Feltámadt hamvaiból a Bitcoin

2011-12-27

Szerző: Zooko Wilcox-O’Hearn

Épp most küldtem egy levelet egy neves pénzügyi kriptográfus barátomnak, majd úgy döntöttem, közzéteszem itt és megosztom veletek is. Barátomat arra próbáltam rávenni, hogy maga is vegye ki aktívan a részét valamilyen bitcoinos projektből; a következő szavakkal igyekeztem bíztatni:

A bitcoin iránti ragyogó rajongásom mit sem halványult a legutóbbi eszmecserénk óta. Ha jól emlékszem, arra figyelmeztettél, hogy egy nagyobb sokk teljes krachot idézhet elő a piacon – amire pedig én azt feleltem, hogy kifejezetten remélem is, hogy a legválogatottabb katasztrófák és krachok érik majd a rendszert, hogy láthassuk, hogyan bírja a terhelést. Nos, ez a reményem igen hamar és igen látványosan valóra is vált: meghackelték az MtGoxot, két másik nagy szolgáltató lelépett a felhasználóik pénzével, trójaiak és jelszótalálgatók segítségével ellopták a forgalomban lévő összes bitcoin egy jelentős hányadát, az árfolyam 30$-ról 2$-ra zuhant és egymást érték a Bitcoint temető cikkek a népszerű sajtóban – legutóbb például a Wired-en. Imádtam! Nem is kívánhattam volna ennél jobb műsort.

Most pedig, látván, hogy a nyilvános, elosztott tranzakciónapló és vele együtt a rendszer teljes gazdasága is sikeresen átvészelte a viharokat, csak még lelkesebb vagyok, mint valaha – bár az továbbra is rejtély számomra, hogy mi adja az alapját ennek a gazdaságnak. Csak gyanakodni tudok a spekuláció és a fekete-/szürkepiac valamiféle keverékére. A nyilvános tranzakciónapló fennmaradása sokkal érthetőbb és egyértelműbb.

– kivonat a személyes levelemből

Láthatjátok tehát, hogy afféle ínyenc vagyok a kudarcok terén. De hogy tisztább legyen a szövegkörnyezet: a nyári lufi kipukkanását követően az árfolyam hónapokkal később, 2$-os mélységben fogott padlót, majd lassú, de stabil és kitartó emelkedésbe kezdett, újra elérve a 4$-os szintet is.

Félreértés ne essék, ezzel nem azt akarom jósolni, hogy az árfolyam tovább fog emelkedni, hanem csak azt mondom, hogy már önmagában az is bámulatos, hogy egyáltalán még mindig él és virul a bitcoin és hogy továbbra is kereskednek vele! Mindmáig egyetlen másik digitális pénzrendszer sem volt képes átvészelni egy ilyen kemény vesszőfutást.

Érdemes szemügyre venni továbbá a hálózat bányászgépeinek összesített hashkapacitását szemléltető grafikont is, amely szintén látványosan szemlélteti, hogy mennyire robusztus és ellenálló is a Bitcoin rendszere. Legmagasabb pontján az összesített hashkapacitás elérte a 15 terahash per másodpercet. Felteszem, hogy a bányászok aktivitása most egy darabig közelről követi majd az árfolyam alakulását – mindaddig, amíg meg nem feleződik a blokkonkénti friss bitcoin-jutalom, vagy jelentősen meg nem nő a tranzakciók tömege és az értük járó tranzakciós díjak összege. Ebből pedig egyben azt is láthatjuk, hogy mennyibe is kerülne a hálózat betámadása.

Megint csak ne essék azonban félreértés, ez nem azt jelenti, hogy kicsapja az asztalra az ember a megfelelő összeget, és már a markában is tartja az egész rendszert. Ez csak a minimális belépő költség ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessen gondolkodni az ember egy érdemi támadás lehetőségében. Elvégre saját tétet is kell tenned a játszmában ahhoz, hogy beszállhass. Ráadásul abban sincs egyetértés – vagy mondhatnánk azt is, hogy széles körben vitatkoznak róla -, hogy pontosan mit is tehetne az ember akkor, ha valóban sikerülne a kezébe kaparintania a hálózat hashkapacitásának több, mint a felét.

Saját véleményem szerint nem túl sokat azon túl, hogy értelemszerűen a többség birtokosa szerezhetné meg a frissen kibocsátott érmék többségét is. Amiből azonban az is következik, hogy nem is érdemes “támadásban” gondolkodni, mivel sokkal jobban jár az ember akkor, ha teljesen szabályszerű bányászatra fordítja a felhalmozott óriási hashkapacitását. Bár azért ebben én sem vagyok teljesen biztos.

Forrás: Google+

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.