Bitcoin vs kormány, avagy fegyvertartási jog v2.0?

2013-04-05

Szerző: Max Keiser

Robbanásszerű növekedést mutat a Google Trends a Bitcoin terén. Ártatlan kis hullámnak indult, hosszú mérföldeket tett meg a digitális tengeren anélkül, hogy bárkinek is feltűnt volna – aztán egyszercsak beütött Ciprus, és a kis hullámból hirtelen dübörgő cunami lett.

Gyakorlatilag minden, magára valamit is adó blog és hírportál kinyilvánította a maga véleményét a Bitcoinról; a legtöbben pozitívan nyilatkoztak róla, de persze akadnak kritikusok is. Az egyik rendszeresen visszatérő érv pedig az, hogy a Bitcoin sikere csak addig tarthat, amíg a kormány meg nem elégeli és közbe nem lép.

Valóban fenyegetné a Bitcoint az állami tiltás veszélye?

Nem hinném, hogy puszta véletlenségből bukkant volna föl a Bitcoin a világ színpadán éppen akkor, amikor minden eddiginél nagyobb méreteket öltött az állammal – elsősorban az amerikai állammal – és az állami közbelépésekkel szembeni általános kritikus érzület. Amikor egymás után érkeznek az állami túlkapások egyre látványosabb példái: Patriot Act, NDAA, DHS. Amikor egyre többen vélik úgy, hogy az USA Alkotmányába épített “fékek és ellensúlyok” rendszerét egyre inkább szétforgácsolják különböző érdekcsoportok, kiszolgáltatva így az embereket a monopolisták és a hadakozni vágyók szeszélyeinek.

Lényegében tehát összevethető a bitcoin-használat joga a fegyvertartási joggal?

A fegyvertartás-pártiak hagyományosan az USA Alkotmányának második kiegészítésére hivatkoznak, amely a zsarnokság elleni védekezésre hivatkozva biztosítja a fegyvertartás jogát az USA minden állampolgárának. A zsarnokság elleni védekezés iránt pedig a Bitcoin-pártiak is maximálisan elkötelezték magukat. A különbség csak abban rejlik, hogy ki hogyan definiálja és hol és miben fedezi fel a zsarnokságot.

Érdekes, hogy bár számos olyan esemény történt már 9/11 óta, amelyek – fegyverviselési és -használati szempontból – bőven indokolhattak volna már a második alkotmánykiegészítésben foglaltaknak megfelelő válaszlépéseket, ezek mégsem váltottak ki soha tessék-lássék tiltakozásnál komolyabb reakciókat, miközben ugyanezen események láttán a Bitcoin-pártiak már félreverték a harangot és fegyverbe – a virtuális pénz fegyverébe – szólítanak mindenkit.

Sikerrel járhat a Bitcoin ott, ahol a fegyverpártiak kudarcot vallottak? Sikeresen védekezhetünk-e egy államtól független, decentralizált, lényegében névtelen kriptopénzzel – amelynek az összértéke mindössze néhány év alatt már az egymilliárd dollárt is meghaladta – Amerikában és világszerte mindenhol másutt is az egyre jobban ránk tapadó, véreskezű kleptokraták ellen?

Nos, ha megnézzük, mi volt a reakció a ciprusi vagyonelkobzásra (vagy akár az MF Global esetére, ha már itt tartunk), a kleptokrata kormányok újabb, a korrupt túl-nagy-ahhoz-hogy-hagyhassuk-becsődölni bankárokat védő intézkedésére, úgy egy elég határozott igennel válaszolhatunk az előbbi kérdésre. A jelek szerint, ha az emberek választhatnak a függetlenség – a pénzük megtartása – és az őket teljes rabszolgaságba taszítani igyekvő korrupt kapitalistáknak való behódolás között, akkor már inkább a szabadságot választják. A Bitcoin pedig pontosan erre ad lehetőséget.

Hasonlatosan az amerikai függetlenségi háború felfegyverkezett civil önkéntesekből szerveződött szabadcsapataihoz, a bitcoinosok is felfegyverkeztek és felkészültek, hogy szükség esetén azonnal támadásba lendüljenek a zsarnokok egyre fokozódó elnyomásával szemben. Mindenkinek fel kell készülnie a maga Bitcoin-akciótervével a pénzügyi zsarnokokkal szembeni fellépésre.

A cikkben kifejtett nézetek, állítások és meglátások kizárólag a szerző sajátjai és nem feltétlenül tükrözik az RT hozzáállását.

Max Keiser az RT ‘Keiser Report’ műrosának házigazdája; egykori részvénybróker, a “virtual specialist” technológia feltalálója és a Hollywood Stock Exchange társalapítója.

Forrás: RT

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.