Előjáték a Bitcoin törvényi szabályozásához

Szerző: Irdial

Nyilvánvaló, hogy az állam nem fog csak úgy, szép csendben eloldalogni, és hagyni, hogy az emberek szabadon élhessenek; továbbra is szükéségét érzik ama látszat fenntartásának, miszerint az általuk kormányzottak beleegyezésével és támogatásával kormányoznak. Ezért tehát magától értetődően jogi össztűz alá fognak venni minden számukra fenyegető technológiát – miután ráuszították a médiát, botrányt kavartak körülötte és “valós példákat” komponáltak az ártalmassága bizonyítására.

A Bitcoin valóban komolyan megnehezítheti az emberek pénzének állami lenyúlását. Elvégre eleve arra tervezték, hogy megvédje és biztosítsa a felhasználói magánszféráját. Ha a Bitcoin és a hozzá hasonló rendszerek széles körben elterjednek – akár ugyanannyira, mint maga az internet -, úgy a pénzügyi tranzakciók teljesen kikerülhetnek az állami ellenőrzés, beleszólás és lenyúlás hatásköre alól.

Ellentétben például az emailekkel, melyeket az állam folyamatos megfigyelés alatt tart – nyíltan és titokban is, pedig ennek is minden további nélkül elejét lehetne venni a mailek kódolásával. Az ehhez szükséges eszközök már több, mint egy évtizede adottak, ingyenesek és könnyen is használhatóak, de mindmáig nem terjedtek el. Míg ha kezdettől fogva beépítették volna a kódolást az email rendszerébe, úgy ott is a biztonságos magánszféra lenne az alapbeállítás.

A Bitcoint kezdettől fogva így fejlesztik. A rendszer valamennyi felhasználójának tudomásul kell vennie, hogy a tranzakciói alapbeállítás szerint védettek. Itt nem fognak megismétlődni az email biztonsági és egyéb problémái. Ha pedig a Bitcoin is éppúgy elterjed, ahogyan az email, akkor máris egy jelentős lépést tettünk az univerzális, a világ minden emberének kijáró valódi szabadság felé.

Ha az állam fenyegetve érzi magát az új technológiák által, úgy gondosan teremt magának lehetőséget arra, hogy jogi úton megtámadja azt – például egy valós vagy megrendezett válsággal, vagy épp az értelmiségi hívei által indított elméleti offenzívával. Utóbbira jó példa John Villasenor Cody Monk és Christopher Bronk írása, a “Shadowy Figures: Tracking Illicit Financial Transactions in the Murky World of Digital Currencies, Peer-to-Peer Networks, and Mobile Device Payments” (= Sötét alakok: Az illegális pénzügyi tranzakciók nyomon követése a digitális pénzek, P2P-hálózatok és mobilfizetések ködös világában).

Ez az írás abból indul ki, hogy az államnak joga van az emberek irányítására és meglopására, valamint arra, hogy jogi úton meghatározza, pontosan mi is számít pénznek és mi nem – továbbá be is tilthatja minden tranzakciós eszköz használatát az általa kibocsátott pénzen kívül. Röviden, adottnak veszi az államot és annak a hatalmát – ami persze nem is meglepő, tekintve, hogy az állam szövetségeseitől származik; olyan emberektől, akik, Murray Rothbard szavaival, “valamit valamiért”-alapon szövetkeztek az állammal: cserébe azért, hogy terjesztik és megerősítik a tömegek körében azt az elképzelést, miszerint az állam és az uralkodói jók, bölcsek, néha akár egyesen isteniek, de legalábbis megkerülhetetlenek és semmiféle alternatívájuk sem képzelhető el, az állam beemeli őket az uralkodói elitbe, hatalmat, státuszt, presztízst és anyagi biztonságot ad nekik.

Lássuk az összefoglalót:

Szinte senki nem állítja azt, hogy az államnak ne lenne joga nyomon követni az olyan tevékenységekkel összefüggő digitális pénzügyi tranzakciókat, mint amilyen például a terrorizmus és az emberkereskedelem. Az azonban már igencsak kérdéses, hogy hogyan is lehetne megoldani az ennek kapcsán felmerülő óriási technikai és szervezési problémákat. Kétségkívül jelentős mértékű önszabályozásra, állam-ipar együttműködésre, valamint az állami ügynökségek technikai és kulturális átalakítására lesz szükség.

