Banki támadás a Bitcoin ellen

2012-02-14

Szerző: Adrianne Jeffries

Úgy tűnik, kezdi komolyan idegesíteni a bankszakma nagy neveit a Bitcoin, mivel rákényszerítették a bitcoin-váltók (és értelemszerűen azok felhasználóinak) egyik kedvelt, a PayPal-hez hasonló fizetéskezelőjét, a kanadai illetőségű Paxumot a váltókkal való együttműködés beszüntetésére.

A Paxum előzőleg a 18+ tartalmakat felvonultató oldalak körében volt különösen népszerű, bitcoin-váltókkal csak valamivel több, mint egy éve kezdett együttműködni: az MtGox-szal 2010 decemberében állapodtak meg, a TradeHillel 2011 júliusában, és nemrégiben a BitInstanttal.

Pénteken délután azonban a Paxum “bitcoinos” fiókjainak üzemeltetőit emailben szólították fel a Paxum banki partnerei a bitcoinos üzletmenet leállítására. A Paxum nem volt hajlandó megnevezni a követelés forrásait, de azt lehet tudni, hogy a partnerei között jelen van egyebek mellett a MasterCard is (bár a Paxum azt azért sejtetni engedte, hogy ebben a MasterCardnak nem volt túl sok szerepe, sokkal inkább a bankok erősködtek).

Ami az indoklást illeti, a jelek szerint a meg nem nevezett partnerek “nagyfokú kockázatnak” látják a bitcoint. Ruth Blair, a Paxum illetékes szóvivője nemes egyszerűséggel úgy fogalmazott, hogy “Egyszerűen be kell szüntetnünk minden, a partnereink révén eddig bonyolított bitcoinos üzletünket. Attól tartok, nincs választási lehetőségünk ebben a kérdésben.

Kiderült továbbá az is, hogy: “Legfőképpen a bitcoin decentralizáltsága és felügyelet nélkülisége miatt aggódtak. Mert bár azt még értették ugyan, hogy végeredményben az emberek hagyományos pénzre váltják a bitcoint, de azt már nem, hogy addig is kik, hogyan, miből, és ami a legfontosabb, miért tartják fenn ezt a rendszert.”

Megerősítették továbbá azt is, hogy több partnerük is elzárkózott a bitcoinnal kapcsolatos ügyletektől, lévén olyan új, harmadik fél által elvégzendő könyvvizsgálati előírásokat fogalmaztak meg, amelyek egyszerűen inkompatibilisek a decentralizált pénzzel. A Paxum próbálta ugyan kedvezőbb színben feltüntetni a bitcoint és áttekinthetőbbé tenni az egész helyzetet, de mint mondták, az új szabályokat gyakorlatilag egyik napról a másikra léptették életbe, és egyelőre sajnos nem is sejtik, mikor változhat érdemben a most kialakult helyzet. Ők próbálkoznak ugyan továbbra is, de addig is kénytelenek fejet hajtani az új szabályok előtt annak érdekében, hogy ne veszélyeztessék az ügyfeleik pénzét és megőrizzék azoknak a bizalmát.

Bár eleinte voltak olyan aggályok is, hogy esetleg valamilyen új kormányzati intézkedés áll az egésznek a hátterében, utóbb kiderült, hogy ilyesmiről nincs szó – és semmiféle csalás vagy más botrányos eset sem történt, amelyet kiváltó oknak lehetne tekinteni. Egyszerűen csak az állt a háttérben, hogy a Paxum már hetek óta egyezkedett a partnereivel és a könyvvizsgálóival, a partnereknek pedig múlt pénteken lett elegük az egészből, és jelentették ki, hogy egyszerűen túl kockázatos ez a bitcoin-dolog ahhoz, hogy tovább folytassák, és parancsba adták minden bitcoinnal kapcsolatos fiók bezárását. “Mi pedig” – összegezte a fejleményeket Blair – “nem tehettünk mást, mint hogy engedelmeskedünk.”

———

A Paxum térdre kényszerítésének aztán lettek következményei is: a chilei székhelyű TradeHill nemes egyszerűséggel bezárta a boltot; ők ugyanis olyan nagy mértékben támaszkodtak a Paxumra, hogy anélkül nem tudnak tovább működni – főleg, hogy nemrégiben a Citibankkal is meggyűlt a bajuk, ami szintén komoly fennakadásokat okozott a tranzakciók feldolgozása terén (is). A váltó üzemeltetői a következőképpen fogalmaztak:

Kedves ügyfeleink,

A TradeHill haladéktalanul beszünteti a kereskedést, nem fogad több befizetést, az eddig beérkezett pénzt pedig maradéktalanul visszautalja a befizetőknek.
Ennek oka az, hogy az egyre fokozódó szabályozási követelmények és előírások miatt a TradeHill már nem működhet tovább az eddigi kapacitásán megfelelő pénzkezelői engedélyek nélkül. Miután több bankfiókunkat bezárták, és a Paxum is felszámolta a bitcoinnal foglalkozó üzleti fiókjait, úgy láttuk, nem tehetünk mást, mint hogy legalábbis egyelőre leállítjuk a kereskedést, tőkét halmozunk fel, és nekilátunk a szükséges engedélyek megszerzésének.
Annál is inkább, hogy miután az egyik fizetésfeldolgozónk mindenfajta értesítés nélkül eltávolított 100.000 dollárt az egyenlegünkről, minden munkatársunk és alkalmazottunk fizetés nélkül – tehát ingyen – dolgozott hónapokon át, mivel inkább lenyeltük ezt a veszteséget, semhogy áthárítottuk volna az ügyfeleinkre.
Az engedélyek megszerzéséig a Bitcoin.com-ra összpontosítunk, hogy még a hónap vége előtt beindíthassunk egy új oldalt.
Jó volt a Bitcoin-közösséggel dolgozni, és bízunk benne, hogy nem túl sokára folytathatjuk is tovább az üzletet. Amint lesznek újabb fejlemények, természetesen nyomban közöljük azokat is.

Üdvözlettel,

Jared Kenna
Vezérigazgató
TradeHill

Forrás: BetaBeat

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.