Jelentős nagybefektetés a BitInstantnál

2011-12-14

Szerző: Adrianne Jeffries

Pontosan meg nem nevezett, de igen tekintélyesnek mondott összeget fektetett be a brooklyni székhelyű, a bitcoinos tranzakciók lebonyolítását ideiglenes hitel nyújtásával felturbózó BitInstantba egy kockázati tőkés. Charlie Shrem, a vállalat társalapítójának elmondása szerint a vállalatuk 15%-át adták el Roger Ver-nek, a nyugati part valószínűleg legnagyobb használt számítógépalkatrész-kereskedő oldala, a MemoryDealers vezérigazgatójának. Nem ismeretes, hogy a tokiói székhelyű Ver pontosan mekkora összeggel vásárolta be magát, de mindenesetre megtették a vállalat marketing-igazgatójának, valamint az ázsiai műveleteik fő koordinátorának. Bár eredetileg három-négy különböző befektetőben gondolkodtak, Ver egymaga felkínálta nekik egyben a teljes összeget, amire szükségük volt, és szeretett volna csatlakozni a csapatukhoz – ez pedig már valóban visszautasíthatatlan ajánlat volt számukra. A befektetés nyomán Shrem azonnal felvett még egy programozót és egy dizájnert is.

Szeptember-eleji indulása óta a BitInstant összesen több, mint félmillió dollár összértékű tranzakciót bonyolított le. Míg nélkülük egy, a különböző váltókhoz címzett tranzakció lebonyolítása akár napokba-hetekbe is beletelhetett, addig az ő befizetésellenőrzésüket követően mindkét félnek megelőlegezett ideiglenes gyorshitelük révén a felhasználók frissen befizetett pénze azonnal (másodperceken, de legrosszabb esetben is legfeljebb fél órán belül) megjelenhet a váltóbeli fiókjuk egyenlegén. A BitInstant jelenleg a Tradehill és az MtGox irányában biztosítja ezt a szolgáltatását.

Természetesen az e-kereskedelmi háttérrel rendelkező Shrem, valamint a projekt egyesült királyságbeli székhelyű technikai főnöke, Gareth Nelson a támogatásgyűjtés ideje alatt sem tétlenkedett; számos újabb fejlesztésen dolgoztak – egyebek mellett egy API-n is, mely várhatóan már önmagában is számos további érdekes projektet ihlethet a Bitcoin gyorsan fejlődő világában.

Mindemellett a BitInstant immár USD-s befizetéseket is engedélyez az MtGoxhoz, valós időben frissíti az ember rendeléseinek éppen aktuális helyzetét, támogat újabb fizetési eljárásokat, így például a Dwollát, a Liberty Reserve-öt és a Paxumot is (“11 másodperces rekordidővel a fizetéstől a Tradehill-egyenlegig”, jegyzik meg ennek kapcsán). Rövidesen pedig – talán már ezen a héten – öt nagy banknál is kínálnak majd készpénzes befizetési lehetőséget, azonnali PayPal-es pénzvisszavonást, valamint elkezdik kiszolgálni a VirWox.com-ot és a CryptoXchange.com-ot is.

Forrás: BETABEAT

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.