Bitcoin elfogadóhely – Aquila Kft

2014-06-11

A magyar bitcoin elfogadóhelyeket bemutató sorozatonk keretében ez alkalommal egy bitcoint elfogadó informatikai vállalkozás alapítóival készítettünk interjút.

 

 

Aquila_bitcoin_elfogadohely

 

– Kik vagytok?
Schveighardt Zoltán és Fürész László.
László rendszerinformatikus én pedig gépészmérnök vagyok. Még az általános iskolában lettünk barátok, mivel mindketten imádtuk a számítógépes játékokat, és persze a hardvereket. Ez a szenvedély már hozta magával a műszaki érdeklődést, és bizonyos szintig a későbbi pályaválasztást is.

– Hogyan kerültetek kapcsolatba a bitcoinnal?
Zoltán: Én Lacitól hallottam róla először, és kezdetben nem is vettem komolyan a dolgot. Hónapokig csak távolról figyeltem a híreket és az árfolyam alakulását. Ma már bánom, hogy nem fektettem be korábban a bitcoinba, de gondolom ezzel vannak még így egy páran.
László: 2010 végén kerültem kapcsolatba a bitcoinnal egy levelező lista révén, és azóta figyelemmel kísérem a fejleményeket.

-Hogyan jutottatok a cégetek alapításához?
2012 elején jött az ötlet, hogy indítsunk egy informatikai eszközökkel foglalkozó vállalkozást. Kezdetben csak a vállalati szegmensre koncentráltunk, a speciális igényeknek is megfelelő munkaállomások építésével. Jelenleg új irányvonalként az átlagfelhasználók felé szeretnénk nyitni. Tudjuk, hogy ez a piac már igencsak telitett, mégis úgy gondoljuk hogy a bitcoin elfogadása ki fog minket emelni a számos konkurens cég közül. Az idei év januárjában elindult webshopunkba, már a fejlesztés során integrálásra került a bitpay fizetési rendszer, így bárki könnyedén és biztonságosan vásárolhat nálunk bitcoinért is.

– Milyen szolgáltatást nyújt a cégetek?
Az AQUILA SYSTEMS Kft. szerverek, munkaállomások és egyéb informatikai eszközök kis- és nagykereskedelmével valamint Informatikai és biztonságtechnikai hálózatok építésével és üzemeltetésével foglalkozik. Cégünk csakis kiemelkedő minőségű, gondosan összeválogatott alkatrészekből készült konfigurációkat kínál partnerei számára. Célunk, hogy vásárlóink maradéktalanul elégedettek legyenek a nálunk megvásárolt termékekkel, legyen szó üzleti ügyfelekről vagy magánszemélyekről, ezért minden egyes konfigurációt alapos tesztelésnek vetünk alá.

– Miért döntöttetek a bitcoin elfogadása mellett?
Mert egyértelmű, hogy ez a jövő. Aki hamarabb nyit az új technológiák felé az előnyre tesz szert a konkurenciával szemben. Tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarországon még kevesen használják, de a felhasználók száma rohamosan növekszik itthon és világszerte egyaránt, mivel a bitcoin működik és használata rengeteg előnnyel jár a megszokott fizetési módokhoz képest.

– Miért a BitPay-t választottátok fizetésfeldolgozónak?
Könnyen integrálható, gyorsan áttekinthető és egyszerű a használata.

– Hogyan ment a regisztráció?
Könnyen ment, a bitpay fiók regisztrálása után kiválaszthatjuk a cég profiljának megfelelő csomagot és beállításokat. Verifikáció után, használatra kész a fiók.

– Milyen iratokat kértek tőletek?
A Társasági szerződés és az aláírási címpéldány elektronikus másolatát kérték.

– Mennyi ideig tartott?
1 héten belül a regisztráció és a verifikáció is lezajlott.

– Egyből hagyományos fizetőeszközre (Forintra) váltjátok át az összes bitcoinos bevételeteket, vagy bitcoint is megtartotok?
Jelenleg a bitcoin rendelések 5%-át tartjuk meg btc-ben.

– Volt már bitcoinos vevőtök?
Igen, volt alkalmunk élesben is kipróbálni, de természetesen nem számítunk a közeljövőben kiemelkedő forgalomra ilyen téren.

– Milyen tapasztalataitok vannak eddig?
Az eddigi tesztek alapján 100%-osan meg vagyunk elégedve a Bitpay szolgáltatásával.

– Milyen további terveitek vannak bitcoinnal kapcsolatban?
Ötleteink vannak, de a megvalósításuk jelenleg még nagyon távolinak tűnik ezért inkább ezt nem is részletezném.
– Személyes bitcoin befektetéssel is rendelkeztek?
Igen.

– Mit javasolnátok más magyar vállalkozásoknak, akik bitcoin elfogadását fontolgatják?
Mivel nem jár szinte semmilyen költséggel vagy kockázattal, így csak ajánlani tudjuk. A megszokott fizetési módoknál olcsóbb, gyorsabb és megbízhatóbb, ezért reméljük hogy Magyarországon is el fog terjedni.

– Mit gondolsz hogyan lehetne a bitcoin Magyarországi felhasználását népszerűsíteni? 
Szerencsére már megvannak azok a magyar fórumok ahol bárki könnyedén információt szerezhet a bitcoinról, szóval az első lépés már megtörtént. Most már csak egyre több elfogadó helyre van szükség és rohamosan terjedni fog a bitcoin híre Magyarországon is.

– Mit gondolsz a bitcoin jövőjéről?
A bitcoinnak minden esélye megvan, hogy megváltoztassa a világ jelenlegi pénzügyi rendszerét, minden azon múlik hogy eléri-e a felhasználó bázis a kritikus létszámot.

 

Interjúsorozatunkhoz további bitcoin elfogadó helyek jelentkezését várjuk!
Jelentkezni FB oldalunkon lehet.