Bitcoinban fizeti az alkalmazottait az Internet Archive
2013-02-22Szerző: Vitalik Buterin
Bejelentette a netes közösség egyik legismertebb nonprofit szervezete, az Internet Archive, hogy szándékukban áll ezentúl bitcoinban utalni az alkalmazottaik fizetésének egy részét.
Önmagát az Internet Archive “nonprofit digitális könyvtár”ként jellemzi, amely “ingyenes és univerzális hozzáférést biztosít könyvekhez, filmekhez és zenékhez, valamint mintegy 267 milliárd archivált weboldalhoz”, leginkább pedig nem meglepő módon a két kulcsprojektjükről ismerik őket.
Ők üzemeltetik ugyanis egyrészt a Wayback Machine-t, mely által nem csak jelenleg is létező weboldalak régebbi mentéseit nézhetjük meg, hanem akár olyan oldalakat is, amelyek azóta már teljesen eltűntek a netről – vissza egészen 1996-ig.
Szintén nekik köszönhető egy, az oldalukról elérhető igen impresszív, több millió művet számláló videó-, zene-, hang- és szöveggyűjtemény is. Mindemellett pedig aktívan munkálkodnak régi irodalmi alkotások megőrzésén is: 5 országban szétszórt, összesen 23 szkennerközpontjuk van, amelyek ezer újabb könyvvel gyarapítják a gyűjteményt évente. Végül, de nem utolsósorban még egy sor más egyéb kisebb projektet is futtatnak, például egy NASA-képtárat.
Nem ők persze az egyetlen “nyílt forráskódú” könyvtár a színen – ott van például a Gutenberg projekt is -, de a legfontosabb szerepet mégis vitathatatlanul ők játsszák a közkinccsé vált könyvek megőrzésében a digitális (utó)kor számára. És bár az ezirányú erőfeszítésekből olyan nagyvállalatok is kiveszik a részüket, mint például a Google a Google Cache-sel és a Google Books-szal, mégis sokakat aggaszt, hogy mi történne akkor, ha túl sok fontos kultúrkincs fennmaradása függene csak egyetlen nagyvállalattól. Ezeknek nyújtja tehát kiváló alternatíváját az Internet Archive Wayback Machine-je és az Open Library projekt.
Még 2011 decemberében kezdtek először elfogadni bitcoinos adományokat. Brewster Kahle elmondása szerint épp kitettek egy bannert egy nagyobb adománygyűjtő kör beindítására, és elég sok emailt kaptak arra vonatkozóan, hogy jó lenne, ha elfogadnának bitcoint is. Ő pedig gondolta, egy próbát megérhet; vázolta az ötletet az elmondása szerint egyébként nem túl technikai irányultságú főadminisztrátoruknak, akivel letöltötték és kipróbálták a BitcoinQt-t, ami lassan bár, de működött. Azóta pedig már több, mint 5.600$-t gyűjtöttek össze bitcoinban.
Az Archive.org a világ 233. legnépszerűbb weboldala az Alexa rangsorolása szerint; a bitcoint is elfogadó szervezetek közül csak a Reddit és a WordPress előzi meg. Hasonló projektet csak egyetlen másik nonprofit szervezet hirdetett meg, jelesül a P2P Foundation, amely még tavaly márciusban jelentette be az alkalmazottai a bitcoinos fizetésére irányuló terveit. Persze nagy valószínűséggel sok bitcoin-specifikus szervezet is ugyanezt teszi már jó ideje, csak épp nem érezték szükségét, hogy ország-világ előtt kihirdessék ezt a tényállást.
Bizonyára sokan tudnak azonosulni a Bitcoin közösségéből Kahle telefonos interjúnk során adott válaszával arra a kérdésre, hogy miért is érdekli ennyire a bitcoin: “Mi itt az Internet Archive-nál alapvetően a net közösségének tekintjük magunkat. A szervezetünk a netnek köszönhetően létezhet egyáltalán, és maga a Bitcoin is a net szülötte. Szerintem ez egy fantasztikusan érdekes ötlet, és mivel mindannyian azon igyekszünk, hogy egy szebb, jobb jövőt építhessünk, hát miért ne próbálnánk ebből is kihozni a lehető legtöbbet?”
Egyben emlékeztetett azonban Kahle arra is, hogy az Internet Archive egy nonprofit szervezet, és mint ilyen, a szolgáltatásait csak folyamatos adomány-utánpótlással tudja biztosítani. Akik tehát szeretnék továbbra is biztosítani az egyre újabb tartalmak folyamatos digitalizálását és megőrzését, vagy akik egyszerűen csak szeretnék segíteni a fejlődésben és virágzásban a bitcoint (is) elfogadó szervezeteket, azok bátran adakozzanak a szervezet nyilvános címére, amelyet itt találhatnak meg, a weboldalukon (bár persze egyéb csatornákon is szívesen fogadják mindig az adományokat). Amennyiben elegendő támogatást kapnak e kezdeményezésük fenntartásához, úgy azzal újabb jelentős lépést tehetnek a bitcoin legitimálása felé, és talán más szervezeteknek vagy akár még üzleteknek is követendő példát mutathatnak.
Minél inkább bezárul a bitcoin áramlási lánca, bitcoin-felhasználótól üzletekhez és szervezetekhez (így például az Internet Archive-hoz) áramolva, majd onnan tovább azoknak az alkalmazottaihoz, azoktól pedig megint más bitcoinos üzletekhez anélkül, hogy akár csak egyszer is USD-re váltanák menet közben, annál közelebb kerül a bitcoin ahhoz, hogy valóban teljes értékű, önfenntartó pénzzé válhasson.
Forrás: Bitcoin Magazine
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.