Eszmeiségek a Bitcoin körül: Mutualizmus

A mutualizmus az anarchia egy, a megcélzott új társadalom kialakításának kérdését a lehető legevolucionistább módon megközelítő válfaja, melynek gyökerei a francia P.J. Proudhonig és az amerikai Josiah Warrenig nyúlnak vissza. A mutualizmus kihangsúlyozza, hogy az alternatív társadalmi szerveződés alapjait mindenféleképp békés úton kell lefektetni a fennálló társadalmi keretek között, addig erősítve az új szerveződéseket, amíg azok teljesen meg nem érnek a fennálló állami rendszer leváltására. Paul Goodman szavaival élve, “A szabad társadalom nem egyenlő azzal, hogy a “régi rendet” egyszerűen lecseréljük egy “új rendre”. A szabad társadalmat a szabad cselekvés szféráinak fokozatos kiterjesztése hozza létre akkor, amikor már azok fedik le a társadalmi élet nagyobbik részét.”

Ezekkel az elképzelésekkel általában egyetértenek – jobban vagy kevésbé – más anarchisták, valamint a libertariánus baloldaliak is; közös célunk – függetlenül attól, hogy “duális hatalomnak”, “társadalmi ellenhatalomnak” vagy “ellengazdaságnak” nevezzük-e épp – az alternatív társadalmi intézmények kialakítása. Csak épp az evolucionista elvű mutualista felfogásban ezek kiemelten fontos szerephez jutnak.

A mutualizmus az anarchizmus egy nem-kollektivista ágazatát képviseli. Támogatjuk ugyan a demokratikus kontrollt olyan esetekben, amikor kollektív választ kell adni az éppen felmerülő termelési vagy más kooperatív jellegű kérdésekre, de pusztán önmagában és önmagáért nem támogatjuk a kollektivizmus eszményét. Nem ellenezzük sem a pénzt, mint olyat, sem pedig a cserekereskedelmet. Hiszünk a magántulajdonban is – mindaddig, amíg az valóban személyes birtokláson és használaton alapul. Célunk egy kényszer- és erőszakmentes tranzakciókon, önkéntes együttműködésen, szabad cserekereskedelmen vagy kölcsönös segítségnyújtáson alapuló társadalom kiépítése. A termelők munkájának egymás közti cseréje lebonyolításának értelmében vett “piac” mélységesen emberi és felszabadító eszmény, amit ennek megfelelően teljes mértékben támogatunk is. Amit ellenzünk és elutasítunk, az a hagyományos értelemben vett, az állami kapitalizmus által kifacsart és megrontott piacfelfogás.

Végső célunk egy olyan társadalom felépítése, melynek a gazdasága a termelők egymás közti szabadpiaci cserekereskedelmére épül, és amelyben a termelést nagyrészt egyéni vállalkozó iparosok és földművesek, kisebb termelőszövetkezetek, valamint a munkások és a fogyasztók saját maguk által irányított nagy vállalkozásai végzik. És még ha meg is marad valamilyen mértékben a bérmunka intézménye (ami több, mint valószínű, ha nem nyomjuk el erőszakkal), az állami előjogok semlegesítésével akkor is megvalósíthatjuk a termelők természetes fizetését, ami – Benjamin Tucker szavaival élve – nem más, mint a termelt árujuk teljes egésze.

Szabadpiaci elkötelezettségük miatt a mutualisták időnként összetűzésbe kerülnek azokkal, akiket esztétikailag vonz a kollektivizmus, vagy akik szitokszóként használják a “burzsoá” kifejezést. Azonban éppen ezek az egyesek által megvetett burzsoá hajlamaink révén kerülhettünk az amerikai radikalizmus/populizmus fősodrába, és válhattunk relevánssá az átlagos dolgozó amerikaiak számára is. A legtöbben bizalmatlanok a munkájukat és a közösségeiket irányító bürokratikus szervezetekkel szemben, és jobban bele akarnak szólni az őket is érintő döntésekbe. Nyitottak ugyan a jelenlegi rendszer decentralizált, alulról felfelé építkező alternatívái iránt, de nem támogatják egy ortodox, CNT-stílusú szindikalizmus kiépítését.

A mutualizmus nem “reformer”, mivel ezt a kifejezést általában a militánsabb anarchisták használják pejoratív értelemben, de nem is feltétlenül pacifista annak ellenére sem, hogy sok mutualista valóban pacifista is egyben. A reformerség meghatározásához nem az új társadalom felépítésének eszközeit vagy az építkezés sebességét kellene alapul venni, hanem a végcél természetét. Aki tehát megelégedne már a kapitalizmus vagy az államiság egy gyengédebb, emberarcúbb változatával is, amely azonban még így is egyértelműen állami kapitalizmus marad, az reformer – míg aki bármilyen ütemben vagy sebességgel is, de végső soron teljes egészében le akarja cserélni az állami kapitalizmust valami egészen másra, az nem reformer.

A “békés cselekvés” esetünkben egész egyszerűen annyit tesz, hogy nem provokáljuk ki szánt szándékkal az állami elnyomást, hanem inkább mindent megteszünk annak érdekében, hogy – a Wobbly-szlogennel élve – “a régi keretein belül építsük ki az új társadalom szerkezetét” anélkül, hogy megpróbálnánk erőszakkal összetörni ezeket a jelenleg fennálló kereteket. Ha azonban az állam ennek ellenére is megpróbálja elnyomás útján semlegesíteni vagy lebontani mindazt, amit eddig felépítettünk az új társadalom intézményeiből, akkor természetesen ellenállunk neki. A forradalmi cselekvésnek azonban minden esetben meg kell felelnie két fő kritériumnak: 1.) erős társadalmi támogatottsággal kell rendelkeznie, és 2.) egészen addig nem kerülhet rá sor, amíg a fennálló társadalmi rend keretein belül zajló építkezés el nem érte a legeslegvégső, még lehetséges határait.

Forrás: Mutualist.Org

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.