BTC árfolyama emelkedhet: a Fortune 500-as listán szereplő cégek közül hárman is a bitcoin mellett döntöttek

2014-06-08

bitcoin-300x225

Eseményekben gazdag volt az elmúlt hét a bitcoin rajongók számára. És most nem az elemzők és befektetők jóslataira gondolunk, hanem a Fortune 500 listáján szereplő nagyvállalatok bejelentéseire.

A tettek fontosabbak a szavaknál, és az elmúlt héten olyan gigavállalatok, mint az Apple, Dish vagy az Amazon bizonyították mindezt a bitcoinnal kapcsolatban.

Apple

Míg a vállalat fejlesztői konferenciája (WWDC) zajlott, addig néhányan azzal foglalkoztak, hogy az Apple fejlesztői irányelveit is módosítsák, lehetővé téve a digitális fizetőeszközök utalásait iOS applikációkon keresztül. A friss fejlesztések szerint a bitcoin pénztárcák már iPhone-on keresztül is elérhetőek lesznek.

Ismeretes, hogy a fejlesztői irányelvek frissítése előtt az Apple minden bitcoin pénztárca applikációtól elzárkózott, még az olyan nagy vállalatok pénztárca szoftvereitől is, mint a Blockchain.info, a Coinbase vagy a Gliph.

Az Apple-nek ez a korábbi elutasító álláspontja jelentős akadály volt a bitcoin széleskörű elterjedésében. A bitcoin egy egyedülálló technológia, amelynek segítségével az emberek bárhol a világon, és bármikor, közvetlenül intézhetnek utalásokat, de ezeket a tranzakciókat napjainkig nem engedélyezte az iPhone. Így az elutasító álláspont sokaktól vette el a kezdő lépés lehetőségét, hiszen a legtöbb nagyvállalat vezetői gárdája iPhone-t használ.

Az Apple elutasító álláspontja a bitcoin rajongókat is dühítette, mondván, hogy az szöges ellentettje a vállalat imidzsének, azaz az innovációs szemléletmódnak. Még egy kampány is indult azzal a céllal, hogy a bitcoin felhasználók keresztbe tegyenek az iPhone működésének úgy, hogy átállnak az Android-os készülékekre.

Úgy tűnik, az Apple észbe kapott, mielőtt korábbi negatív álláspontja tényleg tömeges elvándorláshoz vezetett volna. És mindez azt is jelenti, hogy a bitcoin infrastruktúrája már az iPhone felhasználókra is kiterjed. Mielőtt az Apple tiltani kezdte volna a Blockchain.info alkalmazását, már 120.000 felhasználó letöltötte azt. Szóval a korábbi tiltás visszavonása azt is jelezheti, hogy az Apple fényes jövőt lát a digitális fizetőeszközökben.

Dish

A Dish bejelentése szerint, még ebben az évben bevezeti a bitcoinos fizetési opció lehetőségét. Ez év januárjában az Overstock üzletlánc is bevezette a kriptopénzes fizetési lehetőséget, és a Dish mostani döntésével a TV óriás lesz a legnagyobb, bitcoint is elfogadó cég.

A Dish-nek előnye származott a nemzeti sajtó figyelméből, továbbá a bitcoin elfogadásának bejelentése is pozitív fényt vetett a márka megítélésére, így kiváló fejlesztők toborzása és a vállalatnál tartása nem jelent különösebb gondot a cégnek, ráadásul előfizetőinek is több megoldást tud biztosítani számláik rendezésére.

A Dish bejelentése nagymértékben hozzájárul a bitcoin széles körű legitimációjához. A TV óriás 27 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkezik, 14 millió előfizetője van, és 35.000 alkalmazottat foglalkoztat. Legutóbbi döntése, hogy bitcoinos fizetési opciót is elérhetővé teszi az előfizetinek, példaértékű lehet a kisebb vállalkozások számára is, és a nagyobb cégeket is arra sarkalhatja, hogy egy hasonló döntéssel ők is a reflektorfénybe kerüljenek.

Amazon

A vállalat azzal a bejelentésével került a figyelem középpontjába idén áprilisban, hogy nem tervezi a kriptopénzes fizetési opció bevezetését. Nem sokkal ezután (nagyjából négy hét elteltével) az Amazon mégis benyújtott egy szabadalmi kérelmet, amely kifejezetten hivatkozik a bitcoinra.

A szabadalom azért érdekes, mert az Overstock és a Dish bitcoin adoptációjától eltérő módon teszi lehetővé az új bevételi forrást, amely szintén a bitcoinból származik. A szabadalom lényege, hogy úgy fogad el költségtérítést egy szolgáltatásért, hogy a szolgáltatás nincs feltétlen folyószámlához rendelve.

Ez azt jelenti, hogy ha például egy személy, vagy egy program szeretne használni egy ghz-es processzort néhány óra erejéig, akkor az a személy, vagy program megteheti úgy, hogy az Amazonnak fizet a használatért, anélkül, hogy bajlódnia kellene a folyószámla megnyitásával.

Ez a szabadalom jól példázza, hogyan járulhat hozzá a bitcoin új üzleti modellek, bevételi források kidolgozásához, különösen a technológiai vállalatoknál. Valószínűleg más vállalatokat is arra ösztönöz majd a kriptopénz, hogy átgondolják, hogyan is tudnának profitálni a bitcoinból. Mindez pedig kétség kívül előrejelzi a bitcoin 2014-es árfolyamának emelkedését.

Szerző: David Smith
Forrás: benzinga.com