Baráti ajánlat Mitt Romney-nak a BitInstanttól
2012-09-08Szerző: Erik Voorhes
A jelek szerint tehát egy hacker (vagy egy csapat) megszerezte Mitt Romney adóbevallását a Tennessee-i PriceWaterhouseCoopers-ből – bár a magunk részéről nem vagyunk teljesen biztosak benne, hogy tulajdonképpen miért is nevezik őket hackereknek, mivel a levelükben fizikai hozzáférést említenek az adatokhoz, így ez sokkal inkább tűnik régi, jó kis kémkedésnek, semmint “hackelésnek”. De akárhogy is, a végeredmény ugyanaz: talán megszerezték Romney adóbevallását, az elkövető(k) pedig 1.000.000 dolláros váltságdíjat kérnek az adatokért a 1HeF89wMjC48bWNgWvVo7Wu3RaLW8XVsE8 Bitcoin-címre, és ha nem kapják meg, úgy szept. 28-án nyilvánosságra hozzák az adatokat.
Mi több, emellett létrehoztak egy másik címet is – 12AP6iCwRNFQqKLStH3A4b4hw3SL6RaNgB -, és ha ide küld valaki 1.000.000$-nak megfelelő összeget, akkor azonnal nyilvánosságra hozzák az adatokat. Tényleges versenyt indítottak be tehát ily módon, amelyben értelemszerűen az első befutóé lesz a diadal.
Bár ez az egész történet mindent egybevetve kifejezetten mulatságos – és nincs hiány összeesküvés-elméletekben sem arra vonatkozólag, hogy ki(k) is állhat(nak) mögötte -, mégis hazafias kötelességünknek éreztük, hogy segítsünk Romney-nak. Elvégre a választásoknak alapvetően arról kellene szólnia, hogy ki tud jobb programot ajánlani (amely tekintetben sajnos Romney is már majdnem éppen olyan szocialista, mint Obama), nem pedig arról, hogy kit sikerül jobban befeketíteni vagy személyében ellehetetleníteni ilyen vagy olyan okok miatt. És bár Romney-nak is megvan a maga számos hibája, pusztán azt talán mégsem róhatjuk fel neki, hogy ha már egyszer vagyont szerzett magának, akkor szeretné meg is tartani azt.
Ezért tehát a BitInstant a következő baráti ajánlatot teszi Romney-nak:
Romney, ha szeretnél szert tenni 1.000.000$-nyi bitcoinra (ami jelen állás szerint egy 50 és 100.000 BTC közötti összeget jelenthet), akkor díjtalanul beváltjuk a dollárjaidat bitcoinra. Igen, 1.000.000$-nyi bitcoint kínálunk külön váltási díj nélkül. Mi több, egyben megtanítunk a bitcoin-tárcák biztonságos használatára, biztonsági másolatok készítésére, kódolásra és a fizetés-átutalás folyamatának kezelésére is. Még az iPhone-odra is kapsz egy Bitcoin-alkalmazást! Vérbeli bitcoin-profivá válhatsz pillanatok alatt! A stábod a support@bitinstant.com címen veheti fel velünk a kapcsolatot.
Plusz tipp: Romney, a Fed-féle dollárjaid értéke folyamatosan csökken. Ha szeretnéd a nem csekély személyes vagyonod egy nagyobb hányadát is biztonságba helyezni bitcoinban, úgy e téren is készséggel állunk rendelkezésedre. Így már előre bebiztosíthatod magad attól az inflációtól, ami kétségkívül ugyanúgy fog tovább tombolni majd a te esetleges kormányra kerülésed után is, mint most. 😉
Forrás: BitInstant
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.