Bitcoin: határ a csillagos ég?

2014-04-24

1398285955-2-outer-space-bitcoin-final-frontier

Bármikor szétnézünk a bitcoin háza táján, mindig találkozunk valami új ötlettel. Így tulajdonképpen azon sem lepődhetünk meg különösebben, hogy néhány felhasználó éppen azon fáradozik, hogy a kriptopénz „határait” egészen a világűrig tágítsa.

A BitSat projekt mögött Jeff Garzik Dunvegan Space nevű startup vállalkozása, illetve egy Deep Space Industries nevezetű magánvállalkozás áll. A két cég arra vállalkozott, hogy kifejlesztenek, illetve útjára indítanak egy rakás mikro-műholdat, amelyek összeköthetőek lesznek a bitcoin hálózattal, és így rajtuk keresztül informálódhatunk a blokklánc tranzakciókról. A csapatból a Deep Space Industries végzi a műholdak tervezését, amelyeket a tervek szerint ez év augusztusában fognak bemutatni a nagyközönségnek.

A projekt összköltségét nagyjából 2-5 millió dollárra becsülik, ami egyébként meglepően alacsony egy műhold-rendszer kiépítéséhez képest, és a tervek szerint a Kickstarter platformon keresztül fognak adományokat gyűjteni a projekthez. Igaz, ezek a mikro-műholdak, amelyeket „cubesats”-nak is szoktak nevezni, tényleg nagyon kisméretűek (mindössze 4 hüvelyk), és az űrpályára állásukhoz általában más szatellitek segítségét veszik igénybe, azaz azokhoz rögzítve jutnak fel az űrbe, ekképp a járulékos költségeik is relatív alacsonyak. Az adományoktól függ, hogy összesen hány mikro-műholdat tudnak majd feljuttatni az űrbe, de tervek szerint 8 „cubesats” pályára állítását tervezik.      

A projektnek nem az a célja, hogy egy olyan bitcoin platformot hozzon létre, amely egy esetleges, az internet teljes leállását eredményező katasztrófa esetén is elérhető lenne, derül ki a BitPay legfőbb szoftver-fejlesztőjének, egyben a Dunvegan vezetőjének, Jeff Garzik-nak a tájékoztatásából. „Amennyiben az egész internet hálózat leállna, úgy ez a műhold sem tudna rajtunk segíteni”, mondta Grazik a BitBeat-nek. A műhold-rendszer a már létező bitcoin hálózathoz lesz kapcsolva. Igaz, bizonyos szempontból védelmet jelent majd a hálózatnak, mivel egy esetleges, lokalizált hálózati támadás esetén, a műhold elláthat bizonyos háttértámogatói funkciókat, biztosítva a blokklánc frissítésének folyamatos sugárzását. Másrészről, a műhold segítségével olyan helyeken is könnyen elérhető lesz a bitcoin hálózata, ahol viszonylag kicsi az internet lefedettség, azonban erős mobiltelefon szolgáltatás van. Gondoljunk például Afrikára, tette hozzá Garzik.

A rangidős szoftvere-fejlesztő ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy ötletükben az a tényező is szerepet játszott, hogy mindezt „lehetőségük van megtenni”. „Ez egy fantasztikus tudományos kísérlet”, mondta Garzik, „egyben egy elképesztő ösztönző erő az űrutazás magániparának”.

Szerző: Paul Vigna, Michael J. Casey

Forrás: The Wall Street Journal