Kiberháború – avagy öregek és fiatalok

Szerző: John Spencer

Réges-rég, a Star Trek egyik epizódjában az Enterprise egy folyamatos belső konfliktusok dúlta bolygóra bukkant. A csavar mindössze annyi volt a történetben, hogy a hadakozó felek kölcsönösen féltették a fizikai infrastruktúrájukat egy tényleges háború pusztításaitól, ezért kormányzati szinten megegyeztek egymással afelől, hogy fizikai helyett virtuális háborút fognak folytatni. Az egyes virtuális csapások “halálos áldozatairól” “tömegpusztítási központok” vezettek nyilvántartást, és így ment a háború örökkön-örökké.

A maga idejében ez a történet alaposan megelőzte a földi valóságunkat, de persze a Star Trek saját világában nagyon is a helyén volt. Most pedig, sok-sok évvel később a saját valóságunk is felzárkózott erre a szintre: fizikai tömegpusztítás helyett nálunk is egyre inkább az áldozatok “Kafka-jellegű” “deszocializációjának” modellje kerül előtérbe (legalábbis a kevésbé brutális országokban); az analógia tehát itt is megállja a helyét.

A frontvonalak tehát egyre inkább átkerülnek a kibertérbe, de néha mégis lebomlanak ezek a pajzsok, és a virtuális konfliktusok “kiömlenek” és egészen érdekes módon devirtualizálódnak – avagy öltenek testet a valóságban is. A szembenálló felek természetesen a fiatalok és az öregek – és egyes esetekben, mint például az úgynevezett Arab Tavasz felkelései során igencsak igénybe veszik a hagyományosabb, véresebb eszközöket is.

Ahogy arra számíthattunk is, a kiberforradalmárok között éppúgy találhatóak mérsékeltek, ahogyan szélsőségesek is. A (h)a(c)ktivisták között (akik egy részével akár főiskolai oktatóként is találkozhatok) lehetnek akár az Anonymous, a PirateBay, a MegaUpload, a Wikileaks, a Uk-Uncut és a RightToWork tagjai is, a fegyvereik között pedig éppúgy megtalálható a Facebook és a Twitter, ahogyan a P2P, a BitTorrent, a BitCoin és a DDoS is.

Ellenfeleik – az MI6, a CIA, a Moszad és a 國家安全部 – az állami játékosok legnagyobb ágyúi, és valamilyen szinten az ő eszközeikhez sorolhatjuk a SOPA-t, az ACTA-t, a G-Cloudot és más hasonlókat is. Legfőbb fegyverük azonban a Megaupload esetében is demonstrált “tudjuk ám, hol laksz, kölyök, és ki is tudunk csinálni” jellegű megközelítés.

Leegyszerűsítve tehát mondhatjuk azt is, hogy egyetlen saját fityinggel sem rendelkező, nyílt forráskódú gerilla-P2P-technológiák csapnak össze bőségesen pénzelt és támogatott, központi vezérlésű szerveróriásokkal.

Kényelmes lenne persze csak legyinteni az ifjak szabadság-törekvéseire, mondván, hogy csak továbbra is zavartalanul akarnak csórni zenéket és videókat, de ezt majd úgyis kinövik, amint belépnek az adósrabszolgaságba… én azonban személy szerint úgy gondolom, hogy épp ellenkezőleg, még magasabb sebességbe fog kapcsolni a játszma, és ezt a meglátásomat erősíti három közelmúltbeli esemény is:

Először is, nemrégiben a Raspberry Pi-ról írtam egy cikket, méltatva annak az oktatásban és az ifjú elmék pallérozásában való felhasználási lehetőségeit – a lehetetlenül fiatal Mr. Kobeissi azonban valami egészen mást látott meg benne: egy hitelkártya-méretű szerver-platformot a saját fejlesztésű, Cryptocattel kódolt P2P kommunikációs szolgáltatásához. Zsarnokok, kezdhettek rettegni, mert nagyon is komolyan gondolja a dolgot.

Másodszor, tömegesen vonulnak vissza a nagyvállalatok – köztük a Tesco is – az állami gyakorlat/munkatapasztalat-programokból. Miért? Mert egyre ellenszenvesebb velük szemben a net. Illetve pontosabban a közösségi oldalakon morgolódnak rajtuk egyre többen az “ingyenmunka” miatt. Más szóval, a vállalatok egyszerűen megijedtek és elmenekültek – a kormány pedig “trockistáknak” nevezi az elégedetlenkedőket. Extrapoláljuk most ebből, hogy az ilyen jellegű nyomásgyakorlás milyen hatással lehet az említett vállalatok eladásaira – és ezáltal bevételeire -, és máris tisztán láthatjuk, miért is járta át a hideglelés a fogyasztói világ óriásait.

Ja és talán szintén említésre érdemes, hogy az etikátlan foglalkoztatás hagyományos, egykor rettegett, de mára már nagyrészt erejüket vesztett ostorozói, a szakszervezetek deresedő fejű vezetői még nem is értették meg igazán, hogy pontosan mi is volt ez az egész.

Harmadszor, nemrégiben derült fény rá, hogy 2011 egy bizonyos időszakában nagyjából az irányíthatta a NASA szervereit, aki csak akarta – a NASA saját alkalmazottainak egyedüli kivételével.

Jómagam csak ez utóbbin nem lepődtem meg. Úgy látszik, még én sem tudtam igazán összehangolódni a korszellemmel. No és te…?

Meg minden más… (édesanyám kedvenc kifejezése)

A ’90-es évek végén egy nagy iskola ravasz és rátermett diákjait oktattam számítástechnikára, és így első kézből szerezhettem tapasztalatokat a kiberháborúról. A véres ütközetek egyik legfőbb tanulsága az volt, hogy nekünk, felnőtteknek, bármennyire felkészültek is voltunk, mégis mindig és folyamatosan alkalmazkodnunk kellett az egyre újabb kihívásokhoz, amiket a fiatalok állítottak elénk. Itt pedig az “alkalmazkodás” a kulcsszó.

Mert bár gyakran halljuk, hogy az “alkalmazkodókészség” jó dolog, de ez egyben azt a burkolt fenyegetést is magában foglalja, hogy “ha nem alkalmazkodsz, átgázolunk rajtad”. Itt azonban a legfontosabb dolog, amit fel kell ismerni, egyértelműen az, hogy a fiataloknak nem kell alkamazkodniuk, mivel ők maguk az újdonság.

Példának okáért, a fiataloknak nem kell úgy alkalmazkodniuk a megszorítások ezen új világához, ahogy nekünk – ők egyszerűen csak cselekszenek. Hogy pontosan hogyan és miként, az persze mindig a jövő zenéje, de a lényeg mégis az, hogy a világnak kell alkalmazkodnia az általuk diktált változásokhoz, vagy egyszerűen lehengerlik a status quo-t. Mindkettő túlságosan is ismerős.

A kulcsprobléma itt tehát az, hogy az alkalmazkodás folyamatos kényszere miatt a status quo folyamatos lépéshátrányban van a fiatalokkal szemben. Így tehát bármennyire is elmérgesedik még a jövőben a kiberháború, én akkor is mindig a fiatalok győzelmére fogok fogadni.

Nekik nem lesz szükségük egy USS Enterprise-ra, hogy megmentse őket.

Forrás: ComputerWorld UK

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.