FPGA-k, ASIC-ok, rekorddöntés és a bányászat új kora

2012-06-27

Szerző: Vitalik Buterin

Nemrég fedte fel specializált bitcoin-bányász hardvercsaládjának legújabb tagját a Butterfly Labs, név szerint a Bitforce SC Single-t. Jelenleg is ők szállítják a bányászoknak a piacon elérhető legerőteljesebb és legköltséghatékonyabb bányászfelszerelés egy igen jelentős hányadát. Az aktuálisan legnépszerűbb, SHA256 Single termékük 832 megahash per másodperccel dolgozik (ami jelen körülmények között napi 3$ t jelent) – és ez mindössze 599$-ba kerül, de 719$-ért már GH/s-ben is lehet mérni a teljesítményt, ez pedig már a Bitcoin Wiki hardver-összehasonlító táblázatának legjobb FPGA-it is lekörözi. És bár áramfogyasztás tekintetében azért nem ez a leghatékonyabb, de még így is kellőképpen impresszív a maga 10 megahash per joule értékével (a ZTEX USB-FPGA modul azonban még ennél is jobb a maga 22-es értékével). Valójában azonban nem olyan jelentős a különbség; kilowattonkénti 10 centes áramár esetén az SHA256 által termelt bevétel mindössze 6,5%-át viszi el az áram. Az SC Single pedig még ennél is jobb lesz, amint megérkezik októberben; a maga 40 GH/s-es értékével a jelenlegi hálózati viszonyok mellett mindössze nyolc nap alatt behozná az árát (1299$, avagy 32$/GH/s).

A Butterfly Labs ASIC, vagyis alkalmazásspecifikus integrált áramkör-technológiával éri el ezt a fantasztikus teljesítményt. Egyszerűen fogalmazva mondhatnánk azt is, hogy az ASIC egyszerűen a következő lépés a bitcoin-bányászhardverek specializálódási folyamatában. Az első bányászok hagyományos számítógépeken, a gép általános célú, a nap mint nap használt alkalmazásainkat futtató CPU-ját használták bányászatra is – majd jöttek az alapvetően még mindig hagyományos (bár már valamelyest specializált) gépeket használó, de már GPU-val dolgozó bányászok (a GPU-t eleve arra tervezték, hogy többmillió, nagyon hasonló jellegű számítást végezzenek el egyszerre, párhuzamosan és nagyon gyorsan, mivel a jó minőségű videólejátszáshoz és a modern, 3D-s játékok grafikájának vektorszámításaihoz ez kell – valamint a bitcoin-bányászathoz is). Aztán jöttek a felhasználás helyén programozható logikai kapumátrixok (FPGA-k); ezek lényegében alapkomponensekből összeállított logikai blokkokból felépített, utólag, konkrét feladatok hatékony elvégzésére programozható, egységek. A következő lépést pedig, a specializáció csúcsát a már említett, csak és kizárólag egyetlen egy bizonyos, jól meghatározott feladat elvégzésére tervezett ASIC-ok jelentik. Azonban még ezeknek is vannak fokozataik: az ún. strukturált ASIC-ok például az FPGA-khoz hasonlóan, szabványosított gyártóeljárással készülnek, de már maszkok alapján “programozzák” őket – míg a teljesen egyedi ASIC-okat kifejezetten az elvégzendő feladatra tervezik, le egészen az utolsó tranzisztorig. A Butterfly pedig azért tudta így lehagyni a jelenlegi vetélytársait, mert sikerült egy az egyben átugrania a strukturált ASIC-okat, és rögtön a “teljesen egyedi”-megközelítéssel alkotta meg az ASIC-jeit, miközben a bitcoin-bányászat úgy általában még mindig az FPGA-fázisban tart.

Persze nem fog örökké tartani ez a jelenlegi monopóliumuk, és idővel egyre többen állnak is majd át az ASIC-technológiára a teljesítményük növelése érdekében. Ennek következtében aztán jelentősen megugrik majd a hálózat hashkapacitása is, mivel a Butterfly SC-sorozatának legerősebb tervezett egysége, az SC Mini Rig már önmagában (tehát csak egyetlen egy ilyen egység) is eléri a jelenlegi hálózati hashkapacitás nem kevesebb, mint 8%-át, így csak a három legnagyobb bányásztársulás múlja felül a teljesítményét. És egy ilyen egység “mindössze” 30.000$-ba kerül.

Mérföldkövet jelent továbbá az SC Single a vezető bitcoinos fizetéskezelő, a Bitpay számára is, amely március óta exponenciális növekedést tapasztalt; a havonta lebonyolított tranzakcióvolumenük a márciusi 11.000$-os értékről 40.000$-ra ugrott áprilisban, majd 170.000$-ra májusban, ami kerekítve négyszeres növekedést jelent havi szinten. Most pedig, az SC Single érkezésével újabb rekordot döntöttek: 250.000$-os forgalmat bonyolítottak le mindössze egyetlen nap alatt. A világ 17 különböző országából érkeztek rendelések, Belgiumtól Orosz-, Finn- és Lengyelországon át egészen a Fülöp-szigetekig.

Anthony Gallippi, a Bitpay vezérigazgatója meggyőződéssel vallja, hogy a fizetőszolgáltatásuk a maga abszolút egyediségének köszönhetően továbbra is gyors növekedést fog produkálni, elvégre a BitPay-jel bármely netes kereskedő könnyen fogadhat fizetéseket a világ minden tájáról, azonnal, kockázatmentesen és biztonságban minden csalási kísérlettől – mindezt pedig egyetlen másik fizetéskezelő sem tudja biztosítani rajtuk kívül; sem a Mastercard, sem a PayPal, sem az American Express, csak ők. És bár persze a BitPay használata a 0,99%-os díjuk miatt azért még így is drágább, mintha valaki csak “a’la natur” használná a Bitcoint, ezért cserébe abszolút könnyen kezelhetőséget, automatikus pénzváltást, bankszámlára utalást és a bitcoin árfolyamingadozásaitól védő biztosítást is kínálnak a felhasználóiknak. Gallippi jelenleg a PayPalnél és a hitelkártya-vállalatoknál magukat így vagy úgy (pl. visszatérítés vagy személyazonosságlopás nyomán) megégetett kereskedőket célozza meg a Bitpayjel. És bár jelenleg a Bitpay magasan vezeti is a mezőnyt a vetélytársaival szemben piaci részesedés tekintetében, ez a jövőben még bőven változhat; nemrégiben például az MtGox is beindította a saját, “teljesen ingyenes” és nagyon könnyen kezelhető checkout-rendszerét. Ehhez mindössze egy szabvány MtGox-fiókra van szükség, és a checkout-gomb HTML-kódjának az ember weblapjára illesztésére, valamint a szerveroldali kód megfelelő szerkesztésére, hogy tudja kezelni a gomb által a sikeres fizetések nyomán küldött POST-kérelmeket. Érdekes lesz megfigyelni, hogy mekkora piaci részesedést tud majd meghódítani magának az MtGox ezzel az alternatívával.

Forrás: Bitcoin Magazine

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.