Beszélgetés Somogyi Péterrel a Digital Currency Kft alapítójával
2015-04-04Világszerte és Magyarországon is folyamatosan egyre nagyobb népszerűségnek örvend és egyre szélesebb körben terjed az új digitális fizetőeszköz, a bitcoin használata. Ezzel párhuzamosan egyre egyszerübbé válik a vásárlása és eladása, illetve egyre több cég bitcoinnal kapcsolatos szolgáltatásai érhetőek el Magyarországon. A már meglévő lehetőségek körét tovább bővíti egy újabb magyar kezdeményezés, a Digital Currency Kft és szolgáltatásai. Somogyi Péterrel a cég alapítójával beszélgettünk.
Mikor és hogyan hallottál a bitcoinról?
2013 decemberében hallottam először a bitcoinról, először külföldi oldalakon olvasgattam és bővítgettem ismereteimet, majd rátaláltam a magyar fórumra a bitcoin.hu-n, melynek köszönhetően tavaly februárban meg is vásároltam életem első bitcoinjait.
Mesélnél röviden magadról?
Eredeti végzettségemet tekintve számítástechnika tanár vagyok, így az informatika közel áll hozzám. 2005-ben szereztem meg a diplomámat a Nyíregyházi főiskolán, majd később lediplomáztam a Debreceni Egyetemen is, szintén informatika szakon. Bár szüleim is pedagógusok voltak én mégsem a tanári pályán helyezkedtem el, 2008 óta vállalkozóként dolgozom egy magyarországi multi-cégnél telekommunikáció-informatika területen. 2014 márciusában megalapítottam saját cégemet, a Digital Currency Kft.-t, így a munkán kívül nem sok időm marad az egyéb hobbikra.
Akkor az elmúlt egy év során már csak kizárólag ezen dolgoztál, vagy a bitcoinos céged csak egy mellékállás számodra?
A bitcoinos vállalkozásomra jelenleg hivatásként és hobbyként tekintek, az elmúlt egy év során jelentős előkészítő munka előzte meg a honlap indulását. (Könyvelő, ügyvéd, külföldi tőzsdék-el megállapodás, stb.) Ez egy start-up vállalkozás, amit reményeim szerint egyszer sikerül majd nemzetközi szintre bővíteni. Nehezebb egy ilyen céghez könyvelőt találni, mint bármelyik másikhoz? Igen, nehezebb, ezen mindig mosolygok. Véleményem szerint a “kocka” IT szakemberektől csak a könyvelők problémásabbak). És képzeljük el amikor ez a két embertípus leül beszélgetni egymással…). Szerencsére nekem sikerült egy nagyon jó könyvelő céget találni, akik bár nem találkoztak még a Bitcoinnal, mégis utánaolvastak és mindenképp megpróbáltak megoldást találni a problémáimra, amiért ezúton is hálás vagyok nekik. A történethez hozzátartozik még az is, hogy tavaly június környékén hivatalos állásfoglalást kértünk a NAV-tól a Bitcoinnal kapcsolatban, melyet felterjesztettek a budapesti főosztályuk felé és sajnos azóta sem kaptunk rá hivatalos választ… Várjuk…
Eddig még nem is volt semmi bevétele a cégednek?
A honlapunkat béta verzióban hétfőn indítottuk, átlagban eddig napi 50-60 látogatónk volt. A héten már megtörtént az első vásárlásunk is, mely egy céges vevőtől jött.
Melyek azok a szolgáltatásaitok, amelyek már most is elérhetőek és melyek amelyek beindítását a jövőben tervezitek?
