemben eddig 1,7 TH/s-os teljesítményt sikerült elérniük – és az Avalon után így másodikként rukkoltak elő működő ASIC-hardverrel. A harmadik versenyzőnek, a Butterfly Labs-nek így nem maradt már más, mint az utolsó hely.
Megjegyzendő azonban, hogy az előbb említett 1,7 TH/s-os teljesítmény aprócska hányada csupán a vállalat teljes hashkapacitásának, mivel további jelentéseik szerint az első teljes kötegük összteljesítménye a 12 TH/s-ot is meghaladja majd – ami épp csak egy kicsivel több, mint a fele az Avalon által kiszállításra kerülő hardverek kapacitásának. Nemsokára beüzemelik azonban a többi köteget is.
Két vetélytársával ellentétben azonban az ASICMiner nem hozza kereskedelmi forgalomba a bányagépeit, hanem minden hardverét megtartja magának és házon belül, saját használatra üzemelteti, a fejlesztési költségeket pedig a tavalyi év során kibocsátott részvényeikből befolyt pénzből finanszírozták. A részvényeket eredetileg az azóta már elfüstölt Global Bitcoin Stock Exchange-en bocsátották ki, az eljövendő bevételeik összesen 7,5%-át nyitva meg a befektetők előtt; a teljes vállalatuk értéke összesen 40.000 BTC-ben került megállapításra.
Az ajánlatuk óriási sikert aratott, napokon belül elkelt az összes részvényük. Gondot csak a GLBSE váratlan leállása okozott, aminek következtében az ASICMiner is számos befektetőjével veszítette el a kapcsolatot egészen addig, amíg decemberben végre meg nem kapták a részvényeseik adatbázisát a GLBSE-től. Mi több, egy közelebbről még eddig meg nem határozott alternatív platformon elvileg rövidesen beindulhat újra a részvénykereskedelem és az osztalékfizetés is.
A hálózat hashkapacitása jelen cikk írásának időpontjában 25 TH/s körül mozgott, ami arra utal, hogy az Avalon legtöbb ügyfele ekkor még nem kapta meg a hardverét. Amint azonban a gépek megérkeznek és beizzítják őket, és az ASICMiner is beindítja a saját gépeit, a hálózati hashráta várhatóan akár 40-50 TH/s-re is felszökhet. Ezzel együtt jó eséllyel kihullik majd a régi GPU-s bányászok egy része is, ahogy a bányászat nehézsége is alkalmazkodik majd a megnövekedett teljesítményhez.
Eleddig tehát minden tekintetben igen kiváló és örvendetes hónapnak bizonyult ez a február a bitcoin-bányászok számára; a váratlan árfolyam-fellendülésnek köszönhetően Jeff Garzik Avalon-bányagépe 9 nap alatt behozta az árát és ugyanennek köszönhetően immár úgy általában véve a bányászok számára is kifizetődőbbé vált újra az ipar, mint amilyen volt még a decemberi felezés előtt.
Mindeközben a Butterfly Labs is bejelentette, hogy a saját hardvereik is végre célegyenesbe értek. Mivel azonban ezen a piacon (is) rengeteg múlik az időzítésen, így az ő vásárlóik már nem húzhatnak hasznot ugyanabból a kurta, nagy lehetőségeket kínáló időszakból, amivel az Avalon és az ASICMiner megrendelői még élhettek. Valamelyest kompenzálja azonban ezt az a tény, hogy a Butterfly Labs leendő ügyfeleinek egy része akár 10-25%-os kedvezményt is kaphat a vásárlásából, ha elég korán adja le a megrendelését.
Emellett pedig az Avalon és az ASICMiner is dolgozik a második hardverkötegén; az ASICMinerét már jelenleg is gyártják; ennek az összteljesítménye várhatóan 50 TH/s lesz. Bár az ASIC-bányagép-piac még így is jóval lassabban látszik kibontakozni, mint ahogyan azt többen is előrevetítették közülünk, mégis úgy tűnik, hogy az elkövetkező két hónap során végre tömegével állhatnak már hadrendbe az új gépek.
Forrás: Bitcoin Magazine
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.