Ezzel szemben a valóság az, hogy nagyon is sokan állítják nem csak azt, hogy az államnak semmi joga nincs nyomon követni a digitális pénzügyi tranzakciókat, de még azt is, hogy az államnak egyáltalán nincsenek semmiféle jogai. Jogai csak az embereknek vannak. Az államnak (az amerikai rendszerű kormányzatnak) csak hatalmában állnak bizonyos dolgok – azok, amelyekkel az emberek felruházták azt egy gondosan megalkotott Alkotmány útján, tételesen felsorolva valamennyit és világosan körvonalazva mindnek a korlátait.

A “terrorizmus” és az “emberkereskedelem” klasszikus félelemkeltő párosa híven jelzi előre, hogy mit várhatunk a továbbiakban ettől a szedett-vedett irománytól. A terrorizmusra hivatkozva az állam mindenkinek a tranzakcióit nyomon követi, nem csak a terroristákét – bár az is igaz, hogy a definícójuk szerint lényegében mindenki terroristának számít, aki lélegzik. Az Egyesült Államok polgárainak millióit tiltják el csupán ezzel az egy ürüggyel a repüléstől. Mert terroristagyanúsak.

Ugyanerre hivatkozva rángatják le a nadrágot is 97 éves, kerekesszékes öregemberekről a reptéren, keresnek bombát csecsemők pelenkájában, és követelik meg a bankoktól, hogy minden, egy bizonyos összeget meghalodó tranzakciót jelentsenek. Senki, aki tisztában van a terrormegelőzés jelszava alatt kiépített állami megfigyelőrendszer kiterjedtségével, nem hiszi már el ezt a jelszót; ezek az intézkedések egyetlen és kizárólagos célja bizonyíthatóan a hétköznapi emberek minél teljeskörűbb ellenőrzése.

Az emberkereskedelem az árnyékboksz újabb szemléletes példája. Bármely épeszű emberkereskedő készpénzben várja el a fizetést. Ugyanezzel a műérvvel próbálták szabályozni a kriptográfia alkalmazását is a ’90-es években, mondván, hogy a terroristák steganográfia útján képekbe kódolt üzenetekkel kommunikálnak. Persze az egész csak egy hollywoodi film teljesen hamis sztorija volt, az az elképzelés pedig, hogy az emberkereskedők elfogadnának elektronikus fizetést ropogós euró- vagy dollárbankjegyek helyett, egyenesen abszurd. Bárki, aki akár csak futólag is belefondol ebbe, beláthatja, hogy ez az érvelés a digitális pénz törvényi szabályozása és ellenőrzése mellett a legjobb esetben is igen gyenge lábakon áll.

Az írás egyébként is bővelkedik a hibás érvekben:

Bár sokan sokféleképpen közelítik meg a digitális magánszféra kérdését, azt szinte senki nem állítja, hogy a digitális pénzügyi magánszférának ki kellene terjednie a terroristák, emberkereskedők vagy drogkartellek online pénzügyi tevékenységének védelmére is.

Lásd fent, valójában nagyon is sokan érvelnek a tiltás erkölcstelensége, valamint amellett, hogy az egész “drogellenes háború” egyetlen hatalmas botrány és teljes kudarc minden szinten.

Az a kijelentés pedig, miszerint “szinte senki nem állítja, hogy…”, ragyogó példája a “közvélekedésre hivatkozás” érvelési hibának. Bármely állítás vagy elképzelés valóságossága teljesen független attól, hogy hányan hisznek benne, és ebből következően az ezekre alapozott lépések sem lesznek feltétlenül igazolhatóak és jogosak.

Az állam például egyáltalán nem jogosult mindenki tranzakcióinak nyomon követésére és az olyan pénz- és árucserék szabotálására, amelyek senkit nem károsítanak meg. A tiltás tökéletes példája ennek.

Informális értékátvivő rendszerek már jóval a számítógépek és az internet kora előtt is léteztek (lásd pl. Hawala és hasonlók) – manapság azonban egyre aggályosabbá válnak a pénzmosás és a terrorszervezetek támogatása terén kínált lehetőségeik miatt.

