Bitcoin-bányászat, kecskék, jótékonykodás

2012-12-23

Szerző: Todd Bishop

Több jót tehetsz a géped grafikai processzorának felhasználásával, mint gondolnád. A Seattle-i székhelyű, nevéhez híven különböző bitcoinos projektekkel foglalkozó CoinLab ugyanis módot talált arra, hogyan fordíthatjuk immár a GPU-ink üresjárati ciklusait is jótékony célokra – vagyis egész pontosan arra, hogy kecskéket adományozhassunk mélyszegénységben élő családoknak világszerte.

Igen, valódi kecskéket; nem, ez nem a FarmVille. Maga az alapelv elég egyszerű: szabványos bitcoin-bányászat. Ezt azonban most nem elsősorban azoknak célozták, akik már eddig is “az ipar” veteránjai voltak, hanem a gamerek széles tömegeinek, akiknek jó eséllyel van ugyan igen jó grafikai kártyájuk, viszont a bitcoinnal még eddig talán kevéssé foglalkoztak – amennyiben szeretnének azzal büszkélkedni, hogy nemes célokra fordítják a hardverük üresjárati idejét.

A Mike Koss és Peter Vessenes Seattle-i vállalkozók által alapított Coinlab eddig is dolgozott már játékfejlesztőkkel; a már egy ideje bejáratott, szabadon telepíthető szoftverük a már említett üresjárati bányászati lehetőségért cserébe a fejlesztők játékaiban felhasználható pontokkal és virtuális árucikkekkel jutalmazza a játékosokat. Most pedig, az ünnepi szezon jegyében közreadták ennek a szoftvernek a jótékonykodó változatát, a “Give a Goat”-ot (= “Adj egy kecskét”) is.

Ez a Windows-os szoftver tehát játékbeli jutalmak helyett – képletesen szólva – nagyon is valós kecskéket “termel”: a szoftver általa kibányászott bitcoinokat ugyanis a CoinLab teljes egészükben a Heifer International-nek adományozza, akik élő állatokkal látják el a világ szegény családjait, így próbálva felvenni a harcot az éhínség ellen. Minden bitcoin-bányászat útján kitermelt 120$ után egy kecskét tudnak küldeni egy családnak.

A CoinLab magyarázata szerint ez azért egy különösen jó megközelítés, mert így a szükséget szenvedő családok nem csak tüneti kezelést kapnak, hanem esélyt arra, hogy valóban javíthassanak a sorsukon. Amellett ugyanis, hogy a kecsketej értékes és tápláló, és így a család egészségének megőrzéséhez is hozzájárul, a saját fogyasztásukat meghaladó tejmennyiséget el is adhatják, amiből plusz pénzre tehetnek szert. Mi több, a termőföldjeik minőségét is javíthatják a kecsketrágyával, valamint tenyészthetik is a kecskéket, gyarapítva így az állományukat – vagy el is adhatják a szaporulatot.

Becsléseik szerint egy jó grafikai kártyával az ember napi kb. 1 “kecske-dollárt” termelhet ki a programmal (a kibányászott bitcoint értelemszerűen a CoinLab előbb dollárra váltja, majd továbbítja a Heifer-projektnek – vagy rögtön bitcoinban utalja, ha úgy lesz megfelelőbb nekik). Természetesen a szoftver kezelőfelületén a felhasználók is folyamatosan nyomon követhetik az eredményeiket.

Koss és Vessenes a tavalyi év hányattatásai dacára is rendületlenül hisznek a Bitcoin lehetőségeiben, és valóban meg is tesznek minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy minél szélesebb körben elterjeszthessék, elfogadtathassák és sikerre vihessék a digitális kriptopénzt. Idén mintegy 500.000$-t halmoztak fel befektetőktől különböző bitcoinos projektek támogatására.

További részleteket és háttérinformációkat itt olvashatsz az “Adj egy kecskét” programról.

Forrás: GeekWire

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.