A magyar Bitcoin közösség örömmel fogadja az MNB figyelmeztetését

2014-02-20

A Magyar Nemzeti Bank ez év február 19-én figyelmeztetést adott ki, amelyben felhívja a lakosság figyelmét a virtuális fizetőeszközökkel kapcsolatos veszélyekre, és amelyben különösen kihangsúlyozza a virtuális fizetési módok kockázatait, szemben a hagyományos, például bankkártyás utalásokkal szemben.

A figyelmeztetésben az MNB külön kitér a Bitcoinra, és szándéka szerint mindezzel, a jelenlegi, illetve az esetleges jövőbeni befektetők megfelelő ismereteit kívánja megerősíteni.

A hivatalos közlemény így hangzik:

„Az MNB felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy legyenek rendkívül körültekintőek, fokozott óvatossággal járjanak el, mielőtt ilyen eszközöket, például Bitcoint használnak.” 

A Magyar Nemzeti Bank elismeri a virtuális fizetőeszközök jelentette olyan előnyöket, mint például az anonimitás, a gyorsaság, és a közvetítő pénzügyi intézetek szükségtelensége, azonban véleménye szerint pont ezek az erények rejtenek „különös kockázatokat és problémákat is”.

A bank megjegyezte például, hogy a Bitcoinnal kapcsolatban nincs semmilyen alkalmazható szabályozása, illetve a „törvényi védelem” sem illeti meg a virtuális fizetőeszközök használóit.

Ez volt az első eset, hogy az MNB hivatalosan nyilatkozott a Bitcoinnal kapcsolatban, és annak ellenére, hogy a közlemény a veszélyekre, a bizonytalanságra és a kétségekre koncentrál, a magyar Bitcoin felhasználók mégis hajlanak rá, hogy mindezt pozitívan értékeljék.

A fogadtatás

Pajor Dávid, a Hungarian Bitcoin Association elnöke, a CoinDesk-nek nyilatkozva elmondta, hogy az MNB figyelmeztetése csupán visszhangja az Európai Központi Bank (ECB) figyelmeztetéseinek, és fontosabb ennél az a tény, hogy maguk a megjegyzések közel sem voltak olyan nyomatékosak, mint például az oroszországiak, ahol a Bitcoinnal való kereskedést be is tiltották.

Pajor így vélekedik:

„A Hungarian Bitcoin Association örömmel veszi akármelyik hatósági szerv Bitcoinnal kapcsolatos nyilatkozatát. Legyen az a kormány, a NAV, vagy az MNB, eddig mindenki csak hallgatott a Bitcoinnal kapcsolatban.

Tehát mindenekelőtt üdvözlendő, hogy hallhatunk valamit arról, hogyan is kezelik a virtuális fizetőeszközöket. Ez mindenképpen egy jó dolog.”

Pajor különösen örült annak a ténynek, hogy a bank más pénzügyi befektetésekhez hasonlította a Bitcoint. Véleménye szerint ez akár azt is jelentheti, hogy a Bitcoin törvényileg is elismert lesz. Hozzátette, hogy az ilyen figyelmeztetések, még ha látszatra negatívak is, mégis elősegíthetik a pozitív szabályozást.

„Úgy gondolom, hogy ez volt az első lépés”– mondta Pajor.

A közösség véleménye

Blummer Tamásnak, a Bits of Proof alapítójának és vezérigazgatójának a véleménye megegyezik Pajoréval, nevezetesen, hogy az MNB állásfoglalása segíteni fogja a magyar Bitcoin közösség, és a szabályhozók közötti harmonikus kapcsolat kialakulását. Blummer elmondása szerint Magyarországon létezik egy „aktív Bitcoin közösség”, és a helyi startup cégek kifejezetten érdeklődnek az új technológia iránt.

„Különösen pezsgő a hangulat a Bitcoin körül, de a törvényi szabályozások sajnos még nem letisztultak,”– mondta Blummer.

A jövőbeni szabályozásokat illetően Blummer Pajorhoz hasonlóan optimista, ugyancsak az MNB álláspontjából kiindulva.

Blummer véleménye:

„Ez egy lehetőség, hogy további információkat kérjünk, mivel a közlemény jól mutatja, hogy most már a hatóságoknak is mindenképpen meg kell szólalniuk az ügyben.”

Újabb figyelmeztetések

Érdemes megjegyezni, hogy az MNB figyelmeztetése két nappal az Ukrajnában kiadott Bitcoin-útmutató után látott napvilágot, illetve nagyjából egy héttel azután, hogy Görögország is megtörte a csendet ez ügyben.

Ezeknek az új keletű bejelentéseknek a hangvétele (melyek közül számos az Európai Központi Bank figyelmeztetésén alapszik) egyre inkább azt sugallja, hogy egy közös, Uniós állásfoglalás fogja megszabni a kelet-európai és ázsiai országok jövőbeni hivatalos álláspontját.

 

Szerző: Pete Rizzo

Forrás: CoinDesk