Egyre jobban érdeklődnek a befektetők a Bitcoinos vállalatok iránt
2011-09-01Szerző: TheFounder
A Bitcoin világának több nagyobb játékosa is beszámolt róla, hogy komolyan megnőtt irántuk az érdeklődés a kockázati tőke-vállalatok irányából, akik egyre kíváncsibbak és egyre többet akarnak megtudni róluk. Az egyik váltó (nevük elhallgatását kérő) tulajdonosainak elmondása szerint például csak a múlt héten vagy féltucat kockázati befektető érdeklődött a szolgáltatásaik részletei felől.
Mivel pedig még mindig szó szerint csak maroknyi jelentősebb játékos van az ökoszisztémában – így például az MtGox, a Flexcoin, a TradeHill és a CampBX -, ezért a fokozódó befektetői érdeklődés ennél is jobban összpontosulhat. (Az említett váltók között kakukktojás a Flexcoin, ami sokkal inkább egy afféle bitcoin-bankként működik, és megvan rá az esélye, hogy jelentősen megváltoztassa az emberek bitcoin-küldési és -fogadási szokásait.)
Bár az elmúlt hónapok során a rendszernek és a közösségnek is számos súlyos csapást, balesetet és célzott támadást kellett átvészelnie, biztonsági problémáktól kezdve árfolyamzuhanásig és -stagnálásig, egy san franciscói székhelyű kockázati befektető vállalat egyik (szintén névtelenségben maradni kívánó) vezetőjének elmondása szerint az a tény, hogy valóban át is vészelték mindezt (bármiféle külső segítség nélkül), bizonyítja, hogy a rendszer valóban életképes és megáll a saját lábán.
Az elmondottakból arra következtethetünk, hogy a befektetők nem egyszerűen csak egy új technológia képviselőiként kezelik a Bitcoinos vállalatokat, hanem sokkal inkább egyfajta eszközként is egyben, melynek segítségével más pénzeket és befektetési eszközöket mozgathatnak a neten keresztül – bár ezt sajnos nem voltak hajlandóak részletesebben kifejteni. Csak annyit mondtak, hogy “egy bitcoin-utalásnak nem kell feltétlenül csak és kizárólag bitcoinokról szólnia”.
És akkor most lehet tippelni, hogy vajon mit terveznek a befektetők a Bitcoinos vállalatokkal…?
Forrás: Tribble Ad Agency
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.