Nem fogok külön kitérni az írás minden egyes terrorista- és emberkereskedő-árnyékbokszára.

Ami azonban a pénzmosást illeti, az nem több az állam figyelő tekintetét elkerülő tranzakciók eufemizálásánál. Alapvetően minden olyan tranzakció “pénzmosás” tehát, amit az állam nem kísérhet figyelemmel. Görögországban például törvény tiltja az 1.500€ feletti tranzakciók készpénzben való lebonyolítását akkor is, ha a pénzhez a tulajdonosa teljesen jogszerűen jutott hozzá, és teljesen törvényes célokra akarja felhasználni. Ebben az esetben tehát egyszerűen ennek az önkényesen meghúzott határnak az átlépése is pénzmosásnak számít.

Az írás szerzői azt állítják, hogy a digitális pénzrendszerek a beépített titkosítórendszerük miatt már eleve pénzmosórendszereknek számítanak, mivel megtagadják az államtól az ellenőrzés lehetőségét. Tipikusan állami, ésszerűtlen, kafkai érvelés ez abból a fajtából, amelyikkel az állam minden más erkölcstelen, zsákmányszerző törvényt és jogszabályt is megindokol, amihez csak kedve támad épp.

egy bizonyos, szándékosan “zajba” temetett gyanús tranzakció nyomon követése éppen olyan nehéz lehet, mint egy zsebtolvaj felkutatása egy zsúfolt piactéren; hiába tudjuk, hogy ott kell lennie valahol a tömegben, ha nincs hatékony lehetőségünk minden egyes jelenlévő átvizsgálására.

Érdekes, hogy a szerzők épp a zsebtolvaj-analógiával szemléltetik azt az esetet, amikor valaki a saját pénzéből ad valaki másnak egy névtelen hálózaton keresztül. Főleg, hogy az igazi zsebtolvaj természetesen maga az állam, nem pedig a saját ügyeiben eljáró, önkéntes magántranzakcióit lebonyolító ember.

1996-ban Douglas Johnson, belgyógyász, szabad estéiben belekezdett az e-gold szoftverének megírásába – egy olyan új, digitális pénz megalkotásába, amit bár nem egy állam bocsát ki, de ami mégis teljes, a világ különböző pontjain tárolt aranyfedezettel rendelkezik. 2001-re az e-goldnak már közel 300.000 felhasználója volt, a fiókjaik összesített értéke pedig megközelítőleg 16 millió dollárra rúgott.

Bárki, aki még ezek után is azt hiszi, hogy az állam nem a Bitcoin elleni offenzívához készíti elő terepet, csak áltatja magát. A terrorizmus mindenkire ráhúzható gúnyájával leállították már az olyan fizikai pénzek kibocsátóit is, mint például a Liberty Dollar, és természetesen nem hagyták szó nélkül az e-goldot sem. Pedig ott csak 16 millió dollárról volt szó.

“A Liberty Dollar érméinek és nemesfémeinek értékét mintegy 7 millió dollárra becsülik.” Mivel pedig a Bitcoin tízszer annyit ér, mint a NotHaus aranya, ezért biztos vagyok benne, hogy tízszer annyi puszító figyelmet is szentelnek neki szereett vezéreink.
[…]
Libertarian News

A Bitcoin még sokkal többet is ér dollárban, mint az e-gold és a Liberty Dollar együttvéve. Amellett decentralizált is, és egyetlen konkrét válalat sem áll mögötte – ellentétben az e-golddal és a Liberty Dollarral. Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy Monk és Bronk írását is ez a tény, valamint a Bitcoin további növekedésétől és erősödésétől való félelem ihlette. Ennek megfelelően természetesen széles körben olvastatják is majd az illetékes döntéshozókkal, akik a saját eszmeiségük és gondolkodásmódjuk keretein belül próbálják majd értelmezni a Bitcoint.

Felkészülhetünk rá tehát, hogy minden elképzelhető és elképzelhetetlen trükköt be fognak vetni a Bitcoin további fejlődésének hátráltatására. Tovább puffogtatják majd a terrorista-, ember- és drogkereskedő-petárdákat (lásd fentebb), és kétségkívül csak idő kérdése, hogy mikor húzzák elő a tarsolyból még a gyermekpornó és a pedofília vezényszavait is, hogy még jobban besározhassák a rendszert. Akit pedig a hisztériakeltés nem győz meg, annak a pénzügyi hírhálózatokon keresztül magyarázzák majd el, hogy mennyire káros és kerülendő is a Bitcoin. Logikát és észérveket persze egyik esetben sem alkalmaznak.