Fő tevékenységi körünk most a bitcoin vásárlási szolgáltatás. Elsődlegesen azokat az ügyfeleket céloznánk meg, akik még nem rendelkeznek a megfelelő technikai tudással, de szeretnének bitcoint vásárolni. Egyébként egy barátom erősített meg az ötletemben, aki külföldön él jelenleg, hallott is a bitcoinról, érdekelné is, vásárolna befektetésként, de fogalma sincs, hogyan tovább. Nem tud és nem is akar a vásárlással foglalkozni, viszont nagyon jó befektetésnek tartja. Cégünk megbízóinak csak annyi dolga van, hogy kitölt a honlapon egy online megrendelőt, elutalja a vásárlásra szánt összeget magyarországi bankszámlánkra, majd kb. 2-3 nap múlva megkapja a bitcoinjait. Fontos megjegyezni, hogy jutalékunk (kezelési költségünk) a vásárlásra szánt összeg 5%-a, de minimum 5 ezer forint. Úgy gondolom ez az összeg most átlagosnak számít, egy SEPA utalás külföldre kb. 4-6 ezer forint a magyar bankoknál. A vásárlás pedig mindig a bitstamp vagy az anycoindirect aktuális aznapi árfolyamán történik. Bízom benne, hogy a jövőben több cég/szervezet is szeretne majd bitcoint vásárolni, akiknek problémát okozhat majd a magánszemélyektől történő vásárlás, könyvelési szempontból. Sajnos sok csalásról-átverésről is olvastam mostanában, szeretném, hogy az ügyfeleink biztonságban tudhassák pénzüket (és javasolnám mindenkinek, hogy ne egy pesti aluljáróban vásároljanak bitcoint, hanem pl. a fórum megbízható tagjaitól). Az ügyvédi (escrow) szolgáltatásunk úgy gondolom egyedülálló az európai piacon. Cégünk jogi képviselője, Dr. Néző Gabriella segítségével is vásárolhatnak ügyfeleink, illetve lehetőség van adás-vételt lebonyolítani ügyvédi letéti számlán keresztül. Ennek lényege, hogy az eladó és a vevő az ügyvédi letéti pénz- és bitcoin számlákra utalnak, majd ha minden szerződésben foglalt feltétel teljesült, megtörténik a csere. Minden egyedi megoldásra nyitottak vagyunk, a szerződés pontos jogi megfogalmazásában is segítünk a feleknek. Emellett jó kapcsolatban vagyunk egy fordító irodával is, így a bitcoin vásárlási szolgáltatásunkat és az ügyvédi escrow szolgáltatásunkat is szeretnénk kiterjeszteni Európára. A bitcoin fizetés integrálás szolgáltatásunk még nem indult el, itt azt tervezzük, hogy segítséget nyújtsunk bitcoin elfogadóhelyek létrehozásában. Szintén azon ügyfeleknek akik nem akarnak a technikai háttérrel foglalkozni, azonban szeretnék elfogadni a bitcoint, mint fizetőeszközt. Hosszútávú terveink között szerepel egy bitcoin tőzsde és váltó beindítása is, azonban ehhez még szükségünk lenne a már említett NAV állásfoglalásra is.
Szoftverfejlesztés területén milyen tapasztalatokkal rendelkezel? A bitcoin tőzsde és bitcoin fizetés integrációjának fejlesztési munkáit is saját magad végzed?
Nem, természetesen ezekkel a fejlesztésekkel inkább profi szakembereket bíznék meg. Bitpay-es integrációt viszont pl. én is meg tudok csinálni, ebben az esetben a cégem utalná tovább a beérkező pénzt az elfogadóhelynek. Ez a része még teljesen kidolgozás alatt áll.
Miért szerepel céged tevékenységi körei között a rizstermesztéstől kezdve fakitermelésen át, gyermekek napközbeni ellátásáig számos a bitcoinnal kapcsolatos szolgáltatás szempontjából irreleváns tevékenység?
Hogy teljesen őszinte legyek: fogadásból. Amikor az ügyvédem egy éve megkérdezte, hogy milyen tevékenységi körök legyenek a cégben visszakérdeztem, hogy milyen lehet? Azt válaszolta, hogy bármilyen tevékenységi kör szerepelhet a társasági szerződésben, de ők különböző internetes listákat használnak az aktuális TEÁOR számokhoz, ahonnan nem lehet copyzni az adatokat és általában egyesével írkálják be a cégbírósági papírra. Én erre megkérdeztem, hogy ha mégis sikerül összeszedni őket egy listába, akkor minden tevékenységet beleírhatok? A válasz igen volt, ezek után írtam egy scriptet, ami kigyűjtötte az összes aktuális TEÁOR számot egy csv fájlba, majd fél óra múlva hívtam az ügyvédet, hogy kész a lista. Meg voltak lepődve, de örültek is neki. Azért pl. a szénbányászatot kiszedtem belőle… Fő tevékenységünk pedig az “információ-technológiai szaktanácsadás”, úgy éreztem ez állt legközelebb a Bitcoinhoz egyelőre.
Melyik tőzsdékkel kötöttetek eddig megállapodást?
Több tőzsdét is megkerestünk, sok helyről hosszadalmas procedúrák után is visszautasítást kaptunk, melynek okát abban látom, hogy az adott országokban sincs rendesen szabályozva a bitcoin vásárlás. Talán ez lehet az oka, hogy egy hivatalos céggel körülményesebben szerződnek a külföldi tőzsdék, mint egy magánszeméllyel. Végül a Bitstamp-al és az anycoinnal sikerült megállapodást kötnünk és bár más magyar cégek helyzetét nem ismerem, úgy gondolom mi rendelkezünk az egyetlen céges accountal a Bitstamp-on Magyarországról. Verifikált céges bankszámlával, stb. Folyamatban van egy megállapodás a coinbase-el is, azonban ők még csak a szárnyaikat bontogatják Európában, itt a napi limitösszeg miatt nem sikerült megállapodnunk egyelőre, mindenesetre jelentős potenciált látok a coinbase-ben, mint partnerben, a közeljövőben. Továbbá folyamatban van tárgyalásunk egy külföldi szolgáltatóval és tervezzük bevezetni a közeljövőben a bankkártyával való fizetést is, az átutalás mellett.
Miért csak 2-3 nap múlva kapja meg a vevő a bitcoint?
A metodika a honlapon is leírtak szerint a következő: a vevő pénzét utaljuk a bitstamp-re, majd mágvásároljuk részére a bitcoint és eljuttatjuk hozzá. Mint ahogyan írtam is, elsődleges célcsoportunk azok a felhasználók, akik segítségre szorulnak bitcoin vásárláskor, illetve nem rendelkeznek a megfeleő technikai tudásal. Pl. ugye tőzsdézni is tőzsdézhet az ember saját maga, vagy megbízhat egy brókert is a vásárlással.
Ez azt jelenti, hogy ha valaki tőletek vásárol bitcoint, akkor az árfolyammozgás miatt nem tudja előre, hogy pontosan mennyi bitcoint fog kapni a kifizetett összegért?
Igen így is mondhatjuk, ugyanakkor én sem tudhatom, hogy ha egy külföldi tőzsdére utalok 2 nap múlva pontosan mennyi bitcoint fogok kapni. Aki külföldi kereskedelemben tevékenykedik, annak ismerős ez a helyzet, soha nem lehet tudni előre mennyit fog érni a pénze külföldön, mire odaér. Összegezve az infókat ebben a formában tud elindulni a cég, megbízási szerződéssel teljesíti a vásárlást. Én is sokkal boldogabb lennék, ha saját készletünk lehetne és ebből értékesíthetnénk a vevőknek, de a már említett NAV állásfoglalás hiányában nem tudunk előre lépni. Amint a NAV-tól megkapjuk a hivatalos választ, megkezdődhet a saját készletből való értékesítés és abban az esetben az ügyfeleink már aznap megkapják a bitcoinjaikat, amint a pénz megérkezett a számlánkra. Így képzelem el a jövőt, illetve akkor elindulhatna egy váltó is a külföldiekhez hasonlóan.
A tőzsdére való pénzbeutalás valóban eltarthat akár 2-3 napig is, de a tőzsdén való kereskedés viszont valós időben zajlik! Így a kettő összemosása nem teljesen korrekt, illetve ezért a felhozott példád sem helytálló. A bitcoin kereskedéssel foglalkozó cégek saját forgótőkéjüket a tőzsdén szokták tartani, pontosan azért, hogy azonnal venni, vagy eladni tudjanak az aktuális árfolyamon. Ha saját tőkét használnál a kereskedéshez, akkor az ügyfeleid a fizetés után azonnal megkaphatnák a bitcoinjukat és nem kéne több napot várniuk rá. Tudtommal ez adózási szempontból sem jelent különbséget ahhoz képest, mint ahogyan most kereskedsz. Nincsen saját tőkéd ehhez, vagy mi az oka annak, hogy mégsem így zajlik cégednél a bitcoin eladás?
Ez lenne a cél mindenképp, de mint említettem ehhez várom a NAV állásfoglalását. A könyvelőkkel egyeztetve ezt igencsak nehéz kivitelezni jogi állásfoglalás hiányában. A saját tőkéből való vásárlásnál szintén ott az árfolyam különbözetből adódó kérdés, milyen adó alá esik, hogyan igazolom az árfolyam különbözetből adódó hiányt, vagy bevétel többletet, stb? Készletnyilvántartás kellene ebben az esetben, vajon a NAV elfogadja nyilvántartásként a külföldi tőzsdén lévő készleteket és ennek igazolásait? Ha igen, ÁFA törvény hatálya alá esik-e és melyik országban kell befizetni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések miatt nem tudom egyelőre beindítani a saját tőkéből vásárlást sajnos.
Itt felfüggesztettük az interjút Péterrel, mert a feltett kérdéseket meg akarta beszélni a cég könyvelőjével… Majd pár nap után így folytatódott a beszélgetésünk: akkor ezek szerint a feltett kérdések hatására változtatni fogsz a szolgáltatásaitokon Összefoglalnád röviden, hogy az eddigiekhez képest milyen változásokról van szó?
Már változtattunk is. Jelenleg kb. napi másfél millió forint értékben még aznap ki tudjuk szolgálni a vevőinket, amikor kifizetik részünkre a vásárlásra szánt összeget. Segítünk elkerülni azt, hogy végig kelljen menniük a külföldi tőzsdére való regisztráció és egyéb procedúráktól. Igazából ennyi a változás az előzőekhez képest.
Mi történik akkor, ha egy külföldi tőzsde fizetésképtelenné válik, ahova pénzt utaltál, vagy, ha tőletek lopja el egy hacker az ügyfeleteknek vásárolt bitcoinokat? Jól értem, hogy az Általános Szerződési Feltételeitek 5.1-es pontja szerint az ilyen és ehhez hasonló esetek kockázatait teljes mértékben az ügyfeleitekre hárítjátok?
Igen, egy külföldi tőzsde csődjéért ahogyan más sem, mi sem tudunk felelősséget vállalni sajnos. Erre lehet még jó megoldás az egyedi ügyvédi szerződés, ebben az esetben ugye az ügyvéd csak akkor utal, ha már teljesítettük a bitcoin átutalást. Amennyiben a pénz az ügyvédi letéti számlán van, miénk a kockázat addig, amíg az ügyfél meg nem kapta a vásárolt mennyiséget. Saját gépen nem tárolunk bitcoinokat és minden felületen 2 factor-t használunk. Sajnos a közelmúltban is volt rá példa, hogy akár cold walleteket is fel lehet “törni”, de próbálunk mindent megtenni a maximális biztonság érdekében.
Úgy tudom két másik barátoddal együtt egy új altcoint (Virtual Mining Coin) is létrehoztatok tavaly. Esetleg ők is besegítenek az új vállalkozásodban? A váltó mellett foglalkozol továbbra is ezzel az altcoinnal?
Igen, ha jól tudom, bár ebben nem vagyok biztos a VMC volt az első magyar altcoin, ami komolyabb tőzsdékre is felkerült, mint pl. a Bittrex. A VMC-s barátok most nem segítenek be a cégben, ez egy önálló vállalkozás, persze ettől függetlenül folyamatosan tartjuk a kapcsolatot (Egyébként az angol-spanyol fordítást a bitcointrader.hu honlapra a negyedikként csatlakozó új VMC tagunk készítette el, melyet ezúton is köszönök neki). Természetesen a coinnal továbbra is foglalkozom hobbiként, ugyanúgy ahogy a barátaim is. Nagyon jó kis csapat jött össze, a VMC májusban lesz egy éves. Mivel a négytagú csapat fele Máltán él, ezért januárban tartottunk egy kihelyezett “VMC konferenciát” is, ahol gondolatokat cseréltünk a jövővel kapcsolatban. Sajnos a crypto világ elmúlt egy évében rendkívül sok csalóval/csalással találkozhattunk, ami a VMC árát is negatívan befolyásolta. (Cloud mining oldalak tűntek el, Josh Garza -Gawminers/Paycoin be nem váltott ígéretei, stb.) Ennek részleteiről nagyon szívesen beszélek esetleg egy másik fórumon, másik cikkben de hosszú lenne az elmúlt egy évet leírnom. Annyit mindenképpen mondhatok, hogy a csapatnak rendkívül sok munkája van az elmúlt egy évben és nem lesz ez máshogy ezután sem. (A VMC bányászat hamarosan leáll és POS-be megy át a coin, nagyon sok elképzelésünk van még, amit szeretnénk megvalósítani)