Ben Davenport csatlakozot a BitGo csapatához társalapítóként, termékfejlesztési igazgatóként
2014-06-02A bitcoin iparágának egyik vezető, biztonsági kérdésekkel foglalkozó platformja, a BitGo a napokban bejelentette, hogy Ben Davenport személyében új taggal bővíti csapatát. Davenport mint társalapító és termékfejlesztési igazgató csatlakozik a BitGo csapatához. Neve talán sokak számára ismerősen cseng, hiszen sokat tett azért mind a Facebook-nál, mind a Google-nél, hogy a vállalatok világméretű, emberek milliói által használt termékeket dobhassanak piacra. A BitGo is hasonló céllal kereste meg Davenport-ot tehát, hogy szaktudásával segítséget nyújtson a platformnak, a bitcoin tárolási és utalási megoldásainak egye növekvő kereskedelmi igényére.
Davenport volt a társalapítója a mobilos üzenetküldő platformnak a Beluga-nak, amit 2011-ben megvásárolt a Facebook. A vétel mérföldkőnek számított a Facebook Messenger életében, Davenport pedig a Facebook-nál folytatta munkáját, mint vezető termék-előkészítő, egészen mostanáig, azaz a BitGo-hoz való csatlakozásáig.
Davenport egyébként bitcoin befektetésekkel is bír, és a kriptopénz ökoszisztémájának a fejlesztéséért is sokat tett, alapvetően a biztonsági kérdések területén, különös tekintettel a több-aláírásos (multi-signature) technológiára, a bitcoin minél magasabb fokú védelme érdekében.
„Az elmúlt három év folyamán, ahogy egyre inkább elmerültem a kriptopénz és a bitcoin közösség világában, megértettem, hogy a biztonság érdekében az iparágnak muszáj lesz alkalmaznia egy több-aláírásos (multi-signature) rendszert, egyben az is alapfeltétel lesz, hogy mindez abszolút felhasználóbarátként működjön, mert csak így lehetséges a bitcoin valóban széleskörű elterjedése,” mondta Davenport. „A BitGo-nak megvan ahhoz minden adottsága (technológia és éleslátás egyaránt), hogy a vállalatoknak bitcoinnal kapcsolatos biztonsági megoldásokat nyújthasson, akár globális szinten is, és roppant izgalommal tölt el, hogy mindennek én is részese lehetek.”
A BitGo-nál betöltött új pozíciójában Davenport a fogyasztóbarát termékek stratégiáiért, illetve azok fejlesztéséért lesz felelős. A technológiai vezetőfejlesztő egyben társalapító Mike Belshe, továbbra is a fejlesztések irányítója lesz, illetve ő felel majd a bitcoin-mag több aláírásos fejlesztéséért és innovációjáért, amiben egyébként úttörőnek számít a BitGo.
„Ben tapasztalata, tudása és stratégiai látásmódja különösen jelentős értéket képvisel a BitGo alapító csapatában,” mondta a vállalat vezérigazgatója egyben ugyancsak társalapítója, Will O’Brien. „Bent különös megbecsülés övezi a bitcoin közösségen belül, és abban is biztos vagyok, hogy jelentős segítséget tud nyújtani a BitGo-nak ahhoz, hogy egy megbízható márkává váljon az intézményi szintű bitcoin tranzakciók területén, amely a jövőben kritikus mérföldkő lehet.”
A BitGo a bitcoinhoz kapcsolódó biztonsági szolgáltatások platformja. A vállalat 2013-ban indította útjára az iparág első, több-aláírásos bitcoin pénztárca szoftverét, és számos olyan innovatív terméket is megalkotott, amelyek a biztonságot, illetve az egyre növekvő iparág standardját jelentik. 2014-ben létrehozták az első több-felhasználós biztonságos pénztárca modelljüket, a BitGo Enterprise™-t, amely alapvetően vállalatoknak, pénzügyi intézeteknek kínál megoldást. Szintén új termékük a BitGo Cold Key™, amely az offline tároláshoz készült több-aláírásos tárolási megoldás.
A BitGo több-aláírásos biztonsági platformja két igen hatékony alap biztonsági megoldást foglal magába: a BIP16 (P2SH) és a BIP32 (hierarchikus determinista pénztárcák). A BitGo a „3-ból 2 kulcsos” konfigurációt alkalmazza, ami azt jelenti, hogy három kulcs kötődik egy bitcoin címhez, és a háromból bármelyik kettő szükséges lehet a tranzakció végrehajtásához. A BitGo egyedülálló kulcsgeneráló, kulcskezelő és vállalati kincstár politikája a garancia arra, hogy az érmék biztonságban vannak az esetleges lopásokkal és elkallódásokkal szemben, úgy, hogy mindeközben könnyed, napi szintű kereskedelmi hozzáférést, felhasználást tesz lehetővé.
Néhány szó a BitGo Inc.-ről
A BitGo egy olyan vezető bitcoin biztonságtechnikai platform, amely több kódos biztonsági szolgáltatásokat kínál. A vállalat nyújtja az iparág legbiztonságosabb megoldásait, online pénztárcákhoz, vállalati kincstárakhoz, és kulcskezeléshez is.
A vállalatot Mike Belshe, Ben Davenport és Will O’Brien alapította. Az alapítók gyakorlatilag veteránoknak számítanak az online biztonságtechnika, a digitális fizetőeszközök és a pénzügyi technológia területén. A BitGo-t olyan szilícium- völgyi befektetők támogatják, mint a Bridgescale Partners, Bill Lee (Remarq, Tesla, Yammer), és Eric Hahn (Netscape, Red Hat, Proofpoint).
A BitGo, a BitGo Enterprise és a BitGo Cold Key márkatermékei és szolgáltatásai a BitGo. Inc-nek.
Forrás: BusByWay