Míg az e-goldot valódi arany fedezte, addig a Bitcoin teljes egészében virtuális, és kizárólag a felhasználóinak a belé vetett bizalma fedezi. Ha bármely kormány meg is próbálna bezáratni a területén működő Bitcoin-szervereket, szinte bizonyosan azzal a hidraszerű jelenséggel lenne kénytelen szembesülni, hogy rövid időn belül még több újabb szerver bukkan föl és veszi át a lekapcsoltak helyét a világ többi részén. 2011. július 23-án megközelítőleg 6,9 millió bitcoin volt forgalomban, 13$-t is meghaladó árfolyammal, vagyis a 90 millió dollárt is meghaladó összértékkel.

Amivel el is érkeztünk a következő problémához, amire az írás nem tér ki: a Bitcoin nem pénz. Ez lesz az első ellenérv, amit bármely bitcoinnal kereskedő vállalat felhozhat a védelmére, ha letámadja a állam. Az E-Gold és a Liberty Dollar valóban pénz volt; ami azt illeti, még jobbak is, mint az USA hivatalos fizetőeszközének szerepét betöltő FED-bankjegyek.

Ezzel szemben azonban a Bitcoin nem pénz, hanem egy protokoll, mint amilyen például a TCPIP is. Feltételezem, hogy ez hathatós érvnek bizonyul majd, mert ha nem, akkor ennyi erővel a pénzügyi szabályozók bármilyen számlával igazolt áru vagy szolgáltatás újraeladását is szabályozhatnák pusztán azért, mert azok is pénz ellenében cserélnek gazdát.

Ha az állam illetékeseinek meglenne a magukhoz való eszük, akkor nem támadnák az ilyen szolgáltatásokat, hanem azonnal elfogadnák azokat jogszerű adófizetési eszközként. Így ugyanis biztosíthatnák, hogy bármi is történjék, és bármilyen rendszerek is bukkanjanak még fel a jövőben, ők mindenképp lefölözhessék a maguk hasznát mindből, gondoskodva a bevételeik folytonosságáról. Azzal azonban, hogy megpróbálják kiirtani a digitális pénzeket és továbbra is az értéktelen, inflálódó papírpénzeik használatára kényszerítenek mindenkit, csak maguk alatt vágják a fát, mivel így egyre kevesebb pénzt tudnak csak beszedni, ahogy egyre többen állnak át az értéktelen jegybanki pénzekről a digitális értékátvivő rendszerekre.

A Bitcoinnak egyetlen potenciális Achilles-sarka van, jelesül az, hogy a hálózat minden egyes szerverénél van egy másolat a hálózatban valaha is lebonyolított összes tranzakció jegyzőkönyvéről. Igen valószínű azonban, hogy a későbbi, fejlesztett verziókban ezt a hibát is kiküszöbölik majd, úgy osztva el a hálózatban a tranzakciók adatait, hogy sehol ne legyen róluk egy teljes jegyzék. Még olyan rendszereket is el lehet képzelni, ahol nem csak hogy elosztják, de úgy el is maszatolják az adatokat, hogy még az összes szerver összes információja birtokában se lehessen rekonstruálni a teljes tranzakciótörténetet.

Ezt mi magunk is régóta mondjuk: a Bitcoin, mint olyan, vagy befut, vagy nem, de ha nem, akkor biztosra vehetjük, hogy pillanatokon belül átveszi a helyét egy fejlettebb változata. Az egyik első kihívója a SolidCoin, amely a fejlesztői szerint sokkal jobb és hatékonyabb, és ezt nem is félnek nyíltan hirdetni róla.

Kisebb veszteségek bármilyen digitális rendszer megfelelő használata esetén is előfordulhatnak, de ez még nem tesz tönkre semmit. Ha egy digitális értékátvivő rendszer öszeomlik, és egy új veszi át a helyét, úgy az ember máris használhatja azt a meglévő pénze közvetítésére. A cserék lebonyolítását biztosító vállalatok tönkremehetnek, de pillanatokon belül újabbak veszik majd át a helyüket, mivel a szükséges szoftverek jelentős része nyílt forráskódú, így a digitális pénzgazdaság számos krachot is túlélhet, teljesen függetlenül attól, hogy pontosan mi is okozza azokat. A nagy távolságokon keresztüli olcsó tranzakciólebonyolítás lehetősége iránt ugyanis akkora a kereslet, hogy ennek az eszméje soha nem fog feledésbe merülni – okozzanak bármekkora átmeneti kényelmetlenséget és rövid távú veszteséget is az esetleges krachok.

Statisztikailag elkerülhetetlen, hogy a 2010-es év folyamán az M-PESÁn keresztül lebonyolított több, mint 300 millió, valamint a 2011-ben és azután még lebonyolítandó sokkal több tranzakció egy része illegális legyen. Ezek egy része pedig már az amerikai nemzetbiztonság és rendvédelem szempontjából is aggályos lehet.

Az írás bemutatja az M-PESÁt és annak robbanásszerű növekedését, majd kijelenti, hogy a rendszerben lebonyolított 300 millió tranzakció egy része “aggályos lehet az amerikai nemzetbiztonság és rendvédelem szempontjából”. Miközben az USA kormányán kívül ez az egész világon senki másnak nem okoz gondot – és ha Ron Paul lesz a következő elnök, akkor már az USA kormányának sem fog gondot okozni.

Amikor ezt olvassuk, jusson eszünkbe, hogy a “rendvédelmi aggály” tiltást jelent, valamint az üres “terrorellenes harc”-ra utal – és hogy mindkettő teljesen illegitim. E kettő hiányában pedig már egyáltalán semmi nem marad, ami aggodalomra adhatna okot a – legtöbb amerikai szempontjából – a “semmi közepén” tevékenykedő banknélküliek dolgai miatt. Ezek mesterségesen gerjesztett problémák, amelyeket minden értelmes ember elvből elutasít.

A 2008-as pénzügyi válság megmutatta, hogy az amerikai kormánynak a pénzügy és a kereskedelem felügyeletével és szabályozásával megbízott szerveinek igen tekintélyes vakfoltjai vannak. Kiderült az is, hogy a pénzügyi tevékenység felügyeletét gátló tényezők éppúgy lehetnek szervezetiek, ahogy technikaiak is. Ennek megfelelően a kibertérbeli illegális tranzakciók összetett kihívásaira való megfelelő válaszadáshoz szervezeti és technológiai lépéseket egyaránt kell tenniük a szabályozó, hírszerző és rendvédelmi testületeknek éppúgy, ahogyan a magánszektornak is.

Mindez persze nevetséges. A 2008-as pénzügyi válság okaival már akkor is tökéletesen tisztában voltak az osztrák gazdaságelmélet hívei, és többször is figyelmeztettek is rá jó előre, tévéműsorokban is. “Vakfoltok” csak Keynes híveinél voltak, valamint a FED szolgalelkű talpnyalóinál. Érdemes megfigyelni továbbá azt az apró mozzanatot is, hogy az állam apologétái valamilyen oknál fogva különös előszeretettel hivatkoznak a netes dolgokra “kibertér”-beliként akkor, ha azok épp nem tetszenek nekik, és “digitális”-ként akkor, amikor viszont igen.

Az amerikai kormány szervei meséket szőnek. Vegyük például a munkanélküliség mérését: a számokat kínos alapossággal kozmetikázzák, hogy minél alacsonyabbra gyúrhassák a végső összegeket. A Shadow Stats tényszerű adatokat prezentál; érdemes összevetni ezeket az állam politikai igényeihez igazított értékekkel.

Abszurd az az állítás is, miszerint a digitális pénzek megnehezítik a pontos számítást. Ha a pontos számítás annyira fontos lenne az államnak, akkor rávehetné például a FEDet arra, hogy hozza újra nyilvánosságra az “M3”-at, vagyis a forgalomban lévő összes dollár mérőszámát, és használhatna valós statisztikákat, amelyek nem hazudnak a gazdaság állapotáról. Mindez persze teljesen független attól a ténytől, hogy az államnak eleve nincs legitimitása ezeknek a számoknak a kezeléséhez és a társadalom manipulálásához.

A magánszektornak nem áll érdekében a termékei megnyomorítása pusztán azért, hogy az állam egy különbejáratú hátsó ajtón bármikor besurranhasson azokba, és hozzáférhessen a felhasználóik adataihoz. A magánszektor ilyen jellegű terhelése egyaránt árt az üzletnek, a haladásnak és a szabadságnak – és még csak nem is legitim.

A pénz mozgatásában érintett különböző ipari szektorok önszabályozásának előmozdításán túlmenően az amerikai kormánynak létre kellene hoznia egy átfogó ipari-kormányzati munkacsoportot, vagy kiterjesztenie egy már meglévő csoport hatáskörét a kibontakozó pénzügyi fenyegetésekre is.

A “pénzügyi fenyegetések” mesterséges problémáját ilyen intézkedésekkel nem lehet megoldani. Mivel a kliensek, a szerverek és a váltók szoftverei egyaránt nyílt forráskódúak, ezért ha bármelyiket megpróbálják megmérgezni, úgy egyből létre fognak hozni helyette egy új, tiszta rendszert. A SolidCoin tökéletes példa erre is: a fejlesztőinek több se kellett Gavin Anderssennek az első Bitcoin-konferencián elejtett megjegyzéseinél, és már jóval az állami bevatkozás előtt különváltak a Bitcointól.

Ha bármi módon megerősítést nyerne bármilyen rendvédelmi beavatkozás, vagy ha lezárulna a Bitcoin forráskódja, úgy a SolidCoin egyből hatalmas lendületet kapna. A digitális pénz szemszögéből az állam egy kártevő, amit meg kell kerülni. Ennek megfelelően az ilyen rendszerek manipulálására tett bármilyen kísérlet éppen olyan meddő, mint egy fizikusnak egy kvantumrészecske helyzetének és energiaszintjének egyidejű meghatározására irányuló kísérletei.

Low-tech, de hasznos megoldást jelenthetnek az MMT-ügymenetet (mobil-átutalás) lebonyolító helyiségeket megfigyelő digitális kép- és hangrögzítő rendszerek is, melyek mára már amúgyis megtalálhatóak mindenfelé, bankoktól boltokon át egészen taxikig. Egy jól megtervezett rendszerrel biztosítani lehetne, hogy készpént kizárólag olyan helyiségekben lehessen elfogadni, ahol mind az átadó, mind pedig az átvevő fél folyamatos videómegfigyelés alatt áll.

Újabb remek példa az állami gondolkodás természetére és az USA számos gondolkodáját fertőző amerikaellenességre. Mindenki bűnös, amíg az ártatlansága be nem bizonyosodik. Nincs jogod magánszférához. Teljes és tökéletes megfigyelőrendszerre van szükség. Minden pénzügyi tranzakció eleve gyanúsként kezelendő.

Érdemes vetni egy pillantást az említett példákra; még a taxik megfigyelését is helyénvalónak ítélik a pénzügyi magánszféra felszámolásának eszközeként. Ez már olyan messze van az amerikai álomtól, amilyen messzire csak kerülni lehet attól egyáltalán; értelmes ember nem akar olyan világban élni, amilyet ennek az írásnak a szerzői szükségesnek ítélnek. Ezért érik egymást mindenfelé a Bitcoinhoz, az E-goldhoz és a Liberty Dollarhoz hasonló rendszerek. Ha az állam valóban egy pozitív, legitim hatalom lenne, úgy senki nem érezné szükségét olyan pénzrendszerek kifejlesztésének, melyek kiemelik a pénzt az állam karmaiból. Mi több, ez valamelyes magyarázatot adhat arra is, hogy az emailt miért nem már eleve kódolással fejlesztették (túl azon, hogy a modern, gyors processzorok és a nyilvános kulcsú kriptográfia csak az email kifejlesztése után váltak elérhetővé): az 1960-as években még nem rendült meg alapjaiban az embereknek a kormányba vetett hite. Ma persze már alig bízik bárki is az államban – ehelyett rosszindulatú, romboló, gonosz hatalomnak tekintik.

Az Egyesült Államok nemzeti és pénzügyi biztonságának szavatolása szempontjából alapvető fontosságú a mai globális pénzügyi rendszer – mikrótól makróig, bahttól Bitcoinig – információáradatának áttekinthetővé tétele. Míg egykor egy svájci bankszámla, egy fantomcégnek utalt pénz, vagy, mint a moziban, egy 25.000$-nyi készpénzt tartalmazó papírzacskó jelentette a pénz titkos mozgatásának csúcsát, addig ma az internet és a mobiltelefon-hálózatok nagyban kibővített új, digitális sugárutakat teremtettek a tranzakciók titkos lebonyolítására.
Mivel pedig a digitális világ folyamatosan alakul és változik, bármely, egy adott pillanatban még működő megoldás is nagyon gyorsan elavulhat. A megfelelő együttműködési és szabályozási keretek, valamint a mai változatos és rugalmas pénzügyi tranzakciós környezethez alkalmazkodó technológiák kialakításával azonban az ipar és a kormány is hatékonyabban léphet fel a jelen illegális tranzakcióival szemben, és készülhet fel a jövőbeli kihívásokra is.

Az írás zárszava a vágyvezérelt gondolkodás szép példája – és egyben jól fel is adja a leckét az államnak. Valóban radikális fizolófiai alkalmazkodásra fognak kényszerülni akkor, ha továbbra is ellenőrizni kívánnak még bármit is egyáltalán.

Ennek a radikális változásnak részben arra is ki kell majd térnie, hogy pontosan miben is áll az Egyesült Államok “pénzügyi biztonsága”? Az USA az emberek nemzete, az emberek pénze pedig akkor van biztonságban, ha azt nem értékteleníti el folyamatosan a FED, és ha szinte ingyen utalhatnak belőle bárhova, könnyen és gyorsan. Miről is beszélünk?

Az igazi probléma itt abban áll, hogy a szerzők nem az Egyesült Államok állampolgárairól és az ő pénzügyi biztonságukról beszélnek, hanem az államról, a szövetségi kormányról, és annak a pénzügyi biztonságáról. Magyarul, kizárólag a szövetségi kormány adókivetési és -behajtási lehetőségeivel foglalkoznak.

A digitális pénzek és a P2P-tranzakciók közvetlen fenyegetést jelentenek a szövetségi kormányra és annak az adóztatási lehetőségeire. Ez az egyetlen olyan fenyegetés, ami valóban érdekli őket; az összes többi, amit felsorolnak, statisztikailag jelentéktelen azokhoz a dollár-ezermilliárdokhoz képest, amelyeknek az utolsó centig búcsút mondhatnának a kiteljesedett P2P-pénzek világában.

A tényleges terrorfenyegetettség statisztikai valószínűsége jóval alacsonyabb számos más hétköznapi, halálos kimenetelű baleseténél, kezdve a méhcsípésektől az anafilaxiás sokkon át az ételmérgezésig. És akkor még csak meg sem említettem az autóbaleseteket és a villámcsapásokat, az alkoholt és a gyógyszerekkel összefüggő haláleseteket, amelyek mind nagyságrendekkel gyakrabban fordulnak elő, mint a terrortámadások.

A jövő kibontakozását a terrorizmussal riogatva sem lehet megállítani. Ami pedig az emberkereskedelmet és a gyermekekkel szemben elkövetett atrocitásokat illeti a maguk szörnyű és elítélendő valóságában, azok szerencsére rendkívül ritkán előforduló esetek, amelyek miatt szintén nem szabad elpusztítani a vállalkozók és az alkotó szelleműek által kialakított új eszközöket, rendszereket és szabad társadalmakat.

Bármely, az emberi jogok felszámolására irányuló kísérlet eredendően embertelen, erkölcstelen és etikátlan, valamint illegitim is egyben. A 21. században élünk; minden eszköz, tudás, felkészültség és elszántság a rendelkezésünkre áll ama rendszerek kiépítéséhez, melyek végleg és visszavonhatatlanul megcáfolják az állam azon állítását, miszerint valaha is valóban szükség lett volna rá egyáltalán ahhoz, hogy minden simán működhessen. Az olyan digitális pénzek, mint a Bitcoin, csak egy e mozgalom eszközei közül; a forradalom Murray Rothbard, Lew Rockwell és Ron Paul írásai, valamint az ezen eszméket terjesztő elosztórendszerek nyomán bontakozik ki. A fentebbiekben idézett írás szerzői négyszemközt kétségkívül elismernék, hogy legszívesebben magát az internetet is örökre kikapcsoltatnák “az Egyesült Államok biztonságának” védelme érdekében. Éppen ez az ésszerűtlen és amerikaiatlan gondolkodásmód vezetett ota is, hogy Justin Raimondo FBI-megfigyelés alá kerülhetett pusztán azért, mert cikkeket ír.

Óriási tragédia, hogy amerikaiak tömegei feledkeztek meg róla teljesen, hogy miről is szólt eredetileg Amerika. E tragikus veszteségen kívül érdemes megfigyelni továbbá azt is, hogy az idézett írás nem a szegény “harmadik világbeliek” és a tőkéhez hozzáférni képtelen bankon kívüliek sorsa felett sajnálkozik, és nem is az új technológiák kifejlesztésével mérsékelhető emberi szenvedést tárja fel, hanem csak és kizárólag az állam önérdekét és annak a beszűkült helyi érdekeltségeit félti. (Amelyek maguk a kormány valós szerepének és feladatának, valamint az emberek jogainak alapvető félreértéséből fakadnak.)

E hibás érvek megcáfolása, az új rendszerek bármilyen éppen lehetséges mértékben való használatba vétele, valamint a szabadság eszményeinek terjesztése minden gondolkodó, szoftvert írni és futtatni képes ember felelőssége. Nem hagyhatjuk szó nélkül az ilyen elvakult állampárti érveléseket.

Szándékosan nem bocsátkoztam részletekbe az állam feleslegességére vonatkozó állításaim és az arra vonatkozó utalásaim elméleti hátterét illetően. Amennyiben az olvasó kíváncsi erre, úgy rá bízom, hogy keresse fel a Ludwig Von Mises Institute weboldalát, ahol kimerítő részletességgel tájékozódhat az állításaimat alátámasztó tények, bizonyítékok és más háttéranyagok felől – de jelen blog egyes posztjai is foglalkoznak e kérdés részleteivel. Lew Rockwell blogja is részletesen foglalkozik ezekkel az eszmékkel, hivatkozva egyebek mellett számos tudósra és filozófusra is. Ha pedig alapjaitól kezdve érdekel az egész téma, úgy ajánlom figyelmedbe Murray Rothbard (egyébként ingyenesen is hozzáférhető) “For a New Liberty” c. könyvét is. A pénz és annak az állami beavatkozások útján való közel teljes kivéreztetéséről pedig szintén Murray Rothbard “What has government done to our money” c. könyvéből tájékozódhatsz.

Ezekkel az eszközökkel felvértezve már könnyen megértheted és magadnak is bebizonyíthatod a jelen írásomban tett állításaim igazságát, valamint az idézett és megcáfolt másik írás végletes hamisságát.

Rajtad áll, hogy az itt kritizált másik írás által propagált erőszakos és zsaroló rendszert pártolod-e, vagy pedig az ezektől mentes emberi lények társadalmát. Ha békében szeretnél élni embertársaiddal, akkor érdemes elutasítanod a fentiekben idézett botrányos írás alapvetéseit és hibás érveit. Ha egyetértesz azokkal, akkor megállapíthatod magadról, hogy erőszakos ember vagy, aki támogatja az állami zsarnokságot és erőszakot, valamint az “a cél szentesíti az eszközt” eszmeiségét.

A libertariánusok képesek és hajlandóak is együttélni veled. Elutasítják az erőszakot, hiszen filozófiájuk alapvetése, hogy soha nem kezdeményezhetik erő alkalmazását senkivel szemben. Egyenesen a saját személyes filozófiád erkölcsiségének és etikai megalapozottságának tesztje és mércéje is lehet az, hogy képes vagy-e úgy együttélni másokkal, ahogyan a libertariánusok, vagy sem.

Sokan közületek, akik ezt olvassátok, hisznek a demokráciában. Szinonímnak tekintitek ezt a szót a “jóval”, az “igazságossal”, az “etikussal” és a “méltányossal”. Sajnos ezek egyike sem igaz, mivel a folyamatos erőszak és zsarolás nélkül a társadalmatok teljesen életképtelenné válna – és éppen ezért is van eleve bukásra ítélve.

Forrás: BLOGDIAL

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.