Bitcoin, arany, nemzeti valuta és elektronikus fizetőeszközök
2011-09-18Számos magánbefektetőnek a pénzrendszer biztonságába vetett hitét rengette meg alapjaiban a bank- és pénzügyi válság; csődhullám söpört végig a világon, és egyre többen tartanak az infláció elszabadulásától.
Tökéletes időzítéssel érkezett meg tehát a Bitcoin ebbe a bizonytalan korba a maga decentralizáltságával, határtalanságával és mindenekelőtt az elszabaduló inflációval szembeni beépített védettségével. De hogyan is viszonyul a Bitcoin a hagyományos pénzhez, az aranyhoz vagy más digitális fizetőeszközökhöz?
Az első és talán legfontosabb különbség értelemszerűen az, hogy a Bitcoint nem érinti semmilyen banki válság, mivel semmi köze sincs semmilyen bankhoz. Nagyrészt védett az inflációval szemben is, mivel a valaha is kibocsátható összes pénzmennyiség kezdettől fogva korlátozott (bár amíg a Bitcoin-gazdaság fejlődése lassabb, mint az új bitcoinok kibocsátásának üteme, addig természetesen itt is tapasztalható valamennyi infláció – a ford.).
A nemesfémek, így például az arany szintén értékállóak ugyan, azonban kevéssé használatosak fizetőeszközként (és nem is lennének praktikusak erre a célra), hanem sokkal inkább csak értékőrzőkként. Az aranyrudak (és esetleg -érmék) netes mozgatása pedig eleve elképzelhetetlen. Vannak azonaban a már említett inflációvédettségen túl más közös tulajdonságai is az aranynak és a bitcoinnak; mindkettő kezelhető névtelenül. mindkettő csak korlátozott mennyiségen áll rendelkezésre, és mindkettőt elfogadják világszerte mindenütt.
Nyílt forráskódjának köszönhetően a Bitcoin teljesen átlátható és ingyenesen használható. A P2P-hálózat (a sok számítógépen elosztott adattárolásra épülő rendszer) és az összetett nyilvános kulcsú technológia pedig még az online bankolásnál is nagyobb biztonságot garantál.
Hasonlóan a készpénzhez, a Bitcoin is (szinte) teljes névtelenséget biztosít – még úgy is, hogy a teljes tranzakciótörténet nyilvános, hogy az egyes bitcoinok eredetiséget bármikor lehessen ellenőrizni. Pillanatok alatt lezajlanak a fizetések, nincsenek közvetítők a maguk súlyos költségeivel, és persze nem is szólhat vagy nyúlhat bele senki semmilyen formában az egyes számlák használatába.
Mindent egybevetve jól látható tehát, hogy a bitcoin remekül ötvözi magában a készpénz, az arany és az elektronikus (nemzetközi) utalások minden előnyét, miközben egyben ki is küszöböli azoknak a hátrányait.
Forrás: blog.bitcoin.de